<P align="justify">Általános támadást indítottak a tálibellenes erők

Vágólapra másolva!
A tálibellenes Északi Szövetség katonai alakulatai az ország északi részében folytatták általános támadásukat, és megközelítették Mazari-Sarif városát. Vasárnap hajnalra csapataik elfoglalták Szamangán tartományban a Mazari-Sarif városától 100 kilométernyire nyugatra elterülő Szare kerületét.
Vágólapra másolva!

Egy másik támadásukat azonban, amelyet a Tahár tartománybeli Talikan városának közelében indítottak, a tálibok visszaverték - jelenti az AIP afganisztáni hírügynökség, amelynek központja Pakisztánban van.

A tálibok vasárnap Szamangán tartományban állítólag ismét lelőttek egy repülőgépet. Abdul Hanan Himat tálib szóvivő szerint nem tudni, hogy a gép kié volt. Szombaton a tálibok egy olyan repülőgép lelövését jelentették, amely szerintük pilóta nélküli amerikai felderítőgép volt. Később azonban azt közölték, hogy az Északi Szövetség helikopterét semmisítették meg. Utóbbiak ezt tagadták.

Az Északi Szövetség részben azokat a mudzsahed, vagyis szabadságharcos csoportokat tömöríti, amelyek - soraikban sok tádzsik, üzbég és hazara nemzetiségű harcossal - a 80-as években nyugati segítséggel küzdöttek a szovjet megszállók ellen. A 90-es években azonban e csoportok egymás ellen fordultak, és a harcok közepette elpusztult Kabul főváros is. Az Északi Szövetség hivatalosan akkor alakult meg, amikor a 90-es évek elején terjeszkedni kezdett a tálib iszlám vallási fanatikusok Pakisztántól támogatott, zömmel pastu nemzetiségűekből toborzott mozgalma, amely mostanra uralma alá hajtotta Afganisztán majdnem 90 százalékát.

Az Egyesült Államok követeli a táliboktól Oszama bin Laden kiadatását, aki feltételezhetően a színfalak mögül irányítja a nemzetközi terrormozgalmak merénylőit. A tálibok elutasítják e követelés teljesítését. Megfigyelők ezért lehetségesnek tartják, hogy a Nyugat a tálibok ellen vívott harcában fegyvereket szállít az Északi Szövetségnek. Törökország már hivatalosan is bejelentette az ilyen segítségnyújtás szándékát.

A dpa által idézett szakértők mindazonáltal kételkednek abban, hogy az említett mudzsahedek képesek lennének együttműködni még a tálibok esetleges veresége ellenére is, és így az is kétséges, hogy ezután végre szilárd kormányzat jönne létre Afganisztánban.