A demokrácia leépítésével vádolják a kazah elnököt

Vágólapra másolva!
A kazah elnök intézkedéseivel visszaveti a demokráciát Kazahsztánban - állítja a közép-ázsiai ország első emberének veje. A kritikát gyakorló férfi ellen elnöki utasításra szigorú vizsgálatot indított a kazah rendőrség emberrablás miatt, szerinte azért, hogy elhallgattassák.
Vágólapra másolva!

A kazah elnök fokozatosan felszámolja a demokratikus vívmányokat, a választásokat pedig a külföldi megfigyelők előtti szemfényvesztéssé silányítja - állította Rahat Alijev, az elnök veje, miután a közép-ázsiai ország első embere rendőrségi vizsgálatot rendelt el ellene. A férfi szerint Nurszultan Nazarbajev elnök célja az ő elhallgattatása.

Alijevet a kazah Nurbank pénzintézet két vezetőjének elrablásával gyanúsítják. Nurszultan Nazarbajev kazah elnök azt kérte a főállamügyésztől és a belügyminisztertől, hogy a lehető legalaposabban folytassa le a nyomozást legidősebb lányának férje ellen.

Alijev a még szerdán indított nyomozásra reagálva szombaton közleményt adott ki a saját ellenőrzése alatt álló Kazakhstan Today nevű internetes hírügynökségnél, amelyben azt állította, hogy a vizsgálat célja az ő elhallgattatása. "Ez a sebtében összetákolt ügy valóban <>. <> abban rejlik, hogy így próbálnak eltávolítani a politikából" - írta Alijev.

A férfi egyébként felerészben tulajdonosa az ügyben érintett pénzintézetnek. A Nurbank két vezetőjét januárban rabolták el, néhány napra rá pedig Alijevet "luxusszáműzetésbe" küldték Bécsbe, Kazahsztán ausztriai nagykövetének. Alijev nyilatkozatának közzététele után néhány órával ugyanakkor a Kazinform állami hírügynökség jelentette: Alijevet leváltották a bécsi nagyköveti posztról.

Az Alijev elleni emberrablási vádat elemzők azzal hozták összefüggésbe, hogy a politikus-üzletember összerúgta a port apósával, aki 1989 óta áll Kazahsztán élén. A kazah parlament a múlt héten szavazta meg azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi Nazarbajevnek, hogy tetszőleges számú cikluson át hivatalában maradjon. Kazahsztán "örökös elnöke" most arra törekszik, hogy szorosabb fogja a gyeplőt a kazah politikai porondon, és megmutassa "ki az úr a háznál" - vélik a szakértők.