Chirac: Franciaország a végsőkig élni fog vétójogával

Vágólapra másolva!
Jacques Chirac francia elnök vasárnap megerősítette, hogy Franciaország kész megvétózni az ENSZ Biztonsági Tanácsában a háborúnak zöld utat adó határozatot. Chirac kijelentette, hogy Franciaország az elutasításban "a legvégsőkig is elmegy", vagyis élni fog vétójogával, de "megváltoztatja álláspontját", ha Szaddám Huszein iraki elnök beszünteti az együttműködést az ENSZ fegyverzetellenőreivel.
Vágólapra másolva!

Jacques Chirac francia elnök vasárnap, a CNN és a CBS amerikai televíziónak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy Franciaország mindaddig megvétózza az ENSZ BT-ben a háborút engedélyező határozatot, amíg úgy ítélik meg, hogy Szaddám Huszein együttműködik az Irakban dolgozó fegyverzetellenőrökkel. Chirac szerint ebben az esetben Párizs "semmiféle megoldást nem utasít el, a háborút sem".

A francia elnök úgy vélte, hogy Irak leszerelése most békés úton, vagyis a fegyverzetellenőrzés révén is elérhető. "Ma, ismétlem, ma elutasítjuk a háború perspektíváját és természetesen az elutasításban a végsőkig elmegyünk."

A francia államfő ugyanakkor kijelentette: a vétó most nem időszerű, mivel a második határozattervezetet a többség nem támogatja a Biztonsági Tanácsban. Chirac közölte, hogy kész elfogadni 30-60 napos határidőt Irak leszerelésére, ha azt az ENSZ főellenőrei is támogatják.

Jacques Chirac "gyors győzelmet" kívánt Amerikának arra az esetre, ha háborút indít Irak ellen. "Minél gyorsabb a győzelem, annál kevesebb az áldozat és az anyagi kár, így hát gyors győzelmet kívánunk." Chirac szavai szerint fel sem merül a kérdés, hogy Franciaország csapatokkal segítse az amerikaiakat és a briteket. Emlékeztetett rá, hogy Washington eddig csak a francia légtér használatát kérte, amelyet jóvá is hagytak, mivel két szövetséges és baráti országról van szó.

A francia elnök kijelentette, hogy a hetvenes évek közepén találkozott Szaddám Huszeinnel, amikor iraki alelnök volt és azóta nem látta. "A jelenlegi amerikai kormány fontos képviselői 1983-ban kapcsolatban álltak Szaddám Huszeinnel" - mondta Chirac, Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterre célozva. A francia elnök az interjúban többször diktátornak nevezte az iraki elnököt, aki szerinte azzal tenné népének a legnagyobb szolgálatot, ha eltűnne.

Colin Powell amerikai külügyminiszter és Dick Cheney amerikai alelnök vasárnap már az interjú elhangzása előtt elutasította a francia javaslatot. Powell az ABC televíziónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy nem tudja pontosan, Chirac elnök mit javasol, de a 30 napos határidő elfogadása "nem egy nagy engedmény".

Cheney alelnök szerint "nehéz elhinni, hogy nem egy újabb időhúzó taktikáról van szó". Az alelnök szerint Párizs évek óta akadályokat emel Irak leszerelése elé: 1995-ben nem volt hajlandó Irakot elmarasztalni az ENSZ-határozatok megsértésében, 1996-ban nem bírálta Szaddám Huszeint azért, amit a kurdokkal tett, 1997-ben nem vetett gátat az iraki hírszerző tisztek utazásainak, 1998-ban úgy foglalt állást, hogy Iraknak nincsenek tömegpusztító fegyverei, 1999-ben nem támogatta az ENSZ Leszerelési, Ellenőrzési és Felügyeleti Bizottságának (UNMOVIC) megalakítását, amelyet most olyan nagy felelősséggel ruházna fel.