Diplomatákkal beszélhetett Aung Szan Szú Kji

Nyugati diplomatákkal találkozhatott a házi őrizetben levő mianmari ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji. A katonai junta részéről tett engedmény az amerikai Mianmar-politika enyhülését követte.

Megengedték a mianmari rezsim irányítói Aung Szan Szú Kjinek, hogy nyugati diplomatákkal - amerikai, ausztrál és brit nagykövetekkel - találkozzon. A házi őrizetben levő mianmari ellenzéki vezetőnek tett engedmény a BBC elemzői szerint válasz a nyugati kormányok erőfeszítéseire, hogy pozitív változást érjenek el a mianmari politikában. Az Egyesült Államok például részben változtatott eddigi politikáján, és a szankciók alkalmazása mellett hajlandó volt tárgyalásokat kezdeni a mianmari katonai vezetéssel.

Szeptemberben Szú Kji levelet küldött a katonai junta vezetőjének, Than Swének. A levélben azt közölte, kész együttműködni a vezetéssel annak érdekében, hogy a Mianmart - és annak polgárait - sújtó szankciókon enyhítsenek, és azt kérte, ennek érdekében tegyék lehetővé, hogy nyugati diplomatákkal találkozzon.

Az ellenzéki politikust ezután meglátogatta a kormány egyik tagja - ez két év után először fordult elő. A napokban az amerikai diplomácia megerősítette, hogy New Yorkban járt látogatóban a junta egyik magasrangú vezetője. Ilyen találkozóra tíz éve nem volt példa a BBC szerint.

Mianmarban augusztus elején született bírósági döntés arról, hogy Aung Szan Szú Kjit további 18 hónapig házi őrizetben tartják. A házi őrizetben tartott Nobel-díjas politikus ellen azért indult eljárás, mert egy amerikai férfi beosont a házába tavasszal - ő hét év börtönt kapott. Az ellenzéki vezető támogatói szerint nem volt felelős a történtekért, letartóztatásának és elítélésének valódi célja az volt, hogy távol tartsák a jövőre esedékes általános választásoktól az 1989-es szavazáson elsöprő győzelmet szerző politikust. Győzelme ellenére sosem kormányozhatott, az egykori Burmában azóta nem tartottak választásokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK