Vágólapra másolva!
2003. Február második felében elindult az Axelero új szolgáltatása, a Direkt Marketing. Az új szolgáltatással lehetőség nyílik a regisztrált felhasználók számára reklámüzeneteket eljuttatni e-mail formájában.
Vágólapra másolva!

Az első "teszt" kampány is lezárult, melynek keretében egy nyelvoktatással foglalkozó nyelviskola 2 000 regisztráltunk részére jutatta el internetes kedvezményét tartalmazó ajánlatát. A kiküldést követő héten több mint 2 200 alkalommal nyitották meg a felhasználók az e-mailt, mely egyben azt is jelenti, hogy voltak olyanok, akik többször is visszatértek az üzenethez. A megnyitások az egy hetes intervallumban 107 érdeklődést (kattintást) generáltak az akciós ajánlatokra, amely 4, 9 %-os átkattintási aránynak felel meg. A kiküldést követő 1 hetes időszakban az oldaluk látogatottsága jelentős emelkedést mutatott, és a kampány zárultával is a korábbinál érezhetőbben magasabb szinten ált be a visszatérő érdeklődőknek köszönhetően.
E mellett a leiratkozók aránya nem érte el a 0, 5 %-ot sem!