A svájci legfelsőbb bíróság döntése szerint mégis megkondulhat éjszakánként a wädenswili 250 éves protestáns templom harangja, amely ellen egy közelben lakó pár tett panaszt.

A meg nem nevezett pár három éve kezdett pereskedni, hogy este 10 és reggel 7 között ne kongjon a Zürich közelében fekvő kisváros templomának harangja, amely minden negyedórát jelez.

2015-ben a helyi bíróság úgy rendelkezett, hogy a negyedóránkénti harangozást hagyják el, és csak óránként szóljon a harang. Az egyház önként abba is belement, hogy a reggel hatos harangozást tolják át hét órára.
A pár a Zürichi Műszaki Egyetem szakvéleményét is csatolta keresetéhez, amely szerint a harang 48 decibeles hangerőssége, amelyet kissé nyitott ablaknál mértek, már meghaladja azt határértéket, amelytől a zaj zavaró lehet.

Illusztráció.Forrás: MTI/Soós Lajos


A helyi bírói döntés ellen azonban a hívek és a városi tanács fellebbezést nyújtott be a lausanne-i legfelsőbb szövetségi bíróságra.

Egy petíció is indult a harangozás megtartásáért, ezt 2000 városlakó írta alá.
A bíróság szerdán meghozott ítéletében elvetette a pár kérését, és nem találták kielégítőnek az egyetem vizsgálati eredményét.

Az indoklás szerint a negyedóránkénti harangszó megszüntetése nem javítaná jelentősen a pár életminőségét, viszont a harangszó a város kulturális életének és hagyományainak része.
A harang fontos része annak, hogy otthon érezzük magunkat a városban, hosszú ideje adja meg az emberek életének ritmusát - mondta el Peter Meier, a városi tanács egyik tagja, aki szerint az egész közösség örül a fejleménynek.

Meier hozzátette, egy független közvélemény-kutatás szerint, amelyet a bíróságon is ismertettek, a városlakók 79 százaléka azt állította, hogy egyáltalán nem zavarja az éjszakai harangozás.
Idén ünnepeljük a templom 250. évfordulóját. Ez egy szép karácsonyi ajándék, hogy ez a per már nincs többé függőben - tette hozzá a tanácsnok.