Az izraeli börtönökben dolgozó orvosok sorozatosan eltitkolták, dokumentálatlanul hagyták a palesztin fogvatartottakkal szemben őreik által elkövetett kínzásokat és egyéb atrocitásokat, állítja két közel-keleti emberi jogi szervezet Doctoring the Evidence, Abandoning the Victim (Meghamisított bizonyítékok, magukra hagyott áldozatok) című, a hónap végén megjelenő jelentésében.
A jogvédők szerint az Izraeli Biztonsági Ügynökség emberei többek között verték, nem hagyták aludni és hosszú ideig kényelmetlen testhelyzetekben tartották foglyaikat, az illetékes orvosok pedig mindezt elmulasztották feljegyezni, meghamisították a vizsgálatok eredményeit, sérülés esetén is visszaszolgáltatták a foglyokat őreiknek, sőt, egészségügyi információkat osztottak meg a kínzókkal.
A szabályos orvosi vizsgálat során fényképes leírás készül a beteg esetleges sérüléseiről, a börtönorvosok azonban mindezt rendszeresen elmulasztották, és láthatóan rossz állapotban levő, atrocitásokról panaszkodó foglyokat sértetlenként bocsátottak el - bizonyíték hiányában pedig az elkövetők felelősségre vonása is jó eséllyel elmarad. A jogvédők állításaikat elsősorban foglyok vallomásaira alapozzák.
Mark Regev izraeli kormányszóvivő hivatalos állásfoglalásában tagadta, hogy börtöneikben fogvatartottakat kínoznának, egyben emlékeztetett arra, hogy az ország hatályos törvényei tiltják a foglyokkal szembeni erőszakot és "embertelen bánásmódot", és bejelentette, hogy vizsgálatot indít az esetleges visszaélésekkel kapcsolatban.