Brüsszelt is megrengetheti ez a kezdeményezés

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió a kisebbségvédelem területével is foglalkozzon, garantálja azt, hogy a kisebbségek ne veszíthessék el megszerzett jogaikat, és bátorítsa a jó gyakorlatok átültetését - mondta Vincze Lóránt az Origónak. Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának elnöke olyan jogszabályok kidolgozását kéri, amelyek által az Európai Unió a kisebbségi jogok védelmezőjévé és megmaradásuk, fejlődésük garantálójává válhat. 
Vágólapra másolva!

Miért indították el ezt a kezdeményezést, és mit remélnek tőle?

Európában több mint 400 különböző őshonos nemzeti közösség, regionális nyelvi csoport él. Az EU-ban 50 millió személy, azaz minden hetedik európai polgár valamely őshonos nemzeti kisebbséghez tartozik, illetve beszél regionális vagy kisebbségi nyelvet. A kisebbségek ügye jelenleg kizárólag a tagállamok hatáskörébe tartozik, miközben a kisebbségvédelmi modellek Európa több államában hiányosak, tökéletlenek, még a meglévő előírások mindenikét sem tartják be, Erdélyben és a Felvidéken erre számos példa van.

Franciaországban vagy Görögországban nem ismerik el a kisebbségek létét sem. Egyértelmű, hogy az Európai Uniónak osztoznia kell a kisebbségvédelmi kompetencián a tagállamokkal, meg kell előznie a visszaéléseket, jogfosztásokat, jogcsorbításokat, vagyis garanciát kell biztosítania a kisebbségek számára, hogy egyenrangú polgárokká válhassanak.

Az európai polgári kezdeményezés intézményének bevezetése lehetőséget biztosított arra, hogy lépni tudjunk. Javaslatcsomagot nyújtottunk be az Európai Bizottságnak, amely a Minority SafePack nevet kapta. Az RMDSZ volt a kezdeményezés ötletgazdája, Kelemen Hunor a kezdeményező bizottság egyik tagja. Röviden: azt szeretnénk, hogy

és bátorítsa a jó gyakorlatok átültetését. Olyan jogszabályok kidolgozását kérjük, amelyek által az Európai Unió a kisebbségi jogok védelmezőjévé és megmaradásuk, fejlődésük garantálójává válhat. Ahhoz, hogy beindulhasson a jogalkotás, egymillió uniós polgár aláírására van szükségünk 2018 áprilisáig. A nemzeti közösségek szolgálatába állított eszközt teremtettünk.

Vincze Lóránt: Az aláírásgyűjtés célja az uniós kisebbségvédelem erősítése Forrás: FUEN

Jelenleg hány aláírásnál tartanak, hol lehet aláírni a kezdeményezést?

A szeptemberben indított európai kampányunkban több mint százezer aláírást gyűjtöttünk össze. Az első félévet az előkészítésre, a szükséges eszközök megteremtésére szántuk. A papíralapú aláírásgyűjtés szeptembertől indult be teljes gőzerővel a régiókban, elsősorban a tagszervezeteink révén. A kezdeményezést természetesen nemcsak papíron, hanem online is alá lehet írni, a www.minority-safepack.eu címen. A magyar nyelven is elérhető honlapon egyébként rengeteg hasznos információ és példa is van arra, hogyan segítené kezdeményezésünk az őshonos kisebbségeket. Célországaink a magyar közösségek által lakott régiók mellett Németország, Olaszország, Ausztria, Dánia, Hollandia, Szlovénia, Horvátország, Görögország, Bulgária, de mindenütt elkezdődik az aláírások gyűjtése.

Tartanak-e valamilyen nagyobb magyarországi vagy határon túli rendezvényt, ahol felhívják a figyelmet a kezdeményezés fontosságára?

Számos alkalommal mutattuk be a kezdeményezést Magyarországon és szerte Európában. Erdélyben például a nyári városnapok jó alkalmat jelentettek Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben, hogy az RMDSZ felhívja a közvélemény figyelmét erre az egyedülálló lehetőségre. Magyarország a kezdeményezés egyik legelhivatottabb támogatója, a Minority SafePack nemzetpolitikai célkitűzés,

hiszen így a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradásához járulhatna hozzá. Egyébként mi a következetes, kitartó munkában hiszünk, regionális és országos hálózatok révén kell összegyűjteni az aláírásokat, ha úgy tetszik embertől emberig. Számunkra minden egyes aláírásnak súlya van.

A magyar pártok közül kik támogatják a kezdeményezést, és kik mondtak nemet, és mivel indokolták?

Én azt remélem, hogy a magyarországi pártok egységesek lesznek a Minority SafePack támogatásában, számos alkalommal beszéltünk erről a témáról a Magyar Állandó Értekezletben, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumában, a Nemzetiségi Bizottságban, különböző egyéb találkozókon, és eddig nem hallottunk kifogásokat vagy fenntartásokat, sőt támogatási felajánlások hangzottak el. Bízom benne, hogy az aláírásgyűjtésből is ki fogják venni részüket. A tizenhárom magyarországi nemzetiségi szószóló szerdán egyhangúan kérte a Magyar Országgyűléstől a határozati javaslat elfogadását a Minority SafePack támogatásáról.

a felvidéki Magyar Közösség Pártja is az elsők között vett részt a közös munkában a FUEN ernyője alatt.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke teljes mellszélességgel kiállt a Minority SafePack mellett Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Szlovákia és Románia megtámadta a Minority SafePack részleges bejegyzéséről szóló határozatot, mikor lehet ebben az ügyben döntés?

Románia eddig is mindent megpróbált megtenni a Minority SafePack megakadályozásáért, mind külföldön, mind belföldön megpróbál keresztbe tenni, ahol lehet. A támadásuk egyértelműen az erdélyi magyar közösség ellen irányul, az utóbbi időszak magyarellenes hangulatának folytatása. 2018-ban, amikor a nacionalista hangulat vélhetően tovább erősödik, ennek a kezdeményezésnek a sikere Románia kudarca lenne.

Azáltal, hogy most a törvényszéken is megtámadta a kezdeményezést, Románia elismeri, hogy reális esélye van a sikernek. Ezért minden eszközt megpróbál bevetni, jóformán érvek nélkül is megpróbál minden módszerrel keresztbe tenni nekünk.

Ha Romániában valóban példaértékűen rendezve lenne a kisebbségek helyzete, az égvilágon semmi félnivalójuk nem kellene legyen a Minority SafePacktől, sőt tovább megyek, Románia az élére állhatna egy európai keretbe illesztett, a kisebbségeket értékként védelmező kezdeményezésnek. Szlovákia előbb perfelvételi kérelmet nyújtott be Románia oldalán, de néhány napja az a hír jött, hogy visszavonják a beavatkozásukat. Meglátjuk. A per egyébként nem befolyásolja az aláírásgyűjtést, hiszen körülbelül két év múlva születhet döntés. A Minority SafePack egyszer már pert nyert az Európai Unió Bíróságán, mi hiszünk az igazunkban, és bizakodóak vagyunk a mostani eljárás kimenetelét illetően is.

A katalán önállósodási törekvések mennyiben szolgálják az aláírásgyűjtést és a mozgalom sikerét?

Semennyire, hiszen az egyik tagállamban élő közösség szakadár törekvései mindenütt még nagyobb óvatosságra intik a nemzetállamokat.

olyan témákat, amit mindeddig Brüsszelben szőnyeg alá söpörtek. Nem kíván elvenni semmit a többségtől, egyik országban sem. Egyébként a FUEN-nek nincs katalán tagszervezete, a katalánok nem tartják kisebbségnek magukat. A FUEN tagszervezetei – a katalánokkal szemben – abban érdekeltek, hogy a szülőföldjükön boldoguljanak, és azzal az állammal alakítsanak ki jogszabályokkal körülbástyázott együttműködési modellt, amelyben élnek.