Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Miért áll a bál, ha kiborul a só? A babonák háttere

Vágólapra másolva!
Te is megrémülsz, ha péntek 13-a közeleg, vagy ha esetleg kiborítottad a sót? Most megtudhatod, miért.
Vágólapra másolva!

Kiborult só

Ha ügyetlen voltál és kiborítottad a sót, a babona szerint veszekedésre számíthatsz.
A sóval kapcsolatos babonák valószínűleg a múltbeli értékességéből származnak. A só ugyanis értékes árucikk, tartósítószer és fizetőeszköz is volt. Mivel ilyen fontosnak és drágának számított, még természetfeletti erőt is tulajdonítottak neki. A hiedelem szerint, ha valaki például a válla fölött átdobta, még az ördögöt is távol tarthatta magától.

Balszerencsét hoz, ha egy létra alatt sétálsz el

Meglepő lehet, de ennek a babonának vallási gyökerei vannak. A korai keresztények úgy tartották, hogy minden tárgy, aminek három pontja van, a szentháromságra utal. Vagyis ha egy ilyen "hárompontos" tárgyat, mint például a létra, megtörünk, felforgatunk, akkor azzal a szentháromságba vetett hitetlenségünket fejezzük ki, amiért a pokolra jutunk majd.
Gyakorlatiasabb magyarázat lehet, hogy valóban veszélyes egy létra alatt sétálni, hiszen azon emberek dolgozhatnak.

Péntek 13.

Számos, egyébként racionális gondolkodású ember nem hajlandó például fontos tárgyalásokat péntek 13-ára időzíteni, mondván az balszerencsét hoz. Sőt jó néhány városban nincs 13. utca, vagy éppen az épületekből, szállodákból kihagyják a 13. szint számozását. A hiedelem kialakulásáról különböző elméletek léteznek. A keresztény teológia úgy tanítja, hogy Júdás volt a tizenharmadik az utolsó vacsorán, ami szerencsétlenséget hozott. A skandináv mitológiában Loki istent, aki ugyancsak a 13. vendég volt egy lakomán, megölte a hős Balder. Vannak, akik például nem is hajlandóak tizenharmadik meghívottként részt venni egyetlen eseményen sem.

"Szent tüsszentés"

Az összes kultúrában mondanak valamilyen jókívánságot, "áldást" annak, aki tüsszentett. Bár az eredete zavaros, annyi biztosnak látszik, hogy a korai kultúrákban úgy gondolták, hogy a tüsszentéssel az ember lelke is távozik az orron át. Ezért Istent kérlelték, hogy ezt megakadályozza. A rómaiak úgy tartották, hogy a tüsszentés elűzi a démonokat, a VI. században pedig az emberek a pestis idején a tüsszentést a halál előjelének hitték. Gergely pápa végül azt mondta, hogy a megfelelő válasz az "Isten áldjon meg" lenne, amely Isten védelmét hozná a tüsszentéssel szemben.

Macbeth - Shakespeare átkozott színdarabja

Sok színész vonakodik kimondani Macbeth nevét, különösen akkor, ha éppen a színházban tartózkodik. Úgy tartják ugyanis, hogy a darab átkozott, mivel vele kapcsán szokatlanul magas a balesetek és a halálesetek száma. Sokak szerint még a történetben szereplő három boszorkány is valódi varázsigéket, átkokat hordoz. A legvalószínűbb magyarázat azonban az lehet, hogy általában véve is több fegyveres és veszélyes jelenet szerepel benne, és az ilyen babonás hírvevés is sok nézőt vonzott a színházakba.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről