Elsöprő orosz légicsapások, különleges felszerelést kapnak az orosz katonák

Események

conflict Horizontal ukrán háború
Ukrán katona lőgyakorlaton
Vágólapra másolva!
Élő közvetítésünk az orosz-ukrán háború 653. napjáról.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül
34 bejegyzés
05:08
2023. december 8.

Ez történt csütörtökön

Előző tudósításunkat ITT TALÁLJA.

05:15
2023. december 8.

Magyarország segít

Magyarország területére 2023. december 7-én az ukrán-magyar határszakaszon 4501 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4712 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 45 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

05:22
2023. december 8.

Januárban érkezik egy nagyobb japán segélycsomag

Napzáró videójában az ukrán elnök köszönetet mondott Japánnak, amiért összesen 4,5 milliárd dollárral támogatja Ukrajnát. A segély első része – 1,5 milliárd dollár – már januárban megérkezik, a második, jelentősebb rész pedig tavasszal - közölte Volodimir Zelenszkij.

06:11
2023. december 8.

A háború és a hideg

Az ukrán energiarendszer összekapcsolása az európai hálózattal megfelelő támogatást jelent Ukrajna számára, ugyanakkor minden ukrán családnak és felhasználónak meg kell értenie, hogy takarékosan és racionálisan kell használnia az áramot a téli időszakban - mondta napi videójában az ukrán elnök.

06:56
2023. december 8.

500 millió dollárhoz közelít a segélyalap

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszámolt arról, hogy a United24 nevű jótékonysági platform bevétele napokon belül eléri az 500 millió dollárt. Ebből a pénzből több ezer drónt, 200 csúcskategóriás mobil intenzív osztályt, páncélozott mentőautót, több száz generátort tudnak vásárolni.

07:43
2023. december 8.

Megsebesült egy bányamunkás

Egy ember megsérült, miután az orosz erők támadást mértek egy bányára a keleti donyecki régióban – jelentette az ukrán energiaügyi minisztérium. Nem sokkal délután 4 óra után érte rakétacsapás a bányát, ahol egy 32 éves munkás megsebesült, őt kórházba szállították. A támadás idején hatan voltak a bányában.

A berendezésekben jelentős károk keletkeztek - közölte a minisztérium.

08:43
2023. december 8.

Cameron: Ukrajna erős pozícióba került

David Cameron brit külügyminiszter szerint Vlagyimir Putyin flottája és csapatai nagy részét elveszítette Ukrajnában, és kénytelen belátni, hogy a háború kezdete óta a NATO növekedett és egységesebb lett.

Azt hiszem, ha megnézzük a nagy képet, láthatjuk, hogy Ukrajna milyen erős pozícióba került bátorsága és a mi támogatásunk révén

– mondta a korábbi brit kormányfő, aki generációs kihívásként tekint Ukrajna támogatására és finanszírozására.

09:25
2023. december 8.

Ukrajna vonatra rakja az elakadt kamionokat

Az ukrán állami vasút, az Ukrzaliznicja megkezdte 23 kamion felrakodását, amelyek a lengyel kamionosok folyamatos tiltakozása és blokádja közepette elakadtak a lengyel határon – írja az Interfax-Ukraine.

Ukrajna és Lengyelország legnagyobb szakszervezetei megállapodtak abban, hogy tárgyalási platformot hoznak létre, amelynek célja a „kölcsönösen elfogadott megoldások kidolgozása" a kamionsofőrök lengyel határokon zajló tiltakozásának megszüntetésére.

A demonstrálók az ukrán sofőrök EU-ba való engedélymentes bejutásának megszüntetését követelik.

10:01
2023. december 8.

Civilek evakuálását jelentették be Nova Kahovkánál

A Moszkvából telepített hatóságok Nova Kahovka területén bejelentették, hogy december 13-án evakuálják a lakosságot.

Az evakuálást azért hajtják végre, mert a Nova Kahovka körzet települései a Dnyeper folyó keleti partján fekvő 15 km-es harci övezetben helyezkednek el

- írja a Kyiv Independent.

Az orosz csapatok tavaly év végén elhagyták a déli Herszon várost és a Dnyeper folyó nyugati partját, de mostanra rendszeresen lövöldözik ezeket a területeket a keleti partról.
A legfrissebb jelentés arról szól, hogy az ukrán csapatok területi előnyöket próbálnak elérni az ország déli és keleti részén.

10:36
2023. december 8.

Riasztás Kijev közelében

Megszólaltak a légvédelmi szirénák Kijev külterületén - jelentette a város katonai közigazgatása december 8-án reggel.

A légierő később egy másik rakétatámadásról is beszámolt, ami a Dnyipropetrovszk területet célozta.

11:45
2023. december 8.

Videó: Új ukrán drónok

A The Times újságírója egy hangárt mutatott az új ukrán Magura V5 tengeri drónokkal.

12:17
2023. december 8.

Oroszország a légi támadásokra támaszkodik

Az ukrajnai Avdijivka városa a jelenleg zajló konfliktus leghevesebb harcainak középpontjába került, miközben Oroszország folytatja hadjáratát Kelet-Ukrajna ellenőrzésének megszerzéséért.

Az orosz erők tegnap nagymértékben támaszkodtak a légitámadásokra, miközben az ostromlott város elfoglalására törekedtek.

Moszkva a keleti Donyeck és Luhanszk régiókra összpontosítja figyelmét, mivel az invázió első napjai óta nem sikerült előrenyomulnia Kijev felé. Október közepe óta Avdijivkát vették célba.

A megszálló erők már második napja aktívan használják a kamikaze drónokat és a légteret. A harci összecsapások száma pedig jelentősen megnőtt

- mondta Oleksandr Sztupun ukrán katonai szóvivő az országos televíziónak.

Az orosz veszteségek mind emberekben, mind felszerelésben meredeken növekedtek a déli hadszíntéren - mondta.

Az ukrán vezérkar esti közleményében közölte, hogy erői 15 támadást vertek vissza Avdijivkában és a közeli falvakban, a reggeli jelentésben szereplő 34 támadáson felül.

13:04
2023. december 8.

Különleges felszerelést kapnak az orosz katonák

A Kalasnyikov fegyvergyártó konszern megkezdte a Sztrelok harci felszerelési készletek szállítását az orosz fegyveres erők számára – derül ki a vállalat friss közleményéből. A felszereléscsomag része a páncélozott mellény, egyéb kiegészítő védelmi modulok, valamint különféle hordozóeszközök és hátizsák is.

A hadsereg az év végéig 25ezer Sztrelok harci felszerelést vehet használatba.

13:24
2023. december 8.

Putyin szövetségese újabb szörnyű figyelmeztetést adott ki

Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese hírhedté vált a NATO-val és a Nyugattal szembeni gyakori szörnyű fenyegetéseiről, amelyekben globális konfliktusra és a nukleáris apokalipszisre utal.

Legutóbbi megjegyzései sem jelentenek kivételt.

A Biden-kormányzatnak szembe kell néznie "a vádemelés vagy a választási vereség lehetőségével. Ezért folyamodnak durva zsarolási taktikákhoz, megállás nélküli hisztériakeltéshez és a ránk irányuló túlzó állításokhoz " - írta Medvegyev a Telegram-csatornáján.

Ezután visszatért talán kedvenc témájához, mondván:

A kubai rakétaválság óta nem volt ilyen valós az Oroszország és a NATO közötti közvetlen összecsapás veszélye, amely egy harmadik világháborúhoz vezethet.

14:01
2023. december 8.

Nyilatkozott a Kreml az orosz választás kapcsán

Oroszországban jövő március 17-én tartják az elnökválasztást, és szinte mindenki azt várja, hogy Vlagyimir Putyint újraválasztják.

Az elnök azonban hivatalosan még nem jelentette be, hogy jelölteti magát - erre reagált ma reggel Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Putyin akkor fogja bejelenteni, amikor szükségesnek és célszerűnek tartja, ez teljes mértékben az ő döntése lesz

- mondta.

14:10
2023. december 8.

Putyin az újraindulásáról beszélt

Az Oroszország Hőse „Aranycsillag" kitüntetések átadási ünnepségén a Kremlben, egy informális beszélgetés során az orosz elnök arról beszélt, hogy újabb elnöki ciklusra készül – adta hírül az orosz sajtó.

14:33
2023. december 8.

Elsöprő orosz légicsapások

Orosz harci repülőgépek 19 nagy hatótávolságú rakétát lőttek ki péntek reggel több ukrajnai, köztük kijevi célpontok ellen, a légicsapásokban egy civil is életét vesztette - közölték kijevi tisztviselők. Az orosz légierő jelentése szerint a rakétákat hét Tu-95-ös stratégiai bombázórepülőről indították az ország több megyéjében lévő célpontok ellen.

A Kijevre kilőtt rakétákat a légvédelem kivétel nélkül megsemmisítette. A reggel 7 óra körül elrendelt légiriadó több mint két órán át tartott.

Korábban, péntekre virradóra ismét orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai Harkiv megye azonos nevű központját is, legkevesebb egy ember megsebesült. A péntek hajnali támadás volt hetek óta az első légicsapás-sorozat, amelyet az orosz erők ukrajnai célpontok ellen indítottak. Mindaddig javarészt drónokat vetettek be éjszakai támadások alkalmával.

15:19
2023. december 8.

Ukrajna nem kaphatja meg a befagyasztott orosz vagyont

Az Európai Unió végrehajtó testülete várhatóan a jövő héten hagyja jóvá a szankciók alapján befagyasztott orosz vagyonból származó pénzek felhasználásáról szóló jogi javaslatot.

Tisztségviselők és diplomáciai források azonban most arra figyelmeztetnek, hogy Franciaországban, Németországban és Belgiumban kételyek merültek fel, ami azt jelenti, hogy Ukrajna valószínűleg nem kapja meg a pénzt egyhamar.

Az EU közölte, hogy mintegy 21,5 milliárd euró értékű orosz vagyont fagyasztott be, és további 300 milliárd euró értékű orosz központi banki pénzeszközt tartanak zárlat alatt.

15:27
2023. december 8.

Kreml: A békefeltételeket nem Ukrajna diktálja

A Kreml szerint "irreális" az elképzelés, hogy olyan béketárgyalásokra kerüljön sor, ahol Kijev szabja a feltételeket. A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov ezzel arra a sajtóhírre reagált, mely szerint Washington ilyen forgatókönyvet vár el Ukrajnától, a fegyveres támogatásért cserébe.

16:28
2023. december 8.

Putyin megerősítette, hogy indul a jövő évi választásokon

Vlagyimir Putyin megerősítette, hogy újra indul az elnökválasztáson 2024-ben, amivel várhatóan legalább 2030-ig hatalmon marad.

Az állam és az állami média támogatásával elemzők biztosnak tartják, hogy győzni fog.

Az októberben 71. életévét betöltő Putyin számára a választás formalitás lesz.

16:59
2023. december 8.

Ukrán katonák Lengyelországban gyakorlatoznak

Nyugat-Lengyelország egyik hóval borított mezején ukrán katonákat képeznek ki lövészárok-harcra - mindössze néhány nappal azelőtt, hogy a frontvonalra küldik őket.

A legtöbb embernek valójában nincs katonai tapasztalata, és megtanítják őket, hogyan kell végrehajtani néhány alapvető taktikát

- mondta egy ukrán katona.

Megtanítják, hogyan kell használni a fegyvereket városi területeken és lövészárkokban. A kiképzést a Combined Arms Training Command végezte, amelyet az Európai Uniónak az ukrán hadsereg megsegítésére tett erőfeszítései részeként hoztak létre.

17:28
2023. december 8.

Orosz rakétatámadás érte Harkivot

Orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai várost.

Legalább egy ember megsebesült, állapota kritikus.

Bombatölcsér Harkivban 2023. december 8-án, miután orosz rakétatámadás érte a kelet-ukrajnai várost. Forrás: MTI/EPA/Szergej Kozlov
18:04
2023. december 8.

Orbán Viktor: Nem időszerű Ukrajna EU-csatlakozása

Ukrajna a világ egyik legkorruptabb országa, ezért nem áll készen a csatlakozási tárgyalásokra. Kijev EU-csatlakozásával kapcsolatban Orbán Viktor leszögezte:

A csatlakozási tervek nem voltak kellőképpen előkészítve, nem sikerült úgy strukturálni, hogy többet hozzon, mint amennyibe kerül. Akármit gondolnak az emberek Párizsban, Brüsszelben és Hágában, mi pontosan tudjuk, mi folyik Ukrajnában

- jelentette ki, ám cáfolta, hogy Budapest vétózná az uniós elképzeléseket.

18:30
2023. december 8.

Újabb ukrán hőerőmű sérült meg

Ukrajna felszólította a lakosságot, hogy takarékoskodjanak az energiával, miután a frontvonal közelében lévő erőművet lövések érték.

A berendezés súlyosan megrongálódott a lövések következtében

- közölte az energiaügyi minisztérium. Két erőműegység leállt, ami átmenetileg jelentős fennakadásokhoz vezetett az ellátásban.

19:01
2023. december 8.

Ukrajnának még több légvédelmi eszközre van szüksége

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő heti kulcsfontosságú csúcstalálkozó előtt hangsúlyozta, hogy Kijevnek nagyobb légvédelemre van szüksége. Az ukrán államfő elmondta, hogy az észt miniszterelnökkel, Kaja Kallasszal folytatott telefonbeszélgetése során

megvitatták az Ukrajnának nyújtott uniós politikai és pénzügyi támogatás fenntartásának fontosságát.

19:29
2023. december 8.

Rekord mennyiségű gabona termett Ukrajnában

Az ukrán mezőgazdasági minisztérium pénteken 59,7 millió tonnára emelte a 2023-as gabonatermésre vonatkozó előrejelzését, mondván, hogy az országban rekord mennyiségű termés volt idén. A teljes gabona- és olajosmagtermés várhatóan

eléri a 81,3 millió tonnát, így az ukránok számára még inkább sürgető a gabona sikeres exportja.

20:06
2023. december 8.

Az USA újabb forrásokat csoportosít át a háborúk finanszírozása miatt

A Biden-kormányzat azt fontolgatja, hogy új korlátozásokat vezet be a menedékkérők körére vonatkozóan.

Kibővítik a kitoloncolási eljárást annak érdekében, hogy a kiegészítő finanszírozási törvényjavaslatban újabb támogatásokat biztosítson Ukrajnának és Izraelnek.

A Fehér Ház és a kongresszus versenyt fut, hogy olyan megállapodást kössön, amely katonai segélyt nyújt a két szövetséges nemzetnek, miközben visszaszorítja az illegális bevándorlást az amerikai-mexikói határon, mivel a törvényhozók mindössze egy hét múlva indulnak karácsonyi szünetre.

20:39
2023. december 8.

Kreml: Irreális, hogy 2024-ben Kijev feltételei mentén tárgyaljanak

A Kreml pénteken közölte, hogy irreális az az elképzelés, hogy Oroszország 2024-ben Kijev feltételei mentén folytasson béketárgyalásokat Ukrajnával. Ezzel egy médiajelentésre reagáltak, amely szerint Washington egy ilyen forgatókönyv megvalósulását szeretné - jelentette a Reuters.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője teljesen irreálisnak nevezte az elképzelést.

21:04
2023. december 8.

Putyin kitüntetéseket adott át a Haza Hőseinek napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mondott a haza hőseinek napja alkalmából rendezett ünnepségen a moszkvai Kreml Szent György termében 2023. december 8-án.

A kitüntetettek között voltak: Mihail Poluskin kapitány, Alekszandr Mihajlov őrmester és aranycsillag kitüntetéssel jutalmazták Eduard Kazimov főhadnagyot is.

Moszkva, 2023. december 8. Vlagyimir Putyin orosz elnök (j) kezet fog Mihail Poluskin kapitánnyal a haza hőseinek napja alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségen. Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Valerij Sarifulin

Putyin itt jelentette be azt is, hogy indul a 2024-es oroszországi elnökválasztáson. Jelenlegi államfői mandátuma 2024. május 7-én jár le.

21:30
2023. december 8.

Finnország nem ad ki egy foglyot Ukrajnának

A finn legfelsőbb bíróság pénteken hozott határozatában úgy döntött, hogy az ország

nem adhat ki Ukrajnának egy terrorizmussal gyanúsított orosz állampolgárt, mert az ukrán börtönökben embertelen körülmények uralkodnak.

Jan Petrovszkijt augusztusban vették őrizetbe a finn hatóságok, miután egy ukrán bíróság letartóztatási parancsot adott ki ellene. Azzal vádolják, hogy egy terrorszervezet tagja volt Ukrajnában.

22:05
2023. december 8.

Több mint 4,2 millió ukrán menekült kapott védelmi státuszt

Október végéig meghaladta a 4,2 milliót, 4 238 010 volt azon ukrajnaiak száma, akik ideiglenes védelmet biztosító menekültstátuszt kaptak az Európai Unió valamely tagállamában - tájékoztatott az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken. A 2022. február 24-én kezdődött háború elől Ukrajnából elmenekülteket továbbra is növekvő számban regisztrálták ideiglenes védelemre,

amelynek révén kaphatnak egyebek mellett egészségügyi ellátást, dolgozhatnak, a gyerekeik pedig állami iskolába járhatnak.

Októberben, a szeptember végi adatokhoz képest 51 845-tel nőtt az ideiglenes védelemben részesült ukrajnaiak száma az EU-ban.

A legtöbb uniós tagállamban a korábbinál több ukrajnai állampolgárt fogadtak be, egyedül Dánia a kivétel, ahol 4,5 százalékkal (1700-zal) csökkent a befogadott ukrajnaiak száma. A legnagyobb számszerű növekedést Németországban (20 465 fő; 1,7 százalék), Csehországban (6490; 1,8 százalék) és Hollandiában (4005; 3,0 százalék) jegyezték fel.

22:27
2023. december 8.

Elindultak az első gabonaszállítmányok a vonatokon

Ukrajna megkezdte a tehervonatok használatát, hogy megkerülje a lengyel kamionosok által a határon felállított blokádot - közölte az Ukrzaliznyica, az ukrán vasúthálózat.

Az akcióban bevetett első vonat 23 teherautót szállított át a határon Ukrajnából Lengyelországba.

22:38
2023. december 8.

Bulgária páncélozott járműveket és légvédelmi rakétákat ad Ukrajnának

Bulgária páncélozott szállító járműveket és légvédelmi rakétákat ad át Ukrajnának, miután pénteken a parlament felülbírálta Rumen Radev elnök vétóját.

Az államfő hétfőn azzal indokolta döntését, hogy a nagyjából száz járműre a bolgár határőrségnek és mentőszolgálatnak is szüksége van.

Az elnöki vétót azonban a 240 tagú törvényhozásban a kormánypárti többség 162 szavazatával elutasította 55 ellenzéki voks ellenében. Egy további szavazáson 147 vokssal 55 ellenében újabb segélycsomagot szavazott meg Ukrajnának a parlament. Ez utóbbi is katonai támogatás, hordozható légvédelmi indítóberendezéseket és rakétákat tartalmaz.

Ezenfelül Bulgáriában is képeznének ki ukrán pilótákat F-16-os amerikai harci repülőgépek használatára.

Szófia az ukrán félnek olyan páncélozott szállító harcjárműveket biztosít, amelyeket a bolgár belügyminisztérium nem használ, összesen mintegy száz járműről van szó, valamint pótalkatrészekről.

A 2004 óta NATO-tag, jelentős hadiiparral rendelkező Bulgária nagy mennyiségben szállít szovjet típusú lőszereket Ukrajnának. Szófia - többnyire más országok finanszírozásával - 2,5 milliárd euró értékű hadianyagot szállított eddig Kijevnek.

23:00
2023. december 8.

Ukrajna elítéli az olimpiai bizottság döntését

Korábban már beszámoltunk a NOB azon döntéséről, hogy orosz és fehérorosz sportolók semlegesként szerepelhetnek a jövő nyári párizsi olimpián.
A döntést elítélte Dmytro Kuleba ukrán külügyminiszter és szégyenletesnek nevezte.