Veszélyes utakon vezetnek gyorsan az egyiptomi sofőrök

Vágólapra másolva!
Mivel a városokon kívüli utakon gyenge a forgalom, az egyiptomi sofőrök "nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy Schumachert is megszégyenítve száguldozzanak" - mondta az [origo]-nak egy helyi újságíró. Az egyiptomi utakon évente több ezren halnak meg balesetekben, sok helyen nem számítanak a közlekedési szabályok.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi hatóságok szerint vagy műszaki hiba, vagy gyorshajtás, vagy a kettő együtt okozta a buszbalesetet, amelyben tizenegy magyar turista meghalt, 29 pedig megsérült Hurghadán. Egyiptomban gyakoriak a közúti balesetek a rossz utak és a gyenge közlekedési morál miatt. Becslések szerint az országban mintegy hatezren halnak meg évente ilyen balesetekben.

Furcsa közlekedési paradoxon - így jellemezte Kairó és a nagyvárosok, illetve a rajtuk kívül lévő utak forgalma közötti különbséget Sarah Al Mojaddidi egyiptomi újságíró, aki évekig élt a Vörös-tenger partján, Hurghadában. Míg Kairóban a dugók és az erős forgalom jelenti a gondot, addig a városon kívül éppen a forgalom hiánya vezet balesetekhez, így ugyanis "a sofőrök nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy Schumachert is megszégyenítve száguldozzanak" - mondta az [origo]-nak Sarah Al Mojaddidi.

A túlzott sebesség különösen veszélyes azért is, mert az utak tele vannak kaviccsal, homokkal és kátyúkkal, az ebből adódó defektek pedig súlyos balesetekhez vezetnek. Az újságíró szerint nem elég, hogy vannak sofőrök, akik 220-280 km/h-val száguldoznak, éjszaka még rosszabb a helyzet, ugyanis milliók szokták meg, hogy nem kapcsolják be a lámpát, hogy így kíméljék az autó akkumulátorát.

Sarah Al Mojaddidi szerint a jelenség okai összetettek, de szerinte külön hibáztatható a kormány, amely teret hagyott a korrupciónak. "Ha az emberek szilárd törvények, megfelelő oktatás nélkül élik az életüket, és az állam sem tiszteli az állampolgárait, komolyan azt gondoljuk, hogy tisztelni fogják egymást, miközben őrülten vezetnek az utakon?" - mutatott rá az egyiptomi közlekedés hátterére az újságíró.

Az amerikai külügyminisztérium egyébként az Egyiptomba utazókat kükön figyelmezteti arra, hogy a türelmetlen sofőrök rendre figyelmen kívül hagyják a közlekedési szabályokat, ezért még a tapasztalt helyieknek is rendkívüli éberségre és óvatosságra van szükségük a főváros hektikus forgalmú utcáin. Az Egyiptomban autóba ülőknek éjszaka kivilágítatlan járművekre, elenyésző számú útjelzésre, az úttesten gyakran megforduló járókelőkre, sőt állatokra is számítaniuk kell.

Az amerikai nagykövetség külön felhívja a figyelmet arra, hogy a mini- és mikrobuszok nem biztonságosak. 2010 decemberében nyolc amerikai turista meghalt, huszonegy pedig megsérült egy karambolban a dél-egyiptomi Asszuán és Abu-Szimbel közötti úton, amikor buszuk belerohant egy út szélén álló teherautóba. Honlapján a magyar Külügyminisztérium is felhívja a figyelmet arra, hogy Egyiptomban gyakoriak a súlyos közlekedési balesetek, mivel a sebességkorlátozást gyakran nem tartják be, a sofőrök vakmerően vezetnek, és - különösen a régi - utak állaga, minőségi állapota sok kívánnivalót hagy maga után.