12 év a Föld körül, avagy mégsem vagyunk elcserélt fejek

Vágólapra másolva!

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 257. LEVÉL Drága Néném, még késő ősszel India és Japán felől az utolsó operás kultúrdeszantos is épségben hazatért. Azt mondják az enyimek, nem hangsúlyozom eléggé, micsoda útjaink voltak nekünk (ez Cseh Tamás!), no, de mit is tudok mesélni néhány hasábon? Van egy régi LGT-szám, amelyikben végigtallózzák, merre jártak külföldön, mi volt a nagy sztori: az efféle csapatérzés az OPERA útjain is éppúgy ott van, és mégsem vagyunk elcserélt fejek. Mesélek hát – kicsit, rövidet.

Origo

Vágólapra másolva!

Ókovács szerint az Opera

Mert a számok önmagukban tényleg nagyok és nagyon unalmasak: 3 kontinens 29 országának 55 városában vendégszerepeltünk vagy turnéztunk az elmúló 12 esztendőben, közülük New Yorkban, Teguban, Tokióban, Muscatban, Bécsben, Pozsonyban, egyéb más helyeken többször is. Több mint 50-féle produkciót reptettünk-hajóztunk-gurítottunk célállomásra. Kicsit is, nagyot is, de hát a mi fogalmaink szerinti a kicsi is elég nagy, a nagy meg egyenesen óriási: Dél-Korea vagy India száz fő alatti csapatokat kért és kapott, Japán sose úszta meg 150 főnél kevesebből, míg az USA-ban több mint 300 kollégánk tüsténkedett, a magyar határt kívülről körbejáró Kárpát-Haza Operatúrán pedig 400…

Ókovács Szilveszter Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

No, de jöjjön inkább egy pár vakuvillanás az elmúlt sok 12 évből, ezúttal kizárólag a mai Magyarországon kívüli területekről (az utak többségében magam is ott lehettem a társulat mellett:

- Berlinben ámultunk a Waldbühne fekvésén (Hitler építtette… khm), húszezer nézőjén, és egymásba szerettünk Anna Nyetrebkóval (mármint a zenekar és ő);

- az észt Saaremaa szigetét magyar trikolórral lobogózták fel skandináv 40 fokban, és a gigantikus sátornak is lett akusztikája a Figaróhoz és a Traviatához, de még a Cigánybáróhoz is;

- a kínai Teguban előbb borította a falat Rigoletto-színpadképünk óriásposztere (rajta egy véletlen mobiltelefonnal…), semmint az előadás véget ért volna, és esőben nem jártak a függönyös-karnisos taxik;

- Tel-Aviv tőlünk hallotta először Goldmark Sába királynőjét, de bezárták a hangszereinket, és csak úgy adták vissza, ha erélyes kolléganőm azt kiáltotta a telefonba: különben odamegyek!

- Bécsben Nyetrebko és férje, Eyvazov lazán operaszínpadnak használta a koncerttermet;

- Lisszabonban kiderült, hogy zenekarunk karmester nélkül, sőt annak ellenére is képes stílusos Mozartot játszani;

- a jordán Jerash is emlékezetes marad, Andrea Bocelli koncertje után: a nagybőgőtokok alakja elrettentette a helyi hordárokat, és a szerintük „koporsóforma” monstrumokat csak másnap voltak hajlandóak helyükre emelni;

- New Yorkban kétszer is szerepelhettünk: Bogyay Katalin révén az ENSZ üléstermében magyar gálát adtunk, Kumin Ferenc főkonzul és Vincze Máté intézetvezető aktív segítségével pedig tábort verhettünk tíz napra a Lincoln Centerben, a Metropolitan tőszomszédságában úgy, mint más se (Bánk bán, Kékszakállú, Mario és a varázsló, Sába, Hattyúk tava, Kalóz);

- sőt, volt egy harmadik alkalom is, amikor László Boldi olaszul előadott Hazám, hazám áriáját kísérhettem zongorán, hogy az amerikai sajtó figyelmét felkorbácsoljuk…

- a 4 db, egy-egy hónapos japán turnén minden előfordult, tán a legviccesebb az egyforma operás bőröndök elcserélése, és így a zenekari kottaanyag itt a piros-hol a piros?-hoz hasonlatos rejtőzködése lehetett;

- a kazah Asztanában áprilisi -15 fokban táncolták principáljaink a Hattyúk tava szólószerepeit, az új színház pedig úgy nézett ki, mint a Star Wars parlamentje, rózsaszínben;

- Szentpétervár fantasztikus, élő operakultúráját annak a kollégának a horkolása halványítja bennem, akivel úgy aludtam együtt, hogy külön szobában voltunk, de a világ legvékonyabb gipszkartonjával elválasztva (Mozart: A kairói lúd);

- Brüsszelbe csak kamaracsapat ment játszani, de van új meghívásunk is, csak prolongálták a Maneken Pis új magyarruha-avatását, amelyet a mi varrodánk készített, és majd Háry-muzsikával köszöntjük;

- Érsekújváron különösen jó dolgunk volt, mert a polgármester, Klein Ottokár korábban sokat énekelt nálunk és velünk (Hunyadi László, A víg özvegy-balett);

- Párizsban hallhattam a zenekarunktól életem legjobb Galántai táncait, majd Debussy régi villájában gyertyák közt játszotta Vásáry Tamás a Holdfényt, és énekeltünk pár magyar népdalfeldolgozást is;

- a Carnegie Hall élménye a legjobb Concertó, sokhetes intenzív munka érett ott be; az se zavart minket, hogy a stupid szervezőcég elfelejtett telt házat szervezni;

- Nagyváradon olyat „gördült” az Operánk, mintha valami nyári popfesztiválon lennénk, emberekkel a Vár rétjének füvében;

- Gyimesbükkön, a történelmi magyar határnál falusiaknak játszottuk a Szerelmi bájital falusi történetét, ínycsiklandó sültkolbász-illattal a hűvös esti levegőben;

- Kuvaitban zenekarunk hihetetlen Giselle-t muzsikált a Scala táncosai lába alá egy amerikai karmesterrel, hogy az egyik kolléga azzal jött ki az árokból: harminc éve játszom, de most döbbentem rá, hogy ez jó zene!

- az itáliai Novara színházában két új egyfelvonásos ősbemutatásával még a kortárs olasz muzsikáért is tehettünk valamit (Fantasio & Fortunio);

- a beregszászi Arénában háromezer magyar közt bujkált a New York Times Pulitzer-díjas tudósítóduója, és nem értette a lelkes magyar himnuszéneklést, meg a Hazám, hazám alatti, egyre erősödő dúdolást: ilyet sose hallani odahaza (Bánk bán, Hunyadi, Carmina Burana).

- Sepsiszentgyörgy vadiúj sportcsarnokának parkolójában úgy mutattak négyszáz méteres konvojunk kamionjai, buszai a Hunyadi László előtt, hogy gyengébb idegzetűek azt hihették, tán lemaradtak egy újabb bécsi döntésről…

- Ománban átíratták a Szöktetés mozarti prózaszövegét – de mivel kicsit ők is röhögtek magukon, ezért csak a kivetített arab fordítást, a színpadi németet nem…

- a koreai Teguban a helyi énekkar úgy megtanulta a Bánk bánt magyarul, ahogy fél évvel később a mieink idehaza a Halhatatlan szerelem c. végtelenül pentaton opuszukat – koreaiul…

- láttam különös embereket katari villában, széles mosollyal legjobb borokat kínálni (az araboknál mintha mindenki királyi sarj lenne, ő is herceg volt),

- Pozsonyban négynapos operaigazgatóval beszélgettem, aki jelezte, szerinte jövő héten már valószínűleg nem ő lesz, és ez így megy egy ideje (most is),

- San Diegóban milliárdos özvegynél laktam Mozart-kollaborációnk alatt, akivel disputálhattunk francia kiadású Muzsikás-albumról és a zongoraművész Bartókról is;

- Genfben olyan menedzserrel ebédeltünk, aki az utóbbi 50 év összes jelentős magyar énekeséről mindent tudott, amit meg mi meséltünk volna mint új fejleményt, ki is találta;

- Zágrábban akkorát táncolt a balett, hogy nemcsak az „özvegy volt víg”, hanem minden magyar szája fülig ért, és megéreztük, milyen regionális topegyüttesnek lenni;

- Varsóban külön ízt adott, hogy korábban lengyel rendezővel vittük színre a V4 szemléletű Székely fonót, s hogy a lelkes ifjú cseh karmester megtanulta az egész partitúrát fejből;

- Muscatban másodszor járva Juan Diego Florez behozta a spanyol gitárját a koncert végén, és a zenekarunk összes hölgytagja elolvadt

- Mumbaiban olyan asztaltársasággal vacsoráztunk, amely jobban ismerte az opera-lemezkatalógusokat, mint én, pedig ezt oly nehéz elismernem…

- Helsinkiben elvitt Bogányi Tibor a nagybeteg Rautavaarához, tőle kaptuk A bánya bemutató kottáját;

- Prágában a színpadi előadásból koncertszerűt kellett improvizálni, ráadásul első este csehül (Jenufa), aztán magyarul (Székely fonó);

- Bukarestbe francia darabot viszünk (Pelleas és Melisande), és stílszerűen a kolozsvári Magyar Opera szólistája segít majd ki minket;

- Dubaj vár minket (Hattyúk tava, Pillangókisasszony), és majd Isztambul is, de ez már a következő hónapok zenéje…

Estig mondanám, annyi volt – és nincs vége még, ahogy a régi Karády-sláger is búgja. Legközelebb a kis-magyar élményekkel folytatom!

Vigyázzon Magára!

Zsdú átvétá, kák szálávej létá!

Szilveszter

2023. május 7.