A lövések, a sikolyok, a sírás hangja, a gyerekek és a többiek, a kutyák ugatása… és a háttérben ott vannak azok a hatalmas, kerítéssel körbevett területek azok az épületekkel. Hát hol voltam én? Mi volt ez? Semmi, amit meg tudnék érteni.
A 14 éves Hedyt elválasztották a szüleitől. Soha többé nem látta őket. A tárgyaláson azt mondta, azt hitte, hogy az anyukája túl fogja élni, és ha vége a szörnyűségnek, majd újra együtt lesznek. Arra pedig nem jött rá, még akkor sem, amikor rabszolgaként dolgoztatták a táborban, hogy az épületek valójában krematóriumok, amelyben az édesanyját, gyerekeket és kisbabákat gyilkoltak meg.
Nem tudok megbocsátani ennek az embernek. Úgy érzem, nincs jogom ahhoz, hogy megbocsássak anyám és apám, gyermekek és kisbabák ezreinek meggyilkolásáért. Ki vagyok én, hogy megbocsássak a nevükben? Nincs jogom hozzá, de nem haragszom. Istennek hála, nincs bennem harag.
A tengerimalacuk lett. Egy nap injekciót adtak a méhnyakjába. A terhesség meg, vagyis én, átmentem a bal oldalra. Másnap, egy újabb injekciónak köszönhetően vissza a másik oldalra. Ezt játszották. Injekcióval mozgattak. Aztán szerencsére, elfeledkeztek róla.
Angela 1944 egyik jeges decemberi délutánján született meg titokban a női blokk egyik felső ágyán. Pár órával később édesanyjának már egy sorban kellett állnia, mezítláb három órán át, miközben attól rettegett, hogy valaki felfedezi a kisbabáját, esetleg a táborban pestist terjesztő, éhes patkányok megtámadják. Élete hátralévő részében, meséli Angela, rémálmai voltak a táborban átélt élmények hatására.
A halálos ágyán, morfinnal tele azt mondta, »Mengele ott áll az ajtóban, azért jött, hogy elvigyen!«. Mi fogtuk a kezét, ő meg Mengelét látta.
Harmincöt rokonomat vesztettem el, hogy is tudnék megbocsátani ezért?
Akik elrendelték a tömegmészárlást, rég halottak. Közülük sokan soha nem álltak bíróság elé a rémségek miatt, mert sokáig a német hatóságok sem voltak hajlandók szembenézni a múlttal. Emiatt kevés az idő, mert alig maradt olyan, akit el lehet ítélni amiatt, amit tett.
Mindent meg kell próbálnunk, ami ma lehetséges. Ez fontos a német társadalom és a külföldiek számára is, hogy megérthessük, mi zajlott a táborokban, hogyan szervezték meg, és ki tehető felelős érte.