Prodi ragaszkodik a kereszténység említéséhez

Vágólapra másolva!
Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke egy keresztény folyóirat legújabb számában amellett foglalt állást, hogy kifejezetten nevezzék meg a kereszténységet az Európai Unió jövőbeni alkotmányában.
Vágólapra másolva!

Az Európa és a kereszténység közötti felbonthatatlan kapcsolat követeli ezt meg - hangsúlyozta Prodi a Kathpress katolikus hírügynökség szerint az olasz Katolikus Akció szervezet negyedévenként megjelenő Dialoghi című folyóiratának készített cikkében.

Az egyistenhitű vallások, mindenek előtt a kereszténység, Európa fontos gyökerei, és a földrész fejlődésének egyik tényezője - hangsúlyozta a bizottsági elnök.