Nincs sikere a brit javaslatnak

Vágólapra másolva!
Az EU-bizottság vezetője, José Manuel Barroso hétfő este Brüsszelben a jelenlegi formájában elfogadhatatlannak mondta a soros brit EU-elnökség által néhány perccel korábban, Londonban ismertetett javaslatát az EU következő keretköltségvetésére.
Vágólapra másolva!

Ebben a britek az EU bruttó nemzeti jövedelmének (GNI) 1,03 százalékára, 846,754 milliárd euróra korlátoznák a következő uniós költségvetési időszakban, 2007 és 2013 között a közös költségvetés kiadásait. Az előző, luxemburgi elnökség javaslata még mintegy 871 milliárd eurós költségvetésről szólt; ez az arra az időszakra becsült, összesített uniós GNI 1,06 százaléka lett volna. A britek egyben mintegy 10 százalékkal csökkentenék az új tagállamoknak szánt felzárkóztatási támogatást.

A tíz új tagország összesen 130 milliárd euró strukturális juttatást kapna a következő költségvetésből. A legtöbbet, 56 milliárd eurót Lengyelország kapná, Magyarországnak 22 milliárd euró jutna.

Straw külügyminiszter azt mondta, hogy jóllehet az új tagoknak tervezett folyósítások 14 milliárd euróval elmaradnak a júniusi luxemburgi javaslatban foglaltaktól, a feljegyzések azt mutatják, hogy "sok technikai ok miatt" a tagországok, régiek és újak egyaránt, nem tudják teljes mértékben felhasználni a nekik kiutalt összegeket.

Straw szerint ugyanakkor a brit tervezet "egy sor nagyon praktikus" változtatást tartalmaz annak érdekében, hogy a tagállamok könnyebben tudjanak hozzá jutni a rájuk eső pénzeszközökhöz.

Barroso szerint "a javaslat még csak nem is reális, ha a mai kibővített Európát tekintjük, és azt az erős Európát, amit a jövőben szeretnénk. Ez egy mini-Európa számára készült költségvetés, nem pedig egy erős Európáé, amire pedig szükségünk van."

"A következő napokban azon fogunk dolgozni, hogy olyan megoldást találjunk, amely megfelel az Európai Unió céljainak" - mondta a bizottsági elnök. Barroso szerint ugyanis a brit javaslatban szereplő összegek nem elegendőek a tagállamok, az Európai Parlament és az EU-bizottság által eldöntött közös politikák finanszírozására. "Először is nem elegendő a befektetések szintje, másrészt még nincs meg a megfelelő egyensúly a tagállamok között. A javaslatnak különösképpen tisztességesebbnek kellene lennie az új tagállamok számára" - szögezte le Barroso nyilatkozatában.

A brit javaslatról e hét szerdán Brüsszelben tanácskoznak majd az EU-tagállamok európai ügyekkel foglalkozó miniszterei, s ez lesz a fő kérdése az EU jövő heti csúcsértekezletének is.

László Boglár, a miniszterelnök sajtófőnöke Gyurcsány Ferenc első reagálását tolmácsolva úgy fogalmazott: csalódást keltő a brit javaslat az Európai Unió 2007-2013-ra vonatkozó költségvetésére. A brit javaslat összességében nem a közép-kelet-európai országok felzárkózását segíti, hanem konzerválja a régi és az új tagok közötti különbségeket.

"Nincs itt az ideje a kompromisszum megkötésének, de elutasításának sincs itt az ideje, a tárgyalásoknak az ideje van itt" - mondta László Boglár.

MTI - [origo]