Először tanúskodnak Milosevic mellett

2004.09.07. 14:31

Meghallgatják a védelem első tanúját, egy nyugdíjas szerb nemzetközi jogászt Slobodan Milosevic volt szerb elnök ügyében a hágai Nemzetközi Törvényszéken. A bíró kikapcsoltatta a volt jugoszláv vezető mikrofonját, így ezúttal sem tudta elmondani a saját védőbeszédét a bíróság előtt. Milosevic nem ismeri el a hágai Nemzetközi Törvényszéket, amely őt népirtással és háborús bűnökkel vádolja. A per, amelyet többször az ex-elnök egészségügyi állapota szakított félbe, már 2002 óta tart. Milosevic ügyvédjei újabb tanúkat hallgatnak meg az üggyel kapcsolatban.

Slobodan Milosevic szerb ex-államfő ezúttal sem tudta elmondani védőbeszédét a hágai Nemzetközi Törvényszéken, mivel Patrick Robinson bíró kikapcsoltatta a mikrofonját. Milosevic azzal sértette meg a bíróságot, hogy "jogi kitalációnak" nevezte az ellene felhozott vádakat. Robinson bíró erre azt válaszolta, hogy nem szeretné ismét ezt az "unalmas szöveget" hallani, utalva ezzel az ex-elnök 2004 augusztusában tartott saját védőbeszédére, amikor az ellene felhozott vádakat "gátlástalan hazugságoknak" nevezte.

Milosevic korábban már próbálta ellátni saját védelmét a bíróságon, ám a 2002 február óta tartó per már többször szakadt meg a volt szerb veztő rossz egészségi állapota miatt. Milosevic magas vérnyomástól, gyakori kimerüléstől és influenzától szenved már a per kezdete óta. Milosevic a legutóbbi bírósági tárgyaláson is megromlott egészségi állapotban jelent meg. A volt államfő kijelentette, hogy nem hajlandó találkozni az őt védő két brit ügyvéddel, Steven Kayjel és Gillian Higginsszel, mivel nem ismeri el a hágai Nemzetközi Törvényszék joghatóságát.

Milosevic ügyvédjei, miután a védencüket "kikapcsolták", úgy döntöttek, hogy helyette a védelem első tanúját fogják meghallgatni, aki a volt szerb államfő elleni vádakra próbál majd válaszolni. A tanú egy nyugdíjas szerb nemzetközi jogász, aki szerint "nyugati terroristák" akarták felbomlasztani az akkori Jugoszláviát - írja a BBC.

A volt jugoszláv államfő ellen 60 rendbeli emberiség elleni bűntett és háborús bűnök miatt indítottak eljárást az 1991-95-ös horvátországi, az 1992-95-ös boszniai és az 1998-99-es koszovói háborúban viselt felelősségéért. A boszniai háború kapcsán népirtással is vádolják.

KAPCSOLÓDÓ CIKK