A mentőalakulatok vasárnap délután 4 óra körül vették a hajó vészjelzését Tofino város közelében. A Leviathan II. nevet viselő hajó megdőlt, és félig elsüllyedt.
A 21 kimentett utast kihűlés miatt kórházba szállították, de mindegyikük állapota stabil, és vannak, akiket már ki is engedtek a kórházból.
Mind az öt áldozat brit - írta az Independent Philip Hammond külügyminiszterre hivatkozva.
Az eltűnt utáni kereséssel sötétedéskor felhagytak a mentők, és a feladatot átadták a rendőrségnek.
Azt nem lehet tudni egyelőre, mi lehetett a baleset oka, mert szélcsendes, napos idő volt.
Tofino környéke kedvelt hely a bálnafigyelő utakat kedvelő turisták körében, és nem ez az első eset, hogy megfigyelőhajót baleset ért. Majdnem húsz éve is történt egy hasonló eset. „Ilyesmi előfordul egy part menti közösségben. A vidék gyönyörű és elbűvölő, de veszélyes” – idézte az AP Josie Osborne tofinói polgármestert.