Kokalevél is volt a pápa teájában

Vágólapra másolva!
Kokalevélből, kamillavirágból és ánizsból álló teakeveréket ivott Ferenc pápa az Ecuadorból Bolíviába tartó repülőútja alatt, így próbálva elkerülni, hogy a világ legmagasabban fekvő nemzetközi repülőterére való megérkezésekor ledöntse lábáról a hegyibetegség.
Vágólapra másolva!

A bolíviai főváros, La Paz repülőtere egy, a milliós település fölé emelkedő fennsíkon fekszik, több mint 4 ezer méter magasban a tengerszint felett. A szerdai repülőút alatt a légiutas-kísérő elmondta, hogy a vallási vezető egy Trimate elnevezésű teakeveréket fogyaszt, amelynek három összetevője között megtalálható a kokacserje szárított levele is. A keveréket felajánlották a járaton utazó újságíróknak is.

Forrás: MTI/AP/Gregorio Borgia

A megérkezéskor Ferenc pápa látszólag problémák nélkül szállt le a repülőről, és olvasta fel üdvözlőbeszédét. Az argentin származású vallási vezető Latin-Amerika három legszegényebb országát látogatja meg, Bolívia után a körút következő állomása Paraguay lesz.

Forrás: MTI/AP/Eduardo Verdugo

A pápa érkezése előtt tíz nappal egy bolíviai miniszter nyilatkozatában azt mondta, Ferenc pápa jelezte az ország képviselőinek, hogy szívesen rágna kokalevelet látogatása során. A Vatikán erre reagálva közölte, hogy a katolikus egyház feje maga dönt majd a kérdésről.

Forrás: MTI/AP/Eduardo Verdugo

A kokacserje levele a kokain legfontosabb összetevője, az Andokban azonban évszázadok óta rágják vagy isszák teaként gyógyhatású tulajdonságai miatt. Bolívia bennszülött lakosai - köztük az ország vezetője, Evo Morales - a kokacserjét szent növényként tisztelik, és védelmezik fogyasztását.

Forrás: AFP/Aizar Raldes

A 78 éves vallási vezető, aki fiatalkorában egy betegségben elvesztette fél tüdejét, egészségügyi okokból mindössze 4 órát töltött a 3650 méter magasban fekvő La Pazban, mielőtt Santa Cruz városa felé vette az irányt.