Az Arab Liga is elismerte a felkelőket, Kadhafi ismét üzent a híveinek

 Kadhafi-rezsim bukása, Líbia, Líbia, polgárháború, líbiiai zavargások, felkelők elfoglalták Kadhafi főhadiszállását
Vágólapra másolva!
Kevésen múlt, hogy a felkelők kommandós csapata elfogja Moammer Kadhafit, aki hírszerzési források szerint egy tripoli házban szállt meg egy időre. A líbiai vezető felkutatásában a NATO is besegít, az Arab Liga pedig elismerte a felkelőket, akik közben ötmilliárd dollár felszabadítását kérik szövetségeseiktől. A líbiai központi bank elnöke szerint az ország aranytartalékának egy része Kadhafinál van.
Vágólapra másolva!

Moammer Kadhafi líbiai vezető harcra buzdította a híveit egy csütörtöki, újabb üzenetében. Felszólította őket, hogy tisztítsák meg Tripolit a lázadóktól, akiket "patkányoknak, kereszteseknek és hitetleneknek" nevezett. A rövid hangüzenet egy Szíriában székelő műholdas tévécsatorna tette közzé.

Szóvivője szerint Kadhafi jól van, biztonságosan rejtőzködik, és irányítja a harcot a lázadók ellen, a szabadságért és függetlenségért. Musza Ibrahim az AP amerikai hírügynökségnek telefonon azt állította, hogy Tripoli jó részét ők tartják ellenőrzésük alatt, ami ellentmond a helyszíni tudósításoknak. Kadhafi hollétét természetesen nem árulta el, csak annyit, hogy Líbia területén tartózkodik.

Az Arab Liga közben a líbiai nép legitim képviselőjének ismerte el a Kadhafi-ellenes felkelők alakította Átmeneti Nemzeti Tanácsot. A szervezet február 22-én felfüggesztette Líbia tagságát, két nappal az után, hogy a Kadhafi-ellenes felkelőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt lemondott tisztségéről Abdel Munim Huni, az ország képviselője a pánarab szervezetnél. Líbia visszafogadása várható volt azok után, hogy az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei már márciusban egyhangúlag illegitimnek minősítették Moammer Kadhafi rendszerét, és célszerűnek ítélték a kapcsolatfelvételt az Átmeneti Nemzeti Tanáccsal. Ebben az évben éppen Líbiának kellett volna ellátnia az Arab Liga elnöki tisztét.

Az aranytartalék egy részével tűnt el Kadhafi?

A líbiai központi bank volt elnöke szerint Moammer Kadhafinál van az ország tízilliárd dollárnyi aranytartalékának egy része, amelyet igyekszik pénzzé tenni. Ferhat Bengdara a Corriere della Sera címá milánói lapnak azt is mondta, hogy a líbiai vezető nemcsak a biztonságát akarja így szavatolni, hanem zűrzavart is akar kelteni. Ferhat Bengdara azt állította, a líbiai vezető már korábban is megpróbált kétségbeesetten túladni az aranytartalékon.

A líbiai központi bank volt elnöke szerint Líbiának öt-hét milliárd dollárra lenne szüksége, hogy helyreállítsa a bankrendszer működését, kifizesse a béreket és hogy fedezze a fogyasztás 80 százalékát kitevő importot. Ferhat Bengdara ugyanakkor hozzátette: Líbia gazdag ország, nincs szüksége adományozókra. A gazdasági szakember szerint a líbiai állam vagyona - beleértve a központi bank, a szuverén vagyonalap tartalékait és az aranytartalékot - eléri a 168 milliárd dollárt.

A líbiai felkelők ugyanakkor ötmilliárd dollár felszabadítását kérik az arab és a nyugati szövetségesektől. A Kadhafi-rezsim külföldön befagyasztott javaiból felszabadított pénzből fedeznék egyebek mellett az ország háborús újjáépítését, a sebesültek ellátását, a bérek kifizetését és a lakosság lefegyverzését. Mahmúd Dzsibril, az ÁNT második számú vezetője 160-170 milliárd dollárra becsülte a befagyasztott bankszámlák értékét.

A líbiai bankszámlákat február 26-án zárolták ENSZ-határozattal, amely az ellenzék elleni brutális megtorlás miatt kemény szankciókkal sújtotta Moammer Kadhafi ezredest, valamint a családját és a környezetét. Washington 1,5 milliárd dollárt szeretne feloldani azonnali segítségként Líbia számára, most, amikor a Kadhafi-rendszer összeomlóban van.

Nem sokon múlt Moammer Kadhafi elfogása

A felkelők egyik kommandós egysége szerdán rajtaütött Tripoli központjában egy házon, ahol hírszerzési források szerint menedéket keresett a megbuktatott líbiai vezető. A Paris Match című francia hetilap arab titkosszolgálatokra és a líbiai felkelőkre hivatkozva azt írta, hogy az ezredes valószínűleg még mindig Tripoliban tartózkodik. A szóban forgó házból Kadhafi akkor távozhatott, amikor ügynökök hatoltak be oda szerdán délelőtt tíz óra körül. A hetilap információi szerint bizonyíték van arra is, hogy az ezredes eltöltött legalább egy éjszakát ebben a házban, bár azt nem tudják, hogy ez most volt-e.

A Kadhafi utáni kutatásba - elsősorban légi felderítéssel - a NATO is besegít. A The Daily Telegraph című londoni napilap azt írta, a brit hadsereg különlegesen kiképzett elitalakulata, az SAS kulcsszerepet játszott a líbiai főváros, Tripoli bevételét célzó hadműveletek összehangolásában. Az újság úgy tudja, hogy az elitegység azt a parancsot kapta, hogy próbálja felkutatni Kadhafit. Liam Fox brit védelmi miniszter azonban a Sky News brit tv-csatornának azt mondta, jelenleg semmit sem közölhet a különleges erőkről.

Oana Lungescu, az atlanti szervezet szóvivőjének ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a NATO szerepköre nem változott meg: figyelemmel kíséri a helyzetet, és ha veszélyeztetve látja a líbiai polgári lakosságot, akkor közbelép. Lungescu annyit elismert, hogy a NATO valóban fenntart kapcsolatokat a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanáccsal, de szerinte ez nem megy túl a szokványos politikai kapcsolatok mértékén.

A brit lapok közben azt találgatják, hogy Kadhafi milyen útvonalon és milyen trükökkel tud elmenekülni. A Times azt írja, eléképzelhető, hogy női ruhába öltözve elindul az algériai határ vagy Csád felé. Az Independent szerint pedig még mindig biztonságban érezheti magát szülővárosában, a Földközi-tenger partján fekvő Szirtben, amely körül komoly védelmi állások vannak kiépítve.

A líbiai vezető eltűnt tripoli rezidenciájából, amelyet kedden elfoglaltak a felkelők. Az ÁNT átszámítva 1,6 millió dollár vérdíjat tűzött ki Kadhafi fejére.