A MOL 1999 óta van jelen Pakisztánban, ahol kiemelkedő eredményeket ért el az elmúlt években. A vállalat 5 blokkban bír részesedéssel, melyek közül két operátora is. A MOL és helyi partnerei működéséi stabilitásának biztosítása miatt kulcsfontosságú a Khushal Garh-nál található híd.
Az eddig használt híd több mint 100 évvel ezelőtt épült, már nem bírja el azt a forgalmat, amely napjainkban áthalad rajta, emiatt potenciálisan veszélyessé vált. Az új híd felépítése nem csak a MOL szempontjából volt kulcsfontosságú, hanem a helyi lakosság számára is, hiszen az alternatív útvonalak jóval hosszabbak és veszélyesebbek azok állapota miatt.
Az új átkelési lehetőség a helyiek közlekedési lehetőségeit is kiszélesíti, biztonságosabbá teszi a főváros, Iszlamabad felé tartó forgalmat, valamint erősíti a régió tőkevonzó képességét. Kohat városából a hídon keresztül 180 km hosszú az út, ha kerülni kell, akkor viszont több mint 250 km-t kell utazni.
„A MOL minden országban, ahol jelen van, arra törekszik, hogy munkáját a helyi közösségek érdekeinek megfelelően végezze. Társadalmi felelősségünk tudatában számos projekt mögé állunk be Pakisztánban is, legyen szó társadalmi kérdésekről, sportról, vagy infrastrukturális beruházásokról. Ezért támogattuk e kulcsfontosságú projektet, amely könnyebbé teszi az életet és munkát Pakisztánban” – mondta el Simola József, a MOL pénzügyi vezérigazgató-helyettese.
„17 év alatt gyümölcsöző kapcsolatokat sikerült kiépítenünk Pakisztánban, a híd megépítésével pedig még szorosabbra fűzzük azokat. Azért dolgozunk, hogy pakisztáni jelenlétünk évről-évre eredményesebb legyen, hiszen ez a MOL és a helyiek közös érdeke is” – emelte ki Grosz Ákos, a MOL Pakisztán ügyvezető igazgatója.