Mintát vettek Arafat csontjaiból

Vágólapra másolva!
A volt palesztin vezető földi maradványait előbb kihantolták, majd pár órával később vissza is temették. Mérgezés nyomait keresik francia, svájci és orosz szakértők.
Vágólapra másolva!

Jasszer Arafat néhai palesztin vezető földi maradványait visszahelyezték sírjába, amelyet kedd reggel tártak fel, hogy nemzetközi igazságügyi szakértők meg tudják állapítani, mérgezés áldozata lett-e - közölték nevük elhallgatását kérő palesztin tisztségviselők.

Palesztin orvosok mintákat vettek Arafat csontjaiból. "A művelet befejeződött, a sírt újra lezárták, a mintákat pedig átadták francia, svájci és orosz szakértőknek" - közölte az AFP hírügynökséggel az ügyben illetékes palesztin vizsgálóbizottság egyik tagja.

Arafat maradványait kormányának rámalláhi épületegyüttesében, egy mauzóleumban helyezték el annak idején. November 13-án kezdték előkészíteni a kiemelést, a művelet idejére a mauzóleumot ponyvákkal körbevették. A sír visszazárása után elkezdték eltávolítani a ponyvákat - jelentették az AFP tudósítói a helyszínről.

A néhai palesztin vezető halálának okát azért vizsgálják, mert egy svájci intézet szakértői rendkívül mérgező, halált okozó radioaktív anyagot, polóniumot találtak egy ruhadarabon, amely állítólag az övé volt.

Elképzelhető, hogy Arafat maradványainak vizsgálata alapján sem tudják megfejteni halálának igazi okát. A polónium 210-es atomszámú izotópja gyorsan lebomlik, felezési ideje 138 nap, és egyes szakértők azt állítják, nem lehet tudni, hogy a maradványokból vett minták elegendők-e a vizsgálathoz.