Nagyszabású izraeli csapások várhatóak

Vágólapra másolva!
Ariel Saron izraeli miniszterelnök palesztin szélsőségesek ellen irányuló katonai csapások sorozatát hagyta jóvá szerdán, válaszul a kedd esti nyugat-jeruzsálemi öngyilkos merényletre. Az akciók a legnagyobb palesztin radikális mozgalmak ellen irányulnak, letartóztatásokkal, rajtaütésekkel és "célzott likvidálásokkal". Az amerikai elnök támogatásról biztosította Saront.
Vágólapra másolva!

Egy magas rangú izraeli biztonsági tiszt a Reutersnak elmondta, hogy a hadsereg műveletei akár már szerda éjjel megkezdődhetnek és több napig is eltarthatnak, tekintet nélkül Mahmúd Abbász palesztin kormányfőnek a buszrobbantásért felelős szélsőségesek letartóztatására adott parancsára. A katonai terv, amelynek megvalósítását várhatóan szerda éjjel hagyja jóvá Saron kabinetje, a legnagyobb palesztin radikális mozgalmak - a Hamász, az Iszlám Dzsihád és az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai - ellen irányul, letartóztatásokkal, rajtaütésekkel és "célzott likvidálásokkal".

Az AFP palesztin biztonsági forrásokból úgy értesült, hogy tucatnyi izraeli harckocsi indult el Rámalláh irányba. Egy izraeli harci helikopter már a ciszjordániai város felett köröz. Izraeli tömegtájékoztatási eszközök úgy tudják, hogy a kijelölt célpontok között nem szerepel Jasszer Arafat palesztin elnök rámalláhi főhadiszállása. Izrael azzal vádolja Arafatot, hogy szabotálja a békefolyamat újraélesztését célzó erőfeszítéseket. Az izraeli kormány héjái egyenesen Arafat kitoloncolását, sőt még annál is rosszabb sorsot követelnek a palesztin elnök számára. Az ITAR-TASZSZ úgy tudja, hogy Izrael akkor indít széles körű katonai műveletet a palesztin területeken, ha a palesztin kormánynak nem sikerül önállóan megsemmisítenie a szélsőséges mozgalmak infrastruktúráját. Izraeli biztonsági források közölték, hogy Saron már utasítást adott katonai akciók sorozatára, amelyek meghatározott célpontok ellen irányulnak.

Legalább 20 halottja van a jeruzsálemi robbantásnak/nagyvilag/20030819jeruzsalem.html

Egy palesztin öngyilkos merénylő 18 ártatlan ember életét oltotta ki, több mint százat megsebesített, amikor egy autóbuszon működésbe hozta a testére erősített, mintegy 5 kilogramm robbanóanyagot tartalmazó pokolgépet. A halottak között öt, a sebesültek között pedig 12 amerikai állampolgár volt. George Bush amerikai elnök telefonon beszélt Ariel Saronnal, akit támogatásáról biztosított a terrorizmus elleni harcban.

Az izraeliek szerdán megkezdték halottaik - köztük egy kilenchónapos terhes asszony és egy 11 hónapos csecsemő - eltemetését. A sebesültek közül még 38-at ápolnak kórházban, közülük nyolcan súlyos, egy nő pedig életveszélyes állapotban van. Az újabb halottakkal 3420-ra emelkedett azok száma, akik a palesztinok lázadásának kirobbanása, 2002 szeptembere óta estek erőszakos események áldozatául. A halottak listáján 2562 palesztin és 797 izraeli név szerepel.