Lejárt a tűzszünet, rakétákat lőttek a Gázai övezetből Izraelre

Események

conflict war Horizontal Izrael
Izraeli katonai járművek a gázai határ közelében
Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az izraeli háború 59. napjáról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
29 bejegyzés
05:32
2023. december 4.

Ez történt vasárnap

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

05:38
2023. december 4.

Izrael megölt egy Hamász-parancsnokot

Az izraeli hadsereg (IDF) azt állította, hogy légicsapás során megölt egy Hamász-parancsnokot.

Haitham Khuwajari volt a Hamász Shati zászlóaljának parancsnoka és a fegyveresek az ő parancsnoksága alatt hajtották végre az október 7-i támadásokat. Ezenkívül "biztosította a Hamász- terrorista tevékenységét a Shifa kórházban", és irányította az izraeli katonák ellen harcoló erőket Shati térségében  - közölte az IDF, megjegyezve, hogy Khuwajari számos izraeliek elleni terrorcselekményért is felelős volt.

A bejelentésre nem reagált a Hamász, és egyelőre független forrás sem erősítette meg az állítást.

05:57
2023. december 4.

Négy támadás történt három kereskedelmi hajó ellen

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kereskedelmi hajók elleni támadások történtek a Vörös-tengeren. Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága közleményt adott ki a tegnapi akcióról. Ebben megerősítették gyanújukat, hogy a támadásokat a jemeni húszik indították, Irán teljes támogatásával. A húszi lázadók már vállalták is a felelősséget két kereskedelmi hajó – a Unity Explorer és a Number Nine – elleni támadásokért. A harmadik érintett hajó, a Sophie II elleni támadásról nem tettek említést.

A térségben tartózkodó USS Carney amerikai romboló több, a kereskedelmi hajók felé tartó drónt is bemért és lelőtt. A katonai jelentés szerint nem egyértelmű, hogy bármelyik pilóta nélküli légi jármű célpontja az amerikai hadihajó lett volna.

06:45
2023. december 4.

Két mentős megsebesült

A Palesztinai Vörös Félhold azt közölte, hogy két mentős és egy beteg megsebesült, miután az izraeli erők eltalálták a mentőautójukat. A szervezet tájékoztatása szerint a járművet az észak-gázai Faluja térségében érte találat.

07:07
2023. december 4.

Tűzszünetre szólítottak fel tüntetők

Gázai tűzszünetet követelő békés tiltakozást tartottak az ENSZ dubai klímacsúcsán. Az Izrael-Hamász háború kitörése óta ez volt az első tüntetés a palesztinok támogatásáért az Egyesült Arab Emírségekben. Az országban szabályozzák a tüntetéseket, de a COP28 résztvevői tiltakozhattak, feltéve, hogy szigorú szabályokat követtek.

Az ENSZ szabályai tiltják a COP-csúcstalálkozók résztvevőinek, hogy országneveket vagy zászlókat használjanak a tüntetések során, ezért a „Palesztina" szó nem szerepelt egyetlen táblán, transzparensen és plakáton sem. Az emberek görögdinnyés pólót vettek fel, és zászlókat lengettek a palesztin ellenállás szimbólumává vált gyümölcs képével. A tüntetők többsége a palesztin szimbólumnak számító fekete-fehér sálat viselte.

07:34
2023. december 4.

Meghalt három izraeli katona

Három izraeli katona meghalt Gázában vasárnap – jelentette a Haaretz című újság az izraeli hadseregre (IDF) hivatkozva. A 36, 22 és 19 éves katonák halálának körülményéről egyelőre nem közöltek részleteket.

08:23
2023. december 4.

Azonnal vége lehetne a háborúnak

A Hamász azonnal véget vethet az Izrael elleni háborúnak, ha túszokat enged el és visszatér a fegyverszüneti tárgyalásokhoz – mondta a Sky Newsnak a brit kormány egészségügyi minisztere. Victoria Atkins azt is elmondta, hogy az Egyesült Királyság további szünetet szeretne a harcokban, miután pénteken véget ért a fegyverszünet a palesztin fegyveres csoport és Izrael között.
Az Egyesült Királyság megerősítette, hogy fegyvertelen megfigyelő repüléseket hajt végre a Közel-Kelet felett, beleértve Gázát és Izrael légterét is, hogy felkutassák a Hamász által használt lehetséges helyeket, ahol a túszokat tarthatják fogva.

09:05
2023. december 4.

Az Egyesült Államok aggódik az erőszak miatt

Kamala Harris, amerikai alelnök a Jichák Hercog izraeli elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében megismételte az Egyesült Államok aggodalmát, hogy a szélsőséges telepesek ciszjordániai erőszaka tovább fokozhatja a feszültséget.Miközben hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok „erőteljesen támogatja" Izrael önvédelemhez való jogát, az alelnök megismételte a Gázában zajló harcok befejezését követő nap tervezésének fontosságát, és hangsúlyozta az amerikai elkötelezettséget a kétállami megoldás mellett" – áll a Fehér Ház közleményében.

Harris beszélt Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is, és elmondta neki, hogy „a palesztin népnek világos politikai horizonttal kell rendelkeznie", és megismételte, hogy „az Egyesült Államok támogatja az egységes Ciszjordániát és Gázát egy újjáélesztett Palesztin Hatóság mellett".

09:44
2023. december 4.

Az izraeli hadsereg a Gázai övezet több részén is támad

Az izraeli hadsereg (IDF) a Gázai övezet több részén is támad egy időben a harcok 58. napján - jelentette a helyi média hétfőn.

A palesztin sajtó jelentései szerint az IDF éjjel a levegőből a Gázai övezet több pontján folytatott harcokat, a többi között Gázavárostól keletre és Dzsabálíjában, az övezet északi részén, az övezet közepén található Nuszeriat menekülttáborban, valamint a déli részen fekvő Hán-Juniszban és Deir al-Balahban.

Hivatalos tájékoztatás szerint értesítették az egyik, a zenei fesztiválról október 7-én elhurcolt fiatal családját, hogy Jonatán Szamarno meghalt a Hamász fogságában. Az elhurcolt nők és gyermekek nagy részének kiszabadulása óta hat másik túsz meggyilkolásáról számoltak be az izraeli hatóságok.
Az IDF szóvivője bejelentette, hogy szombaton három katona vesztette életét a Gázai övezetben vívott harcokban. (MTI)

10:27
2023. december 4.

Bíróság elé állítják Hollandiát

Hollandiát jogi kihívás elé állítják, mert F-35-ös vadászrepülőgép-alkatrészek Izraelbe irányuló exportjában játszott szerepe állítólagos gázai háborús bűncselekményekben bűnrészessé teszi – írja a Reuters.
Három emberi jogi szervezet a hágai kerületi bíróság elé terjesztette az ügyet, kijelentve, hogy a vadászrepülőgép-alkatrészek exportja lehetővé teszi Izrael számára, hogy bombázza a Gázai övezetet.Izrael tagadja, hogy háborús bűnöket követett volna el, mondván, hogy erői betartják a nemzetközi jogot, miközben harcolnak a sűrűn lakott polgári területeken tevékenykedő palesztin fegyveresek ellen.

11:04
2023. december 4.

Az izraeli hadsereg tagadja, hogy tudott volna a Hamász-támadásról

Az izraeli hadsereg visszautasította azt a nemrégiben publikált jelentést, amely szerint előzetes tudomása volt a Hamász támadási terveiről.

A The New York Times a múlt héten tett közzé egy jelentést, amely szerint az izraeli hadsereg több mint egy évvel előre tudott a tervről a hírszerzési elemzők révén, de azt nem vette komolyan.

"Nevetséges bármilyen összeesküvés-elméletet népszerűsíteni" - mondta Jonathan Conricus, a hadsereg egyik szóvivője a témában tartott tájékoztatón.

Conricus azt azonban elismerte, hogy a hadsereg nem tudta azt nyújtani, amit kellett volna, vagyis a védelmet és a biztonságot az izraelieknek aznap, október 7-én.

11:38
2023. december 4.

Meghalt a túsznak hitt férfi

Meghalt az a fiatal férfi, aki október 7-én tűnt el a Hamász támadását követően a Supernova zenei fesztiválon. A 21 éves Jonathan Sameranoról azt hitték, hogy ő is a túszok között van, de az izraeli média most arról írt, hogy a férfi meghalt. Az izraeli hadsereg tájékoztatta a családját a történtekről. (BBC)

12:21
2023. december 4.

Három izraeli katona halt meg Gázában

Az izraeli hadsereg (IDF) jelentése szerint három katonájuk halt meg a tegnapi gázai harcokban.

Az IDF ma reggeli közleményében erősítette meg egy 22 éves, egy 19 éves és egy 36 éves katona halálát. A háború kezdete óta 75-re emelkedett a meghalt izraeli katonák száma. (BBC)

13:07
2023. december 4.

A Hamász gázai vezetői az izraeliek célpontja

Számos izraeli légicsapás célpontja Khan Younis városa, ahol a feltételezések szerint a Hamász vezetői rejtőzködnek, köztük a szervezet gázai vezetője, Yahya Sinwar és Mohammed Deif, a katonai szárny vezetője – írta a BBC.

A Yedioth Ahronoth újság szerint a harcok Khan Younisban várhatóan "meglehetősen kemény" harcok lesznek, hozzátéve, hogy a helyzetet nemcsak az a több százezer kitelepített palesztin bonyolítja, akik az északi harcok elől menekülve ott találtak menedéket, hanem az is, hogy feltételezhetően néhány izraeli túszt is ott tartanak fogva.

14:38
2023. december 4.

Fiatal palesztinokat toboroz a Hamász

A libanoni Hamász közleményt adott ki, amelyben felszólította a fiatal palesztinokat, hogy vonuljanak be és csatlakozzanak az "Al-Aksza áradat előőrseihez", utalva ezzel az október 7-i támadásokra.

A leendő tagokat a közleményben a támadásokban elért eredmények folytatására biztatják, egyúttal a palesztin nép győzelmét hangoztatják. (BBC)

15:13
2023. december 4.

Újabb gázai területeken zajlik az evakuáció

Ahogy az izraeli csapatok kiterjesztik hadműveleteiket a Gázai övezetbe, frissített evakuációs parancsokat adtak ki, különösen a központban és délen – írta a BBC.

Az utasítások megosztásának egyik módja egy online térkép, amely több száz blokkra osztja fel a Gázai övezetet. A lakosokat arra kérik, hogy kövessék nyomon a fejleményeket abban a zónában, ahol élnek, és „kövessék az izraeli hadsereg utasításait a különböző médián keresztül".

Ma reggel a közösségi média segítségével új evakuálási parancsot adtak ki mintegy 20 dél-gázai területre. Az ENSZ becslése szerint Gázában minden ötödik embernek el kellett hagynia otthonát a háború miatt.

15:49
2023. december 4.

Légicsapás a Hezbollah libanoni központjára

Izrael csapást mért a Hezbollah libanoni parancsnoki és irányító központjára – közölte az izraeli hadsereg (IDF)

"Nem sokkal ezelőtt az izraeli légierő vadászgépei és drónjai csapást mértek a Hezbollah terrorszervezet libanoni parancsnoki és irányító központjára, terrorista infrastruktúrára és katonai helyszínekre" - olvasható a közleményben. (Sky News)

16:40
2023. december 4.

Izrael a menetrend szerint szállítja a légvédelmi rakétákat Németországnak

Izrael a Gázai övezetben zajló háború ellenére is a megbeszélt határidőre tervezi leszállítani az Arrow 3 rakétavédelmi rendszert Németországnak - közölte a zsidó állam védelmi minisztériuma hétfőn.

Az ország "teljes mértékben elkötelezett" a közösen elfogadott menetrend mellett - tudatták.

Az izraeli-amerikai fejlesztésű Arrow 3 közepes hatótávolságú interkontinentális ballisztikus rakéták lelövésére kifejlesztett rakétarendszer. Az izraeli védelmi minisztérium elmondása szerint ez a rendszer Németországnak "teljes körű védelmet" nyújt.

Az amerikai hadiipari cégekkel közösen kifejlesztett rendszer a gyártó szerint képes ballisztikus rakéták, manőverező robotrepülőgépek, drónok és egyéb légi eszközök megsemmisítésére.

17:27
2023. december 4.

Izrael utazási figyelmeztetést adott ki több tucat országra

Izrael utazási figyelmeztetést adott ki több tucat országra, köztük az Egyesült Királyságra, Németországra, Franciaországra és Ausztráliára - jelentette a helyi média hétfőn.

Az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács a nem alapvető fontosságú utak elhalasztását javasolta.
A hatóság honlapján több tucat országra vonatkozóan frissítették az utazási figyelmeztetéseket az antiszemitizmus erősödése miatt.

A zsidókkal szembeni ellenszenv azóta növekszik, hogy Izrael háborút indított Gázában a Hamász terrorszervezet ellen, miután az véres támadásokat követett el zsidó civilek és a fegyveres erők tagjai ellen.

Számos nyugat-európai ország, köztük az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, Dél-Amerikában Argentína és Brazília, Ausztrália és Oroszország második figyelmeztetési szintű besorolást kapott, vagyis a hatóság azt javasolja, hogy az izraeliek tegyenek óvintézkedéseket ott tartózkodásuk alatt.

18:00
2023. december 4.

Izraeli célpontok elleni támadásokról számolt be a Hamász

A Hamász katonai szárnya a Telegramon közzétett üzenetsorozatában közölte, hogy csapást mértek többek között Yasin 105 páncéltörő fegyverekkel három izraeli katonai járműre Gázától keletre, támadták Ashkelon izraeli várost "a palesztin civilek elleni mészárlások megtorlásaként", egy izraeli harckocsit támadtak páncéltörő fegyverekkel Beit Lahiya keleti részén illetve még egy izraeli harckocsira is tüzet nyitottak al-Faluja térségében ahol állításuk szerint egy katona meghalt, mások megsebesültek - írja az Aljazeera.

18:28
2023. december 4.

ENSZ: A gázai lakosság több mint 80 százaléka földönfutóvá vált

Csaknem két hónappal a Gázai övezeti háború kirobbanása után a terület csaknem 1,9 millió lakosa, vagyis az emberek több mint 80 százaléka volt kénytelen elmenekülni otthonából - hívta fel a figyelmet hétfőn az ENSZ palesztin menekülteket támogató ügynöksége (UNRWA).

Hozzávetőleg egymillió ember talált menedéket az övezet központi részein található ENSZ-létesítményekben, valamint a déli Hán Júnisz és Rafah városokban. Nem sokkal korábban még 1,8 millió belső menekültről lehetett tudni.

Izrael hétfőre a Gázai övezet egész területére kiterjesztette hadjáratát a radikális iszlamista Hamász ellen, válaszul a palesztin szélsőségesek október 7-i összehangolt támadására, amely több mint 1200 ember életét követelte Izrael déli részén. 

19:12
2023. december 4.

A Hezbollah állásaira mért csapást Izrael

Az IDF közölte, hogy csapást mért a Hezbollah fegyverraktárára Dél-Libanonban, válaszul arra, hogy korábban aknavetőkkel lőtték a határ mentén lévő izraeli katonai állásokat.

Az izraeli hadsereg tüzérségi válaszolt a támadásokra - írja a The Times of Izrael.

19:47
2023. december 4.

A Gázai övezet határára látogatott az izraeli védelmi miniszter

A Gázai övezet határára látogatott az izraeli védelmi miniszter a Hamász terrorszervezet elleni háború 59. napján, és a harcok folytatását ígérte a hadicélok eléréséig - jelentette a helyi média hétfőn.

Joáv Galant az övezet határáról szemlélte meg a Szadzsaijában és Dzsebáliában, Gáza északi részén zajló csatákat. Hangsúlyozta, hogy az izraeli csapatok nem hagyják el a térséget a terrorista infrastruktúra teljes felszámolása előtt.

A védelmi miniszter elismerően szólt a hadsereg tevékenységéről, és kijelentette: harcolni fognak a kitűzött célok eléréséig.

Palesztin források szerint legalább ötven ember meghalt és több százan megsebesültek a Gáza Daradzs negyedében két iskolát érő légi csapásokban; az épületekben civil menekültek tartózkodtak.

20:45
2023. december 4.

Heves összecsapások a Gázai övezetben

Az IDF szerint az elmúlt órákban "heves harcok" folytak az izraeli csapatok és a Hamász fegyveresei között a Gázai övezetben.

Az IDF olyan felvételeket is közzétett, amelyeken a hadsereg katonái harcolnak Hamász terroristákkal, akik tegnap egy épületből tüzet nyitottak rájuk.

A harc során két katona, Ben Zussman őrmester és Binyamin Yehoshua Needham őrmester meghalt, két másik katona pedig megsebesült.

Az IDF szerint a katonák megölték a Hamász fegyvereseit a harc során - írja a The Times of Izrael.

21:37
2023. december 4.

Az USA kérte Izraelt, hogy engedjenek több üzemanyagot vinni a Gázai övezetbe

Az Egyesült Államok közölte, hogy az ideiglenes tűzszünet megszűnése után arra kéri Izraelt, hogy engedjen több üzemanyagot a Gázai övezetbe.

"Világossá tettük, hogy nemcsak a tűzszünet idején a Gázai övezetbe bejuttatott üzemanyag mennyiségét szeretnénk visszaállítani, hanem azt szeretnénk, ha ez a szint még magasabb lenne" - mondta Matthew Miller, a Külügyminisztérium szóvivője újságíróknak.

Izrael a háború kitörése után hetekig nem engedett üzemanyagot az övezetbe, majd az egyhetes tűzszüneti megállapodás részeként rendszeres üzemanyag-szállítmányokat engedtek be, ami a segélyszervezetek szerint közel sem volt elég - írja a The Times of Israel.

22:02
2023. december 4.

Az ENSZ-főtitkár a gázai segélyezési helyzet romlásának megállítására szólította fel Izraelt

A gázai övezeti segélyezési helyzet romlásának megállítására szólította fel hétfőn Izraelt António Guterres ENSZ-főtitkár.

Stéphane Dujarric, a világszervezet szóvivője szerint Guterres azzal a kéréssel fordult Izraelhez, hogy "kerüljön el minden olyan további cselekményt, amellyel súlyosbítaná az egyébként is katasztrofális humanitárius helyzetet a Gázai övezetben, és kímélje meg a civileket a további szenvedéstől".

"Az ENSZ-főtitkár elismételte az akadálytalan és fenntartható humanitárius segélyezés szükségességét, hogy fedezni lehessen az övezet lakosságának szükségleteit. Az evakuálásra utasított emberek számára nincs biztonságos hely, ahová tudnának menni, és alig van valami, amivel túlélésüket biztosíthatnák" - nehezményezte Dujarric.

22:31
2023. december 4.

Lemondott a nemzetbiztonsági minisztérium lőfegyver osztályának vezetője Izraelben

Lemondott hétfőn az izraeli nemzetbiztonsági minisztérium lőfegyver-engedélyezési osztályának vezetője, Jiszráél Aviser - jelentette a Kan közszolgálati médium.

Múlt héten Aviser az állami számvevőszék előtti meghallgatásán beismerte, hogy megfelelő képesítés nélküli neveztek ki tisztségviselőket arra a feladatra, hogy mely civileknek adható ki fegyvertartási engedély. Gali Baharav-Miara főügyész hivatalában vizsgálják, hogy minden fegyvertartási engedélyt megfelelő feltételekkel adták-e ki.

A nemzetbiztonsági minisztérium tisztségviselői szerint Aviser az utóbbi napokban arra kérte Itamár Bengvír minisztert, hogy vizsgálja felül a fegyverengedélyezési eljárásokat. Amikor a miniszter ezt megtagadta, a lőfegyverosztály vezetője egy másik tisztséget kért a minisztériumban, és ebbe Bengvír beleegyezett.

00:43
2023. december 5.

Washington továbbra is egyeztet a tűzszünet felújításának lehetőségeiről

Az Egyesült Államok folytatja a diplomáciai egyeztetéseket az Izrael és Hamász közötti tűzszünet felújítása, a túszok kiszabadítása és gázai segélyek növelése érdekében - közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója hétfőn. Jake Sullivan az elnöki hivatal sajtóértekezletén kijelentette, hogy az amerikai adminisztráció vezetői, köztük az elnök, a külügyminiszter, és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója szoros kapcsolatban maradtak az izraeli vezetésen kívül Katar vezetőivel, és az egyiptomi kormánnyal annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a Hamászra. Hozzátette, hogy a tűzszünet hétvégi megszakadásáért Washington a Hamászt teszi felelőssé, amely nem hajlandó további nőket elengedni, akik a korábbi fogoly-megállapodás értelmében arra jogosultak lettek volna.Arról is beszámolt, hogy az amerikai fél állandó párbeszédben áll az izraeli illetékesekkel, hogy kifejezze, milyen lépéseket látna szükségesnek a gázai civilek védelme érdekében. Jake Sullivan elismerte, hogy történtek izraeli lépések a civilek tájékoztatására a műveleti területeket illetően. Arra viszont nem válaszolt, hogy azokat elégségesnek tartja-e. Ugyanakkor megállapította, hogy a Gázai övezet északi részében végrehajtott izraeli katonai lépések után az a "legfontosabb lecke", hogy a polgári lakosságnak "időt, erőforrást, és valódi lehetőséget" kell hagyni arra, hogy távozzanak. Jake Sullivan emellett beszámolt a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segélyek bejuttatásának kiszélesítésére irányuló lépésekről.

Szintén hétfőn Matthew Miller, a külügyminisztérium szóvivője arról számolt be, hogy amerikai összegzés szerint még mintegy 220 amerikai állampolgár, és több száz családtagja tartózkodik a Gázai övezetben.Megjegyezte, hogy korábban már több mint ezer ilyen amerikai el tudta hagyni a palesztin területet. A külügyi szóvivő azt is közölte, hogy az Egyesült Államok támogatja az ENSZ vizsgálatot a Hamász által izraeli nők és lányok ellen október 7-én elkövetett szexuális erőszak részleteinek felderítésére. Izrael ENSZ nagykövete ugyanakkor a hétvégén éles szavakkal bírálta a demokrata párthoz közel álló Soros Györgyöt, amiért palesztinpárti szervezeteket támogat. Gilad Erdan a Fox News Digitalnak adott nyilatkozatában szégyenteljesnek nevezte, hogy Soros György olyan szervezeteket segít, amelyek Izrael elpusztítását célozzák, de hozzátette, hogy nem lepi meg ez a fajta támogatási politika. Az izraeli diplomata megállapította, hogy a milliárdos évek óta támogat és pénzel olyan szervezeteket, amelyek Izrael elszigetelését, támogatásainak megvonását és szankciókkal sújtását célozzák.

05:51
2023. december 5.

Ez a közvetítésünk véget ért

Friss tudósításunkat ITT TALÁLJA.