Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Száz fölött a japán vonatbaleset halottjainak száma

Vágólapra másolva!
Száz fölé emelkedett a hétfői japán vonatszerencsétlenség halottjainak száma. A tűzoltók szerint azonban még minidig lehetnek áldozatok a feltehetően nagy sebesség miatt kisiklott vonat roncsai között.
Vágólapra másolva!

Meghaladja a százat a hétfői japán vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak a száma. A roncsok átvizsgálását végző tűzoltók csütörtökön közölték, hogy legalább 101-en vesztették életüket a szerencsétlenségben.

A mentőalakulatok 72 órával a katasztrófa bekövetkezte után, csütörtök délelőtt két férfi és két nő holttestére bukkantak. A katasztrófában legalább 56 férfi és 45 nő halt meg.

A roncsokat átkutatók ugyanakkor még nem fejezték be negyedik napja folytatott munkájukat. Egy tűzoltó szerint még mindig vannak emberek a kupékban, de túlélőre kedd kora reggel óta nem bukkantak.

Az Oszaka Amagaszaki nevű elővárosában történt szerencsétlenséget feltehetően az okozta, hogy a vonatvezető a megengedettnél gyorsabban haladt, és a szerelvény egy kanyarban kisiklott.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről