Sorozatban robbantana atomot Észak-Korea

2006.10.18. 7:13

Észak-Korea nukleáris kísérletsorozatra készül. Az ázsiai ország ezt Kínával közölte. Az Egyesült Államok azt állítja, nincs jele annak, hogy újabb kísérletre készülne Phenjan.

Észak-Korea katonai vezetése arról tájékoztatta Kínát, hogy földalatti atomrobbantások sorozatát szándékoznak végrehajtani - közölte az NBC amerikai televízió az amerikai kormányzat meg nem nevezett tisztviselőire hivatkozva, kedden. A CNN pedig megerősítette, hogy kémműholdak gyanús mozgásokat észleltek annak a helynek a közelében, ahol Észak-Korea állítása szerint október 9-én végrehajtották az első földalatti atomrobbantást.

Az amerikai kormányzat hivatalosan nem erősítette meg ezeket az értesüléseket. Azokra a sajtójelentésekre reagálva, amelyek szerint amerikai, japán és dél-koreai hírszerzési szolgálatok egyaránt fokozott tevékenységet észleltek az Észak-Korea északkeleti részén fekvő kísérleti telepen, Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár a Fox amerikai televíziónak kijelentette: az Egyesült Államok nem fedezett fel egy újabb atomrobbantás előkészítésére utaló jeleket.

Eközben Kim Dzsong Il észak-koreai vezető az október 9-i atomkísérlet óta először megjelent a nyilvánosság előtt. Több magas rangú észak-koreai tisztviselő társaságában egy művészeti bemutatóra ment el, ahol énekesek és táncosok a kommunista államot és vezetőjét dicsőítő előadást mutattak be. Kim Dzsong Il ritkán mutatja meg magát, a júliusi rakétatesztek után pedig szinte eltűnt, ami olyan találgatásokat indított el, hogy a nemzetek közösségét felháborító lépések próbára tették vezetői szerepét.

KAPCSOLÓDÓ CIKK