Gyurcsány Londonban találkozik Blairrel

2006.10.10. 16:46

Egy napra Londonba utazik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, ahol a brit kormányfővel, Tony Blairrel tárgyal. Mindketten politikai pályafutások legnehezebb időszakát élték meg az utóbbi pár hétben. Göncz Kinga külügyminiszter pedig Washingtonba utazik tárgyal amerikai kollégájával, Condoleezza Rice-szal.

Gyurcsány Ferenc szerdán egynapos látogatásra Londonba utazik. A magyar miniszterelnök Tony Blairrel tárgyal, majd mindketten részt vesznek és beszédet mondanak a brit parlamentben az 1956-os magyar forradalomról tartandó megemlékezésen és kiállításon.

A miniszterelnök külföldi útján találkozik brit gazdasági és befektetési szakemberekkel is, ezért a látogatásra elkíséri Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Veres János pénzügyminiszter is. A Kormányszóvivői Iroda közleményében azt is tudatta, hogy a küldöttség menetrend szerinti járattal utazik.

Mindkét miniszterelnök viharos heteket tudhat maga mögött. Blairt pártjának több tagja szólította fel távozásra, és több tekintélyes brit lap is úgy jellemezte ezt az időszakot, mint politikai pályájának mélypontját. Gyurcsány pedig a hazugságos balatonőszödi beszéd kiszivárgása miatt került hasonlóan nehéz helyzetbe.

Göncz az USA-ba utazik

Göncz Kinga külügyminiszter az Egyesült Államokba utazik szerdán, és találkozik Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel. A megbeszélések során a felek Kelet- és Délkelet-Európa, a Közel-Kelet, illetve Kuba helyzetéről, az iraki és afganisztáni stabilizáció alakulásáról egyeztetnek, de a külügyi tárca közleménye szerint szóba kerül majd az iráni és az észak-koreai nukleáris program is. Göncz Kinga ismét fel fogja vetni az egyoldalú amerikai vízumkényszer feloldásának kérdését is.

Washingtoni megbeszéléseit követően a magyar külügyminiszter felszólal a Miamiban tartandó "Kubai csúcs - a demokratikus átmenet" elnevezésű konferencián, és találkozik Jeb Bushsal, Florida állam kormányzójával.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK