Japán csapatok indulnak Afganisztánba

Vágólapra másolva!
Japán hadihajók indulnak pénteken az Afganisztán elleni hadművelet keretében az Indiai-óceánra. Egy másik, szárazföldi japán egység logisztikai segítséget nyújt az amerikai hadseregnek. A japán részvétel bejelentése mellett állítólag pakisztáni törzsi harcosok érkeztek Afganisztánba.
Vágólapra másolva!

A harcosok érkezése azonban kérdéses, mivel az iszlámábádi kormány kedden tagadta az iszlám radikálisok állításait, és közölte: egyetlen pakisztáni sem kaphat engedélyt, hogy átlépje a határt azért, hogy Afganisztánban harcoljon.

Eközben a japán kormány csütörtökön bejelentette: pénteken hadihajók indulnak Szaszebo kikötőjéből az Indiai-óceánra előbb egy felderítő misszió keretében, majd egy második egység logisztikai segítséget nyújt az Afganisztán elleni amerikai hadjáratban.

A felderítő egységet két, helikoptereket szállító romboló, valamint egy ellátó hajó alkotja. AZ akció célja, hogy feltérképezze a legjobb útvonalat a brit fennhatóság alatt álló Diego García szigetéhez. A második missziónak összetételéről november közepéig döntenek.

A tokiói parlament a múlt héten olyan törvényt fogadott el, amely engedélyezi az amerikai hadműveletek logisztikai és orvosi támogatását. Az elmúlt évek kambodzsai és kelet-timori békefenntartó feladataitól eltekintve 1945 óta első ízben fordul elő, hogy japán haderők elhagyják az ország felségterületét. A japán alkotmány értelmében az ország hadserege nem vehet részt harci cselekményekben - emlékeztet a francia hírügynökség.