Az ENSZ négy évvel ezelőtt a Millenniumi Nyilatkozatban fektette le a következő 15 évre tervezett programját, melynek célja az életszínvonal javítása. A célok között szerepel az éhezők számának felére csökkentése és a csecsemőhalandóság visszaszorítása mellett az AIDS elleni harc is. Az értékelések szerint semmi ok az elégedettségre.

Az ENSZ a Millenniumi Nyilatkozat (MDGs) nyolc pontjában fektette le azokat a célokat, amelyek biztosíthatják a fejlődő és fejletlen országok felzárkózását 2015-ig. "Ezek a célok már nagyon régóta világosak. Úgy gondolom, hogy nem halasztható tovább a dolog" - írja Kofi Annan ENSZ-főtitkár egyik jelentésében. A program merész célkitűzései között szerepel az éhezők számának felére csökkentése, a nemi egyenlőség elősegítése, az AIDS és más járványok terjedésének megállítása és visszaszorítása. Szeretnék kétharmaddal csökkenteni az öt év alatti gyermekek halandósági arányát, és 75 százalékkal az anyákét. Emellett "szabályozott, kiszámítható és igazságos világgazdaságot" és engedményeket akar az ENSZ az eladósodott, fejletlen országoknak.

Bár Kofi Annan ENSZ-főtitkár szerint a program 2000-es meghirdetése óta jelentős eredményeket értek el, elismerte, hogy a valódi tenni akarás és hajlandóság jóval a szükséges alatt marad. A 2004-ben kiadott Human Development Report elnevezésű évenkénti nemzetközi felmérés is negatív képet fest a helyzetről: legalább 46, túlnyomórészt afrikai országban lettek sokkal szegényebbek az emberek, mint tíz évvel ezelőtt. A várható élettartam pedig 8 afrikai országban 40 év alá esett.

A norvégok élnek legtovább

A felmérés szerint a legmagasabb várható életkor - 79 év - a norvégoké. Sierra Leone a 177 vizsgált ország között a legutolsó, itt csak átlagosan 34 évig élnek az emberek. Magyarország a 38. helyen áll, eggyel lemaradva Lengyelország és hattal Csehország mögött. Nálunk az átlagéletkor 71 év.

A szegénységtől sújtott Közép-afrikai Köztársaságban az ENSZ-képviseletekkel közösen tízéves programot dolgoztak ki az anyák és gyermekek halandóságának csökkentésére, amely az elmúlt években drasztikusan emelkedett. Az országban mindössze egy kórházi ágy jut 1100 betegre, ezért a kórházi ellátás fejlesztése a legfontosabb az AIDS-megelőzés mellett.

Aknák ellen is harcolnak

Az év végére Nairobiba tervezett ENSZ-csúcstalálkozó legfőbb témája az aknák elleni harc folytatása lesz. A taposóaknák rengeteg ártatlan áldozatot követelnek. Az együttműködéshez 147 ország csatlakozott, és az elmúlt években 37 millió raktáron levő aknát semmisítettek meg. Az elégedettségre azonban szakértők szerint nincs ok, mert továbbra is ezerszámra fektetnek le aknákat Csecsenföldön, Nepálban és Kolumbiában.