Az amerikaiak többsége légicsapást mérne az Iszlám Államra

2014.09.09. 19:49

Az amerikaiak túlnyomó többsége fenyegetést lát az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezetben és egyre nagyobb a támogatottsága dzsihadistákra mért légicsapásoknak - derült ki a The Washington Post és az NBC News kedden nyilvánosságra hozott közös közvélemény-kutatásából.

A külföldi katonai beavatkozásától korábban ódzkodó közvélemény az elemzők szerint alapvetően a két amerikai újságíró, James Foley és Steven Sotloff lefejezése miatt változott meg. Amíg júniusban mindössze 45, három héttel ezelőtt pedig csak 54 százalék támogatta a légicsapásokat, addig ma már ez az arány 71 százalék. A megkérdezettek 65 százaléka azt is támogatná, ha ezeket a csapásokat Szíriára is kiterjesztené a Pentagon. Az augusztusi 45-ről mostanra 58 százalékra nőtt azok aránya, akik helyeslik a kurdok és az IÁ ellen küzdő síita erők a felfegyverzését.

Komoly fenyegetésnek tartják

10 amerikai közül 9 komoly, 6 pedig nagyon komoly fenyegetésnek tartja az IÁ-t az Egyesült Államok létfontosságú érdekeire.  Barack Obama amerikai elnök a tervek szerint szerda este televíziós fő műsoridőben (közép-európai idő szerint hajnali három órától) ismerteti majd, hogy miként kívánja "meggyengíteni és legyőzni" a Szíriában és Irakban jelentős területeket az uralma alá hajtott terrorszervezetet. 

Az elnököt a válaszadók többsége kedvezőtlenül ítéli meg; mindössze 43 százalékuk tartja őt erős vezetőnek - ez a legalacsonyabb érték a hivatalba lépése óta. Mindössze felmérésben részvevők 38 százaléka értékelte pozitívan Obama külpolitikai teljesítményét, 56 százaléknyi ellenző és 46 százaléknyi heves ellenző mellett. 

Obama golfozni ment

Az elnök támogatottságának csökkenésében ezen a téren alapvetően két dolog játszott közre. Az egyik az, hogy bevallotta: az IÁ terroristáival kapcsolatban nincs még stratégiája, a másik pedig az, hogy golfozni ment, miután egy, a szabadsága alatt megtartott sajtóértekezleten elítélte Foley lefejezését. Az elnök megítélése kedvezőtlenül befolyásolja a Demokrata Párt kilátásait a szűk két hónap múlva esedékes "félidős" kongresszusi választásokon. Az elnök általános teljesítményéről csak 42 százalék vélekedett pozitívan és csak 38 százalék biztosította támogatásáról az Obama legnagyobb vívmányának tartott egészségügyi reformot.

Sok az elégedetlen 

A megkérdezett amerikaiak 55 százaléka azt válaszolta a felmérés készítőinek, hogy Barack Obama többet tett az ország megosztásáért, mint az egyesítéséért. Ennek az ellenkezőjét csak 38 százalék gondolta. Tízből heten az élénkülés jelei ellenére is úgy vélekedtek, hogy a gazdaság állapota nem kielégítő. Csaknem kétharmad szerint az ország rossz irányba halad. A szavazásra jogosultak 46 százaléka az válaszolta, hogy demokrata képviselőjelöltre szavazna és 44 százalék voksolna republikánusra. A valószínű szavazók között azonban a republikánusok 47:44 százalék arányban vezetnek.