Elfogtak két temerini magyarverőt

2013.01.29. 9:16

Az újvidéki rendőrség azonosította a vasárnap hajnali temerini verekedés két gyanúsítottját - írta a Magyar Szó című vajdasági napilap az újvidéki 021 Rádió értesülésére hivatkozva. Vladislav Capik, Temerin polgármestere is azt mondta a lapnak: úgy tudja, hogy két támadót már kézre kerített a rendőrség.

A VajdaságMa délvidéki hírportál hétfőn adott hírt arról, hogy vasárnap hajnalban Temerinben ismét bántalmaztak két magyar fiatalt. A fiatalok egy szórakozóhelyről hazafelé tartva magyarul beszélgettek, amikor elhaladt mellettük egy hat ismeretlen személyből álló csoport, amelynek tagjai - a sértettek elmondása szerint - hirtelen visszafordultak, és rájuk támadtak. Az egyik magyar fiatalembert üvegpalackkal fejbe vágták, míg a másikat földre teperték és összerugdosták.

A támadók a fiúk bántalmazása közben "a magyar anyjukat szidalmazták szerb nyelven" - írta a hírportál. A két áldozat közül az egyik súlyosabb sérüléseket szenvedett. Ötven méterre a verés helyszínétől a huligánok újra magyarokra támadtak. Egy újabb magyar fiatal sérült meg, orrtörést szenvedett, két társa pedig könnyebb sérülésekkel megúszta a verést.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) és a tartományi parlament elnöke elítélte az újabb temerini incidenst. Mivel a média szerint etnikai indíttatású incidensről van szó, Pásztor felkérte az illetékes szerveket, hogy alapos vizsgálatot folytassanak, és mihamarabb derítsenek fényt a verekedés körülményeire, a támadókat pedig állítsák bíróság elé.

Vladislav Capik szerint az önkormányzat még nem kapott a rendőrségtől hivatalos közleményt az incidensről. A polgármester keddre összehívta a város biztonsági tanácsát, amelyen ott lesznek a rendőrség képviselői is. Capik reményét fejezte ki, hogy nem nemzeti alapon történt a támadás, habár - tette hozzá - az eddigi információk azt mutatják, hogy ebben az esetben sajnos erről van szó.

Temerinben az elmúlt években gyakoriak voltak a helyi magyar kisebbség elleni támadások. A Magyar Szó azt írja kedden, hogy egy nappal az incidens előtt Halál a magyarokra! felirat jelent meg egy temerini utca sarkán.