276 iraki hadifoglyot szabadon engedtek Iránban<br/>

Vágólapra másolva!
Irán szerdán szabadon engedett 276 iraki hadifoglyot Khomeini ajatollahnak, az Iráni Iszlám Köztársaság megalapítójának századik születésnapja alkalmából. A 11 éve véget ért háború következtében több ezer iraki katona van iráni hadifogságban.
Vágólapra másolva!

Az iráni politikai és katonai vezetők jelenlétében Teheránban ünnepélyes keretek között szabadon engedett iraki hadifoglyokat az iraki határra szállítják, ahol az iráni vörös félhold aktivistáinak felügyelete alatt átadják őket az iraki hatóságoknak.

Szaid asz-Szahaf iraki és Kamal Harazi iráni külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés ülésszakának e heti ülésén, New Yorkban állapodott meg abban, hogy tárgyalásokon rendezik azokat a problémákat, amelyek az 1980-88 közötti iraki-iráni háború hadifoglyaival és más rendezetlen ügyekkel függenek össze.

A nyolc évig húzódó fegyveres viszály során mindkét oldalon több százezer ember vesztette életét, és mindkét fél ezrekre teszi a másik oldalon hadifogolyként tartott katonái számát. Bagdad becslése szerint jelenleg is mintegy 13 ezer iraki katona van iráni börtönökben, Teherán pedig úgy gondolja: 2806 iráni katona raboskodik Irakban.

Irán mostanáig összesen 55 438 hadifoglyot engedett el és adott át Bagdadnak, miközben Irak 39 417 iráni hadifoglyot engedett haza a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának felügyelete alatt.

(MTI)

Ajánló:

Háborúk, hódítások, uralkodók (angolul)