Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök egyik vezető tanácsadója azt mondta, Izrael könnyíteni fogja a humanitárius támogatás Gázába jutását, miközben a harcok folytatódnak.
Mark Regev egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Izrael mindent megtesz annak érdekében, hogy a gázai civilek ne kerüljenek kereszttűzbe.
Felderítő repüléseket kezd a brit királyi légierő (RAF) a Földközi-tenger keleti medencéjében a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet által októberben Izraelből elhurcolt túszok hollétének kiderítésére - közölte a brit védelmi minisztérium vasárnap.
A londoni védelmi tárca vasárnapi tájékoztatása úgy fogalmaz, hogy "a folyamatban lévő túszmentő tevékenység támogatására" a brit királyi légierő felderítő repüléseket hajt végre a Földközi-tenger keleti medencéjében.
Az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője, Aviháj Edri felszólította a Gázai övezet déli részén Hán-Junisz több lakónegyedének lakóit, hogy hagyják el otthonukat. A figyelmeztetés több negyedre is vonatkozik. Az ott élőknek a humanitárius zónákba kell távozniuk a korábban közzétett térkép alapján a harcok idejére.
Az IDF a harcok pénteki újrakezdése óta bejelentette, hogy erői tovább támadják az iszlamista Hamász terrorszervezet célpontjait, felszámolják a terroristákat és megsemmisítik fegyvereiket.
A Hamászhoz kötődő Sahab nevű gázai hírügynökség arról számolt be, hogy az IDF kiterjedt légi és földi, tüzérségi támadásokat hajtott végre a Gázai övezet északi részén, valamint Hán-Junisznál, az övezet déli részén.
Mark Regev izraeli miniszterelnöki tanácsadó a Hamászt hibáztatta, amiért kudarcba fulladtak a tűzszünet meghosszabbításáról szóló tárgyalások - írja a BBC: Álláspontja szerint a Hamász nem tartotta be a foglyok szabadon engedéséről szóló megállapodásukat.
"Ha a gázai embereknek panaszaik vannak, tudják, kire mutogassanak" - fogalmazott Regev.
Mint ismert, hét napos tűzszünet után péntek reggel kiújultak a harcok. Mind a Hamász, mind Izrael egymást okolja ezért. .
Az ENSZ humanitárius hivatalának (OCHA) legújabb becslése szerint mintegy 1,8 millió ember - Gáza lakosságának nagyjából 75 százaléka - kényszerült lakóhelye elhagyására. A hivatal ugyanakkor hozzátette, hogy nehéz pontos statisztikát kiállítani.
Az Izraeli Védelmi Erők közlése szerint több katona könnyebben megsebesült repeszektől, miután Libanonból páncéltörő rakétatámadás érte a hadsereg egyik járművét Beit Hillel település közelében.
A Hezbollah közleményben vállalta magára a támadást.
Az IDF szerint több rakétát is kilőttek a határ menti Dov-hegy térségére, válaszul az izraeli hadsereg tüzérséget vetett be - írja a The Times of Izrael.
Fájdalmasnak nevezte vasárnap Ferenc pápa advent első vasárnapján küldött üzenetében, hogy a Gázai övezetben véget ért a tűzszünet, s egyúttal újabb fegyvernyugvás mielőbbi életbe léptetése mellett emelt szót.
Gyengélkedése miatt a pápa a Szent Péter tér helyett ismét vatikáni lakosztályából jelentkezett be, és a szentszéki államtitkárság egyik munkatársa olvasta fel helyette beszédét.
A pápa fájdalmát fejezte ki, és súlyosnak nevezte, hogy az izraeliek és palesztinok között megszakadt a tűzszünet. "Ez halált, pusztítást és nyomorúságot jelent" - hangoztatta Ferenc pápa, aki az izraeli túszok szabadon engedését, valamint a gázai lakosság megsegítését szorgalmazta.
"Remélem, hogy mind, akik érintettek ebben, amilyen hamar csak lehetséges, új megállapodást tudnak kötni a tűzszünetről" - fogalmazott a pápa.
Megszólaltak a rakétatámadást jelző szirénák az izraeli Ashkelonban és a Gázai övezet határ menti városaiban, miután rakétákat lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre - írja a The Times of Izrael.
Sérültekről vagy károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
Orosz állampolgárokból és családtagjaikból álló, 133 fős csoport hagyta el a Gázai övezetet a rafahi határátkelőn keresztül - közölte vasárnap az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma.
A kimenekített embereket a tárca kairói munkacsoportjának központjában szállásolták el, ahol az ellátás mellett orosz pszichológusoktól és orvosoktól kapnak támogatást, továbbá segítséget a hivatalos eljárások intézésében.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma az evakuálási művelet megkezdése óta nyolc repülőgépet indított Kairóból Moszkvába a palesztin-izraeli konfliktusövezetből oroszokkal és hozzátartozóikkal. A minisztérium eddig 761 embert, köztük 360 gyermeket szállított el légi úton Oroszországba.
Mark Regev, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szóvivője külföldi újságíróknak kijelentette, hogy Izrael gondoskodni fog a humanitárius segélyek Gázai övezetbe jutásáról - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
Mark Regev kijelentette, hogy Izrael a harcok újraindulása után, a tűzszünet összeomlását követően is gondoskodni fog a humanitárius segélyek bejuttatásáról a Gázai övezetbe.
Regev visszautasította azt a vádat, hogy az izraeli hadsereg túl keveset tenne a Gázai övezet civil lakosságának védelme érdekében a harcok közepette.
"Mindent megteszünk, hogy egyrészt különbséget tegyünk elkeseredett ellenségeink, a terroristák és a polgári lakosság között, másrészt a civilek védelme érdekében" - közölte Regev.
Az izraeli-palesztin konfliktus minden szereplőjének be kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) feladata, hogy biztosítsa a törvény védelmét mindenki számára - jelentette ki Karim Khan, a hágai székhelyű bíróság főügyésze vasárnap.
Karim Khan, aki vasárnap fejezte be Izraelben és a palesztin területeken tett látogatását, közleményében mindenekelőtt hangsúlyozta: az ártatlan izraeli civilek ellen október 7-én elkövetett támadások az emberiség lelkiismeretét sokkoló legsúlyosabb nemzetközi bűncselekmények közé tartoznak. Olyan bűncselekmények, melyek kivizsgálására a Nemzetközi Büntetőbíróságot létrehozták - mondta.
"Meg kell mutatnunk, hogy a törvény mindenütt, még a frontvonalakon is érvényes, és képes mindenkit megvédeni" - fogalmazott.
Az IDF közölte, hogy vadászgépeik csapást mértek a Hezbollah több dél-libanoni állására válaszul a mai határ menti támadásokra, köztük egy páncéltörő rakétatámadásra, amelynek következtében több izraeli katona megsebesült.
Az IDF szerint Libanonból rakétákat lőttek ki Észak-Izraelre is.
Az izraeli csapatok tüzérségi tűzzel válaszolnak a támadásokra - írja a The Times of Izrael.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy azonosította egy Szíriából a területe felé indított rakéta kilövésének a helyszínét, és a hadsereg tüzérsége válaszul csapást mért a célpontra. További részleteket nem közöltek.
Az elmúlt hetekben izraeli vadászgépek szíriai rakétaindító állomásokra és a Hezbollah libanoni fegyveres csoport állásaira is mértek csapást válaszul az izraeli területeket ért támadásokra.
Az izraeli hadsereg határokon átnyúló harcokat folytat a Hezbollahhal, és a gázai háború kezdete óta többször légitámadást indított Szíria ellen - írja az Aljazeera.
John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője közölte, hogy az amerikai hírszerzésnek nem volt tudomása a Hamász titkos tervéről az Izrael elleni október 7-i támadásra vonatkozóan.
A The New York Times a múlt héten arról számolt be, hogy az izraeli hatóságok egy évvel a támadás előtt hozzájutottak egy ilyen dokumentumhoz.
"Hírszerzőink vizsgálják ezt a kérdést" - mondta Kirby, ugyanakkor hozzátette, hogy "semmi jel nem utal arra, hogy mi, az Egyesült Államok hírszerzői előzetesen tudtunk volna erről a dokumentumról" - írja az Aljazeera.
Száz segélyszállító teherautó érkezik Gázába - közölte a Palesztin Vörös Félhold segélyszervezet.
A teherautók élelmiszert, vizet, orvosi ellátmányt és gyógyszereket szállítanak - közölték.
A háború október 7-i kezdete előtt naponta mintegy 500 teherautónyi humanitárius szállítmány érkezett a Gázai övezetbe. Az ENSZ szerint jelenleg a segélyek érkezési üteme nem felel meg a gázai civilek növekvő szükségleteinek - írja az Aljazeera.
Az Izraeli Védelmi Erők szerint egy rakétát lőttek ki Szíriából Észak-Izraelre. Az izraeli hadsereg szerint a rakéta egy nyílt területen landolt, sérülést nem okozott,
Az izraeli csapatok válaszul tüzérséggel támadták a rakéta kilövésének szíriai forrását - írja a The Times of Izrael.
Izrael le fogja vadászni a radikális iszlamista Hamászt Libanonban, Törökországban és Katarban is, még akkor is, ha ez éveket vesz igénybe - jelentette ki Ronen Bar, a Sin Bet izraeli belbiztonsági szolgálat főnöke egy felvételen, amelyet vasárnap tett közzé a Kan közszolgálati média.
Egyelőre nem világos, hogy Bar mikor beszélt erről és kinek. A belbiztonsági szolgálat nem nyilatkozott az ügyben.
"A kabinet kitűzött elénk egy célt - az utca nyelvén szólva - , hogy megsemmisítsük a Hamászt. Ez a mi Münchenünk. Mindenhol ezen leszünk, a Gázai övezetben, Ciszjordániában, Libanonban, Törökországban és Katarban is. El fog tartani néhány évig, de ott leszünk, hogy elvégezzük ezt" - hangsúlyozta a Sin Bet főnöke.