El akartak téríteni egy katari repülőgépet

Vágólapra másolva!
Egy kuvaiti férfi megpróbálta eltéríteni a katari légitársaság egyik repülőgépét, ezért a pilóta kényszerleszállást hajtott végre szombaton Kairóban. A férfit a hatóságok őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

A légitársaság szóvivője elmondta, hogy a 30 éves kuvaiti férfi zavart keltett a marokkói Casablancából a katari fővárosba, Dohába tartó gépen.

Az utas megrémítette az utasokat és a legénységet összefüggéstelen beszédével, majd erőszakkal ki akarta nyitni a pilótafülke ajtaját, hogy eltérítse a gépet. A parancsnok ezután döntött úgy, hogy kényszerleszállást hajt végre.

A repülőtér orvosa az őrizetbevétel után megvizsgálta a férfit, és megállapította, hogy elmebetegségben szenved.