Pedofilok nevét tartalmazó listát közölt le egy olasz lap<br/>

Vágólapra másolva!
Egy olasz napilap tizenhat olyan pedofil nevét hozta nyilvánosságra szerdán, akiket kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt ítéltek el. A lap főszerkesztőjének indoklása szerint azért közölték le a listát, hogy az emberek meg tudják védeni gyermekeiket. A következő napokban további nevek megjelentetése várható. Olaszországban szigorúan büntetik a pedofilokat.
Vágólapra másolva!

"Az újságok minden nap bőséges terjedelemben és rendkívüli részletességgel számolnak be különböző eseményekről, melyeknek főszereplőiről még képeket is közölnek. Ez nemcsak jogos, hanem szükséges cselekedet is, mert a társadalom tagjainak joguk van tudni ezekről, hogy megóvhassák magukat. Miért kellene megtagadni ezt a jogot a gyermekektől, akik eleve védtelenebbek, s akiknek ezért még több oltalmazásra van szükségük?" - teszi fel a kérdést vezércikkében Vittorio Feltri, a Libero főszerkesztője.

Az újság szerkesztősége bejelentette, hogy az elkövetkező napokban további neveket fognak közölni, ügyelve az adatok pontosságára. A lap a múlt héten történt és hatalmas közfelháborodást kiváltó gyermekgyilkosságok hátterének feltárása érdekében egy neves pszichiáter véleményét is kikérte a pedofil hajlamúakkal kapcsolatban. Tonio Cantelmi szerint "igazságosnak tekinthető a lista nyilvánosságra hozatala, mert a szadisták, akik gyilkolnak, javíthatatlan személyiségek". Az orvos szerint az ilyen emberek számára nincs gyógyulás.

Valóságos lincshangulat lett úrrá Olaszországon azt követően, hogy múlt hét végén két kisgyermeket, egy öt- és egy nyolcesztendős kislányt öltek meg különös kegyetlenséggel pedofil hajlamú felnőttek. A borzalmas gyilkosságok után számos politikus, köztük Irene Pivetti volt képviselőházi elnök, a halálbüntetés visszaállítását követelte a pedofilok megbüntetésére. Alessandra Mussolini parlamenti képviselő (az egykori olasz diktátor, a "Duce" unokája) a "gyógyszeres ivartalanítás" módszerét javasolta, mert szerinte a pedofilokon a "börtön nem segít".

Az olasz igazságszolgáltatás nemrégiben igen szigorú törvényt fogadott el a pedofilokkal szemben. Ennek értelmében 6-12 év közötti börtönbüntetésre ítélhetik azt az elkövetőt, akit bűnösnek találnak kiskorú sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény elkövetésében. Ha az áldozat tíz évnél fiatalabb, a büntetés akár 14 év is lehet.

(MTI)

Korábban:

(2000.07.23.)