Tojással dobták meg Áder Jánost Prágában

Vágólapra másolva!
Milos Zeman cseh elnök ellen tüntettek az 1989-es cseh demokratikus rendszerváltást elindító diáktüntetés évfordulóján. Az incidens az után történt, ahogy Zeman átadott egy emléktáblát az egykori diáktüntetések helyszínén.
Vágólapra másolva!

Miközben Miloš Zeman a prágai Várban ünnepelte november 17-ét Németország és a visegrádi négyek államfőivel, a Facebook-csoport tüntetői demonstrációjuk után átvonultak az egykori diáktüntetés helyszínére, ahol később Zeman, külföldi államfők társaságában, beszédet tartott és emléktáblát leplezett le.

Áder reflexe tökéletesen működött

A videón az látszik, hogy Áder János elküldi az esernyős biztonsági embereket, majd pillanatokkal később már húzza is le a fejét a felé repülő tojás elől.

Az ünnepségen a visegrádi négyek államfői - köztük Áder János magyar köztársasági elnök -, valamint Joachim Gauck német államfő is részt vett.

A német államfőt eltalálták

A negyedszázaddal ezelőtti diáktüntetés helyszínére, az Albertov térre érkező államfőket több száz Zeman-ellenes tüntető hangos füttykoncerttel fogadta. A demonstrálók Zeman-ellenes jelszavakat skandáltak, "piros lapot" mutattak fel a cseh államfőnek és lemondását követelték. Néhány tojás és szendvics is repült Zeman felé, de ezeket a biztonsági emberek esernyői zömmel felfogták. Egy tojás azonban Joachim Gauck német államfőt halántékon találta. Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője szerint Gauckot az esemény "megrázta". A prágai német nagykövetség viszont azt közölte, hogy Gauck "humorral fogadta az ügyet". Ovcácek szerint Zeman bocsánatot kért Gaucktól az incidensért.

Közönséges volt Zeman

Zeman ellen főként azért tüntetnek, mert a közelmúltban egy rádióinterjúban rendkívül közönséges kifejezéseket használt. A hatalmas hangzavar Milos Zeman beszéde alatt is tartott, sőt felerősödött. "Nem féltem 1989-ben, és nem félek most sem" - hangsúlyozta Zeman. Leszögezte: most félelem nélkül lehet tüntetni, 1989-ben ehhez "bátorság kellett".

Ádert meghallgatták

A tüntető tömeg csak akkor hallgatott el, amikor a külföldi vendégek léptek a mikrofonhoz. Áder János rövid beszédében a szabadság fontosságára hívta fel a figyelmet. Megemlítette: az államfők délelőtt Dévényben megkoszorúzták a szabadság emlékművét, amelyet azon a helyen emeltek, ahol az egykori szigorúan őrzött csehszlovák-osztrák határon mintegy 400 menekülő vesztette életét.

Az áldozatok "egyetlen bűne az volt, hogy szabadságot akartak" - mondta a magyar államfő, majd egy perces csendet kért a résztvevőktől a volt rendszer összes áldozata emlékének tiszteletére. A korábban hangoskodó tüntetők meghallgatták Áder János kérését és néma csöndben megemlékeztek az áldozatokról.

Tojással Zeman ellen

Bronislaw Komorowski lengyel államfő nagy tapsot kapott, amikor azt mondta: a lengyelek megkoszorúzzák Václav Havel volt államfő sírját. A megemlékezés végén az öt államfő közösen leleplezte az 1989-es november 17-i tüntetés emléktábláját, ami újra hatalmas hangzavarban, Zeman-ellenes jelszavak skandálása közepette zajlott le. Egy Zemannak szánt tojást a magyar elnök mellett "semlegesítettek".

Az államfők a prágai megemlékezés-sorozat keretében részt vettek a Károly Egyetem aulájaként szolgáló Karolinumban az 1939-es és az 1989-es diáktüntetéseket bemutató kiállítás megnyitóján, majd a program végén a jogi karon a diákokkal találkoztak.