<P class="MsoNormal">Globális terroristaellenes jogszabályok

Vágólapra másolva!
Amerikai javaslat szerint az ENSZ összes országának jogrendszerében meg kell jelennie a terroristaellenes bünüldöző tevékenység törvényi szabályozása, kötelezővé tennék a terroristák üldözését, valamint hatékony intézkedéseket hoznának pénzmosás ellen. Mindezekről biztonsági tanácsi határozat várható.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ New York-i székhelyéről származó értesülések szerint az Egyesült Államok olyan biztonsági tanácsi határozat meghozatalának a gondolatát vetette fel több más BT-tagország képviselője előtt, amely kötelezővé tenné a világszervezet összes tagállama számára a terroristák üldözését, a terroristaellenes bűnüldöző tevékenység megfelelő törvényi szabályozását az egyes államok belső jogrendszerében. Az amerikaiak által felvázolt - de szövegtervezet formájába még nem öntött - BT-határozat előírná, hogy az ENSZ tagállamainak gördülékeny adatcserét kell megvalósítaniuk a terroristákat üldöző szervek között. Az országok kötelesek lennének mindent megtenni annak érdekében, hogy a terroristák ne férhessenek hozzá pénzügyi forrásokhoz. Hatékony intézkedéseket kellene hozni az úgynevezett pénzmosás ellen.

Ezeket a teendőket a BT kötelező jelleggel - be nem tartás esetén tehát szankcionálható módon - írná elő az ENSZ-tagországoknak. Az amerikaiak elképzelése szerint ugyanis az ENSZ Alapokmányának hetedik fejezetére való hivatkozással fogadnák el a határozatot, márpedig e fejezet a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető helyzet esetén széles körű felhatalmazást ad a Biztonsági Tanácsnak, kötelező érvényű határozatok meghozatalára. Szakértők megjegyzik: Washington ezen törekvése nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok valamilyen BT-szentesítést vár esetleges katonai fellépéséhez, ami a jelek szerint nagy valószínűséggel az Oszama bin Ladent bújtató Afganisztánt sújthatja a szeptember 11-i terrorcselekmények miatt.

Ha az amerikaiak erőt alkalmaznak majd, annak alátámasztására minden bizonnyal az önvédelem jogát fogják felhozni - bár kétségtelen, hogy amikor az ENSZ Alapokmányát 1945-ben megalkották, a mai formájában megjelenő terrorizmussal, mint az egyes államok jogos önvédelmét kiváltó jelenséggel még nem számolhattak. Az amerikai törekvések tehát a fent említett BT-határozat szorgalmazása ügyében nem a majdani katonai akció jóváhagyatását célozzák, hanem azt, hogy a nemzetközi közösség a nemzetközi jog által is kötelezővé tett módon sorakozzék fel az Egyesült Államok mögé a terrorizmus elleni átfogó kampányban.