Szerbiában kiírták az előre hozott parlamenti választásokat <br/>

Vágólapra másolva!
A vezető politikai erők megállapodásával összhangban, december 23-án előrehozott parlamenti választásokat tartanak Szerbiában. A szavazás ily módon három hónappal követi majd a jugoszláv választásokat.
Vágólapra másolva!

Az előre hozott választások kiírását Dragan Tomics szerb parlamenti elnök jelentette be, amikor Milan Milutinovics szerb elnök szerdán fogadta az előző nap megalakult szerb ideiglenes kormány tagjait. Tomics közölte, hogy csütörtöktől megkezdődik a választási kampány a négy évre választandó törvényhozás 250 képviselői helyének elnyerésére.

Milutinovics bejelentette az eddigi szerb parlament feloszlatását. Az előre hozott választásokról - amelyek amúgy jövő ősszel váltak volna esedékessé - október 16-án állapodtak meg a vezető szerbiai politikai erők: a Vojiszlav Kostunica új jugoszláv elnököt támogató, javarészt parlamenten kívüli pártokból álló Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) tömörülés, a Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS), illetve a Vuk Draskovics-féle parlamenti ellenzéki Szerb Megújhodási Mozgalom (SPO).

Az előre hozott szerb választásokat a DOS nyomásgyakorlása kényszerítette ki. A tömörülés jelöltjeként Kostunica nyerte meg a szeptember 24-i jugoszláv elnökválasztást, a DOS pedig a meghatározó szerbiai politikai erővé vált az elnökválasztással együtt tartott jugoszláv parlamenti, vajdasági tartományi parlamenti és szerbiai helyhatósági választásokon.

Mivel a valódi hatalmat jelentő szerb kormányzatot továbbra is Milosevics hívei uralták, ez gátolta volna, hogy Kostunica hívei végrehajtsák tervezett reformjaikat. Az október 16-i megállapodásban a felek egy ideiglenes kormány felállításáról is megegyeztek, amelyben a hatalmat megosztva a választásokig közösen kormányoznák Szerbiát.

Többnapos huzavonát, a Vojiszlav Seselj vezette szerb radikálisok parlamenti obstrukcióját követően kedden megalakult az átmeneti kabinet, amely még aznap javasolta Milutinovicsnak: az egyezménnyel összhangban oszlassák fel a szerb parlamentet, és írják ki az előrehozott választásokat.

Az idő előtti parlamenti voksolás nem érinti a Milosevics pártjához tartozó Milutinovics szerb elnök jövő ősszel lejáró megbízatását.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 23.)