Kiakadtak a spanyolok a jól kereső légiirányítók sztrájkjára

2010.12.05. 17:00

A spanyol légiirányítók 97 százaléka felvette a munkát vasárnap, így lassan teljesen helyreáll a légiközlekedés Spanyolországban. A spanyol sajtó és közvélemény erős felháborodással reagált az átlagosan évi kétszázezer eurót (55 millió forint) kereső "kiváltságos" légiirányítók sztrájkjára, amely nagyjából háromszázezer embert érintett.

A légiirányítók 97 százaléka felvette a munkát vasárnap, és a vadsztrájk szombati megtörése óta 162 ezer utas tudott elrepülni - közölte Jose Blanco. A spanyol közmunkaügyi miniszter elmondása szerint lépésről lépésre teljesen helyreáll a légiközlekedés, és így "itt az ideje igazságot tenni". Blanco elmondta: a spanyol repülőtereket irányító AENA fegyelmi eljárást fog indítani a vadsztrájkban részt vett 442 légiirányító ellen.

A légiirányítók péntek délután kezdtek el tömegesen beteget jelenteni, és estére már nagyjából kilencven százalékuk nem dolgozott. Bár a spanyol kormány péntek este a hadsereg irányítása alá helyezte a polgári légiirányítást, szombat délelőtt egyetlen gép sem szállt fel a spanyol repülőtereken.

A kormány végül szombaton 15 napig tartó szükségállapotot hirdetett, hogy munkára kényszerítsék a sztrájkolókat. A döntéssel ugyanis katonai parancsnokság alá helyezték a légiirányítókat, akiket így a haditörvények alapján, gyorsított eljárással tudnak börtönbe zárni, ha nem veszik fel a munkát.

A mallorcai repülőtér légiirányítói a spanyol sajtónak nyilatkozva azt állították, hogy a katonák fegyverrel fenyegetőzve kényszerítették őket az irányítótoronyba. A repülőtereken rekedt utasok azonban nem nagyon sajnálták őket. Egy utas elmondta: örömmel látta, ahogy légiirányítók sírással küszködve mesélték mekkora sokkot okozott nekik a fegyveres katonák megjelenése.

Közben a spanyol sajtó is erősen kritizálta az átlagosan évi kétszázezer eurót (55 millió forintot), a spanyol átlagkereset majdnem tízszeresét kereső légiirányítók akcióját. A konzervatív El Mundo "obszcénnak" nevezete a "kevés kiváltságos" sztrájkját és megbüntetésüket követelte. 

A spanyol kormány februárban a túlóraidő, valamint az azért járó fizetés csökkentésével érte el, hogy a 2 300 légiirányító éves átlagkeresete 334 ezer euróról (91 millió forint) kétszázezer euróra csökkent. Az akkor nyilvánosságra hozott adatok szerint 135 légiirányító több mint hatszázezer eurót (165 millió forint) keresett évente.

KAPCSOLÓDÓ CIKK