Antikapitalista akciócsoport robbanthatott Athénban

Vágólapra másolva!
Robbanás történt az Egyesült Államok athéni nagykövetségének épületén belül  péntek hajnalban. A robbanást rakétatámads okozta. Az akció elkövetését egy szélsőbalos akciócsoport vállalta magára, amely korábban is robbantott már a görög fővárosban. A bejelentés hitelességét még vizsgáltja a görög rendőrség.
Vágólapra másolva!

Szélsőbalos antikapitalista akciócsoport vállalta annak a péntek hajnali akciónak az elkövetését, amely során ismeretlenek rakétát lőttek ki az Egyesült Államok athéni nagykövetségének épületére. A bejelentség hitelességét még vizsgálja a görög rendőrség.

A támadás során egy harckocsi-elhárító rakétát lőttek ki a követség épületére, amely az egyik mosdóban robbant fel. A nagykövetségen senki sem sérült meg, a rakéta csak kisebb károkat okozott az épületben. A rakétát az épület homlokzatán található amerikai címersas ellen irányították. Az amerikai követ "nagyon súlyos" esetnek minősítette az akciót.

A CNN szerint 1996 februárjában már érte kisebb erejű gránáttámadás az épületet. A BBC pedig megjegyzi: az amerikai nagykövetség gyakran célpontja volt radikális csoportok támadásainak Athénban.

Az akció elkövetését vállaló Forradalmi Harc (ELA) nevű csoport korábban is hajtott végre hasonló akciókat Görögországban. 2003-ban egy athéni bíróság ellen hajtottak végre merényletet. 2004-ben az athéni olimpiai játékok előtt egy athéni rendőrőrsöt támadtak meg. Tavaly májusban pokolgépet robbantottak a görög kulturális miniszter háza előtt.

A szélsőbaloldali csoport 1971-ben alakult a Görögországot irányító katonai junta megdöntésére. A csoport célja az "imperialista befolyás, kizsákmányolás és elnyomás" elleni harc. A csoport erősen Amerika-ellenes, egyik legfőbb célkitűzése a Görögországban állomásozó amerikai csapatok kivonásának elérése.