El sem tudom képzelni, ki tudná vezetni a Nemzeti Színházat, ha nem Vidnyánszky Attila

Tamási Áron: Tündöklő Jeromos

Őze Lajos-díjat kapott Schnell Ádám, a Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas Érdemes Művésze. A nívódíjat a Gyulai Várszínház Művészeti és Társadalmi Tanácsadó Testülete ítélte neki Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című egyfelvonásos darabban nyújtott kiemelkedő színvonalú színművészi teljesítményéért. A várszínházzal közös produkcióban a művész Norrison bankigazgató szerepében nyújt bravúros alakítást. A díjat a november 24-i előadást követően Rátóti Zoltán, a Nemzeti Színház stratégiai igazgatója, a darab rendezőjének rövid köszöntője után Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója adta át. Schnell Ádám pályája elején stúdiósként egy színpadon állhatott a legendás színésszel, Őze Lajossal. A nagyszerű színész az Origónak úgy fogalmazott: Őze Lajos még tanácsokat is adott neki, hogyan szavaljon majd a Színművészeti Főiskola felvételijén. Az Origónak adott interjújában elmondta azt is, hogy legközelebb milyen előadásban láthatjuk. Arról is beszélt, hogy véleménye szerint hatalmas űr keletkezne a színházban, ha Vidnyánszky Attila nem folytatná a színház vezetését. Interjú Schnell Ádámmal.

Őze Lajos-díjat vehetett át néhány napja az Egy, kettő, három című egyfelvonásos darabban nyújtott kiemelkedő színművészi teljesítményéért. Közel áll önhöz Molnár Ferenc darabja és a bankigazgató karaktere?

Leginkább Molnár Ferenc kora áll hozzám nagyon közel.

Többször játszottam Molnár Ferenc-darabokban, és mindig lenyűgözött az a világ, amiben ő élt és alkotott.

Norrison bankigazgató figurája pedig kiváló színészi lehetőség. A Molnár-darabokban sok tapasztalatot szereztem az elmúlt évtizedek során és úgy érzem, nagyon megszerettem a bankigazgató karakterét.

Schnell Ádám Őze Lajos-díjat kapott Forrás: © Eöri Szabó Zsolt/Eori_Szabo_Zsolt

Őze Lajost személyesen is ismerhette pályakezdő fiatalként. Őze Lajos a valaha élt legnagyobb magyar színészek egyike. Hogyan emlékszik a találkozásra? Meg volt illetődve, vagy teljesen természetes volt, hogy egy fiatal színész és egy idősebb művész – mint kollégák – találkoznak?

Természetesen meg voltam illetődve. Emlékszem, 1982-ben egy sikertelen főiskolai felvételi után felvettek a Nemzeti Színház stúdiójába. Ez egy színészképző iskola volt és az ott tanulók statisztálhattak a Nemzeti Színház előadásaiban – így a próbákon is részt vettünk.

Tizennyolc évesen fel sem fogtam, milyen hatalmas adomány, hogy a legnagyobb színészekkel dolgozhattam együtt, megtapasztalhattam a munkájukat - így Őze Lajost is láthattam, hogyan formálja meg a karaktereket.

Fantasztikus élmény volt. Másodszorra sem vettek fel a főiskolára, és ennek akkor én már titkon örültem, mert nagyon szerettem a Nemzeti Színházban stúdiósként tanulni és dolgozni. Így még egy évet eltölthettem ott. Lényegében ezalatt az idő alatt ismertem meg a színház világát, a varázslatot, a titkokat. A próbák, az előadások alatt nagyon sok tapasztalatot szereztem. Mesterünk, Bodnár Sándor is kiváló pedagógus volt. Őze Lajossal egy alkalommal találkoztunk, amikor az egyik stúdiós társammal együtt néhány órát eltölthettünk vele.

Tanácsokkal látott el, hogyan mondjak verset majd a következő főiskolai felvételin, majd meghívott egy kávéra minket. A tanácsát természetesen igyekeztem megfogadni, de mindennél többet ért a személyes találkozás, beszélgetés.

Később, halála után a visszaemlékezésekből tudtam meg, hogy milyen zárkózott ember volt. Már az is hatalmas dolognak számított, hogy együtt kávéztunk. Akkoriban a stúdiósok és a nagy színészek között nem volt túl szoros kapcsolat. Az Őze Lajos-díjnak pedig nagyon örültem, mindig különleges megtiszteltetés, ha egy korábbi nagy színészről elnevezett díjat kap az ember. A díj a Gyulai Várszínház díja. Ott mutattuk be először a Molnár Ferenc-darabot.

Jelenet Molnár Ferenc: Egy, kettő, három című előadásából Forrás: Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Ha már a nagy színészek nevét viselő díjakról beszélünk: 2007-ben Kaló Flórián-díjat is kapott a József Attila Színházban. Úgy tudom, Kaló Flórián látta is önt játszani, sőt, meg is dicsérte az alakítását.

1993-ban az Illatszertár című előadásban debütáltam a József Attila Színházban – a produkciót Benedek Miklós rendezte. Kiváló színésztársakkal léphettem színpadra: Kiss Jenő, Sztankay István, Vándor Éva és még sorolhatnám. Nagyszerű előadást hoztunk létre, amelynek bemutatóján ott volt Kaló Flórián is. Az előadás után odajött hozzám, megállt a szokott eleganciájával, fanyar mosolyával, és talán valami ilyesmit mondott:

gratulálok, fiatalember."

Később tudtam meg a díj alapítójától, akivel a mai napig jó kapcsolatban vagyok, hogy ez hatalmas elismerés volt Kaló Flóriántól, ugyanis ő nem szokta csak úgy dicsérni a színészeket.

Jelenleg Avtandil Varszimasvilivel készülnek A revizor című előadás bemutatójára. Milyen a munka a grúz rendezővel?

Mint minden tehetséges alkotóval, Avtandil Varszimasvilivel is izgalmas a próbafolyamat.

Nagyon várjuk a bemutatót, kíváncsiak vagyunk, hogyan fogadja a közönség azt a különös világot, amelyet a grúz rendező elképzelt.

Az biztos, hogy nem szokványos, "asztalnál ülős" előadás lesz. A rendező egy markáns világot, harsány figurákat teremtett a színpadra.

Schnell Ádám Jászai Mari-díjas magyar színész, érdemes művész Fotó: Polyák Attila - Origo

2013 óta tagja a Nemzeti Színház társulatának. Milyen inspirációkat kapott az igazgatótól és a rendezőktől, akikkel együtt dolgozott, és mennyiben más a munka a Nemzetiben, mint más színházakban?

Az elmúlt tíz évben dolgoztam Vidnyánszky Attilával és sok külföldi rendezővel is – csodálatos szerepeket formálhattam meg.

Amikor idejöttem, az volt a célom, hogy sokkal komplexebben, szélesebb spektrumban elmerülhessek a művészetben – és ez teljesült is. Attilával és a többi rendezővel is merőben más a munka, mint ahogy én korábban dolgoztam.

Sokkal mélyebben, részletesebben foglalkozunk a darabokkal, a figurákkal. Erre vágytam és végtelenül örülök, hogy így alakult a pályám elmúlt tíz éve.

Láthattuk fantasztikus szerepekben az elmúlt években – számomra kiemelkedő volt Az ügynök halálában Howard Wagner szerepe, de lenyűgöző a Tündöklő Jeromosban, meghatározó a Rocco és fivéreiben, vagy a Csíksomlyói passióban Annás főpap szerepében. Van kedvence?

Nagyon nehéz lenne kiemelni egy szerepet, hiszen arra törekszem minden előadásnál, hogy azt a figurát, akit játszok, megszeressem, mert anélkül nem lehet színpadra állni. Ez eddig mindig sikerült. A Tündöklő Jeromos figurája egy egész estés főszerep, nagyon kedvelem, ahogyan most nagy kedvencem a Molnár-darabban játszott bankigazgató karaktere is.

Részlet a Tündöklő Jeromos című előadásból – főszerepben: Schnell Ádám Fotó: Polyák Attila - Origo

A Nemzeti Színházban történt baleset mindenkit megrázott. Tartja a kapcsolatot a színészekkel, akik megsérültek?

Horváth Lajos Ottót – nekem Giotto – negyven éve ismerem. A korábban említett Nemzeti Színház stúdiójában együtt kezdtük a szakmát, majd osztálytársak lettünk a főiskolán, most pedig már tíz éve egy öltözőben készülünk az előadásokra. Mondhatom, hogy Giotto a barátom. Természetesen, többször beszéltem vele a baleset óta, és nagyon drukkolok neki és Júliának is, hogy minél hamarabb meggyógyuljanak. Hála Istennek úgy néz ki, hogy ha lassan is, de napról-napra javul az állapotuk.

Vidnyánszky Attila beadta a lemondását a baleset után. Ezt követően szinte minden kulturális intézmény vezetője felszólalt és arra kérte, maradjon. Ön hogyan látja, milyen helyzetbe kerülne a Nemzeti Színház, ha az igazgató nem folytatná a munkáját?

Úgy gondolom, hogy az elmúlt tíz évben Attila olyan színházat épített, rendkívüli erővel, hittel és mérhetetlenül sok munkával, amely kimagasló.

A MITEM fesztivál, a Színházi Olimpia és még egy sor egyéb színházi találkozó, szakmai program soha nem valósulhatott volna meg nélküle. Ezek a fesztiválok pedig már nemzetközi hírűek – amelyek viszik a Nemzeti Színház és Magyarország jó hírét a világban.

Ráadásul Attila a színházi évadok szerkezetét, a bemutatókat egymásra építette. A repertoár egy komplex egységet alkot.

Nagyon nagy űr keletkezne, ha az igazgató nem folytatná a munkáját.

El sem tudom képzelni, hogy ki tudná vezetni a Nemzeti Színházat, ha nem Attila. Emberileg persze megértem a döntését – és itt most nem a balesetről beszélek, hanem az igazgatói pozícióval járó irodai munkáról. Egy ilyen tehetséggel rendelkező alkotó művész nyilván nem szívesen foglalkozik papírmunkával és megértem, ha Attila úgy gondolja, most már inkább az alkotói munkával foglalkozna. De szakmai szempontból rendkívül nagy űr, és valószínűleg káosz keletkezne, ha elmenne. Én mindenképpen szeretném, ha maradna és tovább vezetné a színházat.