Civileket öltek és börtönöztek be Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Téves hírszerzési információ miatt támadtak meg amerikai katonák egy iskolát és egy kormányzati épületet Afganisztánban. Az akció során 19 tálibnak és al-Kaida-tagnak hitt civil meghalt, sokak pedig hetekre börtönbe kerültek, mire az eset tisztázódott.
Vágólapra másolva!

Az amerikaiak kandahári bázisán fogva tartott és később elengedett afgán emberek arról számoltak be a Washington Post újságírójának, hogy az amerikai katonák agyba-főbe verték őket, miután úgy gondolták, hogy al-Kaida-tagok vagy tálibok. Az amerikaiak ráadásul tévesen bombázták azt a helyet, ahonnan begyűjtötték őket, és ahol megöltek 19 embert.

A szerdán szabadon engedett, faketrecben tartott 27 afgán közül többen azt mondták, hogy olyan súlyosan bántalmazták őket fogva tartóik, hogy ketten el is veszítették eszméletüket az ütések következtében. Mások bordatörésről és kihullott fogakról számoltak be, vagy megdagadt orrukat mutatták. Elmondták, hogy nem csak puszta kézzel, de még a fegyverekkel is ütötték őket.

Allah Noor, 40 éves farmer, aki az új vezetéshez beállt rendőrnek, elmondta, hogy két bordáját törték el, miközben raboskodott. Ököllel ütötték és rúgdosták, miközben azt kiabálták: "Terrorista! Al-Kaida-tag! Tálib vagy!"

Sokukat egy helyi iskolát és egy kormányépületet ért támadás során fogták el. A Pentagon szerint ez a tálibok és az al-Kaida terrorszervezet tanyája volt, holott civilek is életüket veszítették az amerikai támadás során – mondta el tapasztalatait a kiszabadult férfi. Az amerikai hatóságok később arra hivatkoztak, hogy téves hírszerzési információkat kaptak. Egy amerikai tiszt az eset után két héttel a következő szavakkal bocsátotta el a bebörtönzötteket: "Sajnáljuk. Véletlenül bombáztuk ezt a helyet" - mesélik a volt rabok. Amerikai illetékesek szerint a halottak családjainak kárpótlást fizetnek.

Az új afgán rendőrség tagjait is ellenségnek nézték az amerikai katonák. Az újdonsült rendőrök fő feladata a lakosságnál, a volt tálib szimpatizánsoknál lévő fegyverek összegyűjtése. Adbul Rauf kerületi rendőrfőnök (már a tálibok előtt is rendőr volt) elmesélte, hogy egy éjszaka az őrsön lövöldözésre ébredt. Kifutott az épületből, és lövöldöző társaira rákiáltott, hogy ne lőjenek az amerikai katonákra, mert ők a barátaik. Néhány perccel később fellökték, és megrúgták, így kétségbeesetten kiabált pastu nyelven, hogy "Barátok vagyunk! Barátok vagyunk!" A 60 év körüli Rauf ezután fájdalmat érzett a nyakánál, hallotta bordái törésének hangját, majd elveszítette eszméletét.

A helyi hatóságok arról tájékoztatták később Raufot, hogy valaki téves információt adhatott az amerikaiaknak, ezért támadtak rá a körzetre. Mohammad Kan, Uruzgan tartomány kormányzója elmondta: az amerikaiak tudják, hogy ki a felelős ezért, és miután emberek haltak meg emiatt, a felelősre kivégzés vár.

Az esetet kommentáló Aziz Agha, a helyi lefegyverzési bizottság elnöke elmondta, hogy kilenc családtagját veszítette el, amikor a pilóták a családi traktort az al-Kaida járművének nézték, és megtámadták.

A tévesen megtámadott iskolában tartózkodott Amanullah is, aki szintén tagja a lefegyverzési bizottságnak. A 25 éves férfi elmesélte, hogy iszonyatosan megijedt, amikor golyózápor érte az épületet. Körülbelül 30-an tartózkodtak az épületben. Ő el tudott menekülni egy közeli mecsetbe, de látta, amint unokatestvére próbál elszabadulni egy amerikai harcostól. Csak másnap reggel mert visszamenni a helyszínre, de addigra rokona már halott volt. Három helyen is meglőtték, a nyakát és a vállát. Keze hátul össze volt kötve, a kötözéshez használt szalagon pedig ez állt: "Made in U.S.A." Amanullah még nyolc holttestet látott, akiknek keze össze volt kötözve.

A hatóságok közölték, hogy 19 ember halt meg az iskolában, köztük két vezető beosztású tagja a lefegyverzési bizottságnak. A környéken egy házba is betörtek a katonák, és a területről összesen 27 embert vittek börtönbe. Leromboltak számos épületet, és használhatatlanná tettek sok járművet.