Kostunica Milosevicset országa és személyes érdekei mérlegelésére kéri <br/>

Vágólapra másolva!
Választási veresége beismerésére hívta fel szerdán Vojiszlav Kostunica szerb ellenzéki vezető Szlobodan Milosevics jugoszláv elnököt, akit egyúttal "nyílt szerbiai összeütközések veszélyére" is figyelmeztetett.
Vágólapra másolva!

Kostunica, aki a Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) szerint az ellenzéki tömörülés jelöltjeként megnyerte a másfél héttel ezelőtti jugoszláv elnökválasztást, nyílt levélben hívta fel Milosevics elnököt választási veresége elismerésére.

Kostunica a Beta hírügynökség által ismertetett levelében minden hivatalos formulát mellőzve "Milosevics úr"-ként szólította meg az államfőt. A jugoszláviai helyzetet drámainak minősítette, és úgy vélte, hogy ebben Milosevicsnek is komoly felelőssége van. A pusztító szankciók, Jugoszlávia bűnös NATO-bombázása után most a Szerbián belüli nyílt összeütközések veszélye is elért bennünket - tette hozzá.

Kostunica úgy vélte, hogy a DOS és ő maga is ésszerű kiutat kínáltak a válságból. A DOS és a jugoszláv választási bizottság elnökválasztási eredményében mutatkozó eltérés miatt javasolták a szavazatok újraszámlálását, és azt, hogy abban "baráti országok" képviselői is vegyenek részt.

Felrótta az államfőnek, hogy egyik kezdeményezésre sem válaszolt és így "süket fülekre talált" két és fél millió szerbiai polgár választói akarata. "Ehelyett kihirdetett valamilyen második fordulót, csupán azért, mert nem kész belenyugodni abba a puszta ténybe, hogy (...) lényegében minden hatalom leváltható, csak a leváltás módjai különböznek" - írta Kostunica.

Az ellenzéki vezető megerősítette, hogy nem vesz részt a második fordulón, mert ezzel - úgymond - bűnrészessé válna a "választói szavazatok ellopásában". Emlékeztetett rá, hogy idén tavasszal minden szinten demokratikus választások kiírására sürgette levélben az elnököt, és bár "nem szabad, nem demokratikus és részleges" választásokat írtak ki, a polgárok mégis neki szavaztak bizalmat. "Higgye el, jobb lenne ha ezt elismerné" - írta többek között.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 4.)