Vidnyánszky Attila: Szívmelengető, hogy ennyien szurkolnak a színháznak és nekem

Vidnyánszky Attila
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója
Vágólapra másolva!
Még a héten visszaépítik a Nemzeti Színházban a nagyszínpadra a Rómeó és Júlia díszletét, hogy a vizsgálatok számára modellezzék, mi mehetett félre a tragikus estén, a két színész balesetét megelőzően - mondta a Magyar Nemzetnek Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója. A színház saját vizsgálata a rendőrségi nyomozással párhuzamosan folyik majd, hogy utána tudjanak járni, mi miatt nem sikerült az a mozdulatsor, amit a két megsérült színész előtte már legalább százszor megcsinált több tucat sikeres előadáson.
Vágólapra másolva!

A péntek esti balesettel kapcsolatban megindult a színház saját, belső vizsgálata. Mit lehet erről tudni, kik a résztvevői és várhatóan meddig fog tartani?

Igen, valóban elindult, úgy igyekeztünk a vizsgálóbizottságot összeállítani, hogy mindenféle területről legyenek benne szakemberek, nyilván elsősorban a színházi műszakok képviselői. A héten felrakjuk a díszletet, már csak azért is, mivel egy rendőrségi vizsgálat is elkezdődött, aminek én személy szerint nagyon örülök.

A folyamat elindult, és én is mihamarabb szeretnék pontot tenni az ügy végére, de bármennyi idő kell is hozzá, nem sürgetem.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója Fotó: Éberling András

Csák János miniszterrel jártak bent a megsérült színészeknél a kórházban. Hogy vannak, hogyan viselik a helyzetet?

A körülményekhez képest jól vannak, és a főorvos is biztatóan nyilatkozott az állapotukról. Tudomásunk szerint a héten hazaengedik a két művészt, és otthon folytatódhat a felépülésük.

Azzal együtt, hogy biztosan nem lesz egyszerű folyamat a testi gyógyulásukon túl a lelki felépülésük sem egy ilyen trauma után. Több pszichológussal is felvettük a kapcsolatot annak érdekében, hogy a baleset két áldozata érezze szeretetünket és aggódásunkat, de igény esetén szakemberekkel is elindulhassanak a gyógyulás útján. A pszichológusok természetesen társulatunk minden tagját segíteni fogják, biztosítjuk, hogy ezt a nagy közös traumát minden színházi dolgozónk feldolgozhassa.

Hétfőn lezajlott egy társulati ülés.

Igen, én hívtam össze. Tudtam, hogy beszélni kell a színészekkel, vártam az orvosi eredményre, hogyan sikerülnek a műtétek. Ennek tudatában hívtam össze az ülést hétfőre.

A két színművész sérülése miatt szükség lesz a repertoár átalakítására és egyes bemutatók halasztására is. Hogyan látja ennek menetét jelen pillanatban?

A társulat két nagyon fontos tagjáról van szó, akik a repertoár felében játszanak. Ráadásul igazi nagy szerepekkel; vannak olyan előadások, amelyekben nem lehet őket kicserélni, mint például Horváth Lajos Ottónál a Rex vagy az Agón esetében. Vannak darabok, ahol a csere megoldható, és ezeknél meg kellett ezt lépni annak érdekében, hogy a színház elkezdhessen játszani. Sok előadást kellett most lemondanunk, és ez nagyon-nagyon nem jó, ráadásul a nézőtér telítettsége 95–97 százalék közötti, tehát jól megy a színház, intenzív hónapok ezek.

A baleset hatására elhalasztjuk az Aranyhajú hármasok bemutatóját, mert a körülmények nem megfelelők a nyugodt alkotói munka folytatásához, amit a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel ennek a darabnak a kapcsán megkezdtünk. Viszont a másik két készülő bemutatónkra – a Kurázsi mama a görög Theodórosz Terzopoulosz, illetve A revizor a grúz Avtandil Varszimasvili rendezésében – továbbra is készülünk. Ott is kell szerepeket módosítani, de ezek még elvégezhető mértékű változások. Ráadásul ez az időszak normális körülmények között már a következő évad tervezésének időszaka lenne, így most sok minden módosul. Az elkövetkező szezon elejével kapcsolatban is kellett döntéseket hoznom, hiszen külföldi rendezőkkel nem egyik napról a másikra egyezünk meg; olyan művészekkel dolgozunk, akikkel hosszú távú szerződések és egyeztetések folynak. Így érthető módon felforgatta a színházunk életét ez a sajnálatos esemény, de ezzel együtt az a lényeg, hogy minél hamarabb meggyógyuljanak és visszatérjenek közénk a megsérült színészeink.

Az ön által bejelentett lemondás után sorra érkeznek a bátorító üzenetek a magyar kulturális élet szereplőitől. Ez hogyan érinti önt?

Megható, hogy ilyen komoly, saját szakterületükön belül elvitathatatlanul meghatározó személyiségek, művészek, igazgatók jelzik nekem szinte az egész kulturális életből, hogy támogatnak, és fontos volna, hogy maradjak. De legalább annyira megható az a sok száz e-mail és sms, amelyek közül sokról azt sem tudom, ki küldi.

Ma kaptam meg azt a támogató levelet, amelyet a társulat döntő többsége aláírt, s ez komoly visszajelzés számomra. A balesettel kapcsolatban egy ugyanilyen felemelő részletet szeretnék megemlíteni:

Nélkülük lehet, hogy másképp alakulnak a dolgok, csodálatos emberek. Ez az, amire azt mondom, hogy hiszek abban: ilyen emberekből áll össze ez az ország, és az ilyen emberekről kell előadást és filmet csinálni.

Bizonyos előadó-művészeti területeken a munkaszerződés része egy felelősségvállalási nyilatkozat is. A színházi életben ezt nem tervezik bevezetni?

Gondolkozunk rajta, van olyan színház, ahol ezt már alkalmazzák is, ahol aláíratják, hogy a színész saját felelősségére csinál bizonyos mozdulatokat vagy jeleneteket. Eddig nálunk nem volt ilyen, de most átgondoljuk az egész repertoárt: nem csak ennek az előadásnak az esetleg problémás részein próbálunk majd javítani, hogy mindent még biztonságosabbá tegyünk.

Miközben persze tudom, hogy bizonyos dolgok kivédhetetlenek: egy olyan süllyedő-emelő rendszerben, ahol ötméteres szintkülönbség is van, mint amit a mi színpadtechnikánk is tud, ahol majd hetven önálló süllyedő elem van, ott mindegyikre korlátot tenni nem lehet. A színház veszélyes üzem, és százszázalékosan nehéz kizárni az ilyen eseteket. És fájó dolog, hogy ilyenkor csak a színészekről beszélnek, hiszen halálesetek is előfordulnak: például a műszakosok között, róluk is beszélni kellene. Ilyen a színház, a cirkusz, az ember kockázatot vállal, és többek között ezért is szereti a közönség: ott vagyok azzal az artistával odafönn, és én repülök vele, vele azonosulok. És kell a kockázatérzet a katarzishoz. Viszont minimalizálni kell a veszélyforrásokat.

Felmerült, hogy a Rómeó és Júlia díszleteivel kapcsolatban többen jelezték: kockázatosnak tartják.

Hozzám ez nem jutott el. Most kiderült, hogy a színészek között volt olyan, aki a főpróba hetében,

Úgy érzem, sokan kihasználják most ezt a helyzetet, és nemtelen támadást indítottak a színház és a személyem ellen. Azt gondolom, hogy a szokásos viszálykodásnak most nincs itt az ideje.