Iliescu: ENSZ-felhatalmazás nélkül is Irakba

Románia támogatja az Egyesült Államok Irak ellen készülő háborúját, és ENSZ-felhatalmazás nélküli támadás esetén is kész részt venni az arab ország elleni katonai akcióban, mert úgy ítéli meg, hogy ez növelné az ország nemzetközi tekintélyét - erősítette meg Ion Iliescu román elnök csütörtökön a Realitatea TV magántelevíziónak adott nyilatkozatában.

Célzott rá, hogy az ország anyagi előnyöket is remélhet e szerepvállalásától: a háborús részvétel jót tenne Románia nemzetközi intézményekhez, köztük fontos pénzügyi szervezetekhez fűződő kapcsolatainak is - mondta, feltehetőleg a Világbankra és a Nemzetközi Valutaalapra célozva.

A román parlament február 12-én jóváhagyta mintegy 300 román katona részvételét az Egyesült Államok vezette koalíció esetleges háborújában, és engedélyezte a román légtér és a román katonai repülőterek használatát az amerikai légierőnek. Harcoló alakulatokat nem küld Románia az egyre valószínűbbnek látszó iraki háborúba; vegyvédelmi alakulatokkal, aknamentesítésre kiképzett műszaki csapatokkal, katonai rendészeti osztagokkal és egészségügyi katonákkal szándékozik támogatni az amerikai vezetésű katonai erők iraki hadműveletét - írta bukaresti jelentésében az AP.

 A múlt héten mintegy ezer amerikai katona érkezett a Fekete-tenger partján fekvő Constanta katonai repülőterére, hogy ott készüljön egy esetleges iraki bevetésre.