Az Iszlám Állam katonái tömegesen érkezhetnek Európa belseje felé

IS Islamic State ISIS Iszlám Állam

U.S. mulls pulling troops from Sinai due to ISIS threa
Vágólapra másolva!
Számos nem muszlim menekült várja sorsa jobbra fordulását görögországi befogadó központokban. Úgy tűnik, hogy a más vallásúak súlyos megtorlásra és erőszakra számíthatnak ezeken a helyeken a muszlim migránsoktól a német külföldi közszolgálati adó, a Deutsche Welle tudósítása alapján. A cikket a 888.hu szemlézte.
Vágólapra másolva!

– nyilatkozta a 37 éves Kheiri Zabri a német lapnak.

A jazidik annyira félnek, hogy megkérték a lap fényképészét, takarja ki az arcukat.

A férfi feleségével és három kislányával 2017 decembere óta él a Malakasa-táborban, Athéntól nem messze. Több száz szíriai és afgán migráns él rajtuk kívül ebben a befogadó központban.

A Malakasa nevű tábor Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

A keresztények és a jazidik ezekben a táborokban rendszeres zaklatásnak vannak kitéve.

A múlt hónapban a táborban tömegverekedés tört ki a szíriaiak és az afgánok között. Az összecsapásban meghalt egy 31 éves szír férfi, nyolcan megsebesültek. A görög rendőrség többtucatnyi embert letartóztatott.

Zabri elmondta, hogy

A férfi szerint a családja és három másik jazidi család is félelemben él a táborban. A jazidik egy olyan kisebbség tagjai, akiket Irakban tűzzel-vassal üldözött az Iszlám Állam. Vallásuk sokban hasonlít a kereszténységre.

A jazidik szemtől szemben találkoztak az Iszlám Állam fanatikusaival Irakban.

– nyilatkozta a DW-nek a 29 éves Hussein Khidher.

A férfi kiemelte, hogy ugyanúgy kafírnak (hitetlennek) nevezik őket itt a muszlim migránsok, mint ahogy az ISIS tette.

Figyelmeztettek, hogy ne szidjam az Iszlám Államot nyilvánosan, mert sok iszlamista van itt a táborban is

– közölte a jazidi férfi.

Számos jazidi és keresztény kurd került úgy az Athén melletti Malakasa-táborba, hogy a leszboszi befogadó központból menekültek oda.

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a Leszbosz szigetén levő Moria nevű táborban nagyon sok az erőszakos és szélsőséges muszlim.

Egy erőszakos banda mindenkit bántalmazott, aki nem tartotta be a böjtöt a táborban Ramadán idején.

Sokan elmenekültek, akik nem voltak muszlimok.

Khidher azt nyilatkozta, hogy számos alkalommal hallotta a táborban levő afgánokat beszélgetni az európai „hitetlenektől”.

Szerinte

A férfi egyik családtagja elmondta a német újságírónak, hogy van a táborban egy olyan férfi is, aki 2014-ben Falludzsában (Irak) helyezett el bombákat az Iszlám Állam megbízásából.

A Malakasa-tábor Forrás: AFP/Louisa Gouliamaki

A nyilatkozó jazidik azt mondták, hogy a táborban kurdnak vallják magukat, titkolniuk kell identitásukat.

A jazidi közösség súlyos atrocitásokat szenvedett el:

a legóvatosabb becslések szerint is 6000 férfit ölt meg az Iszlám Állam, és ugyanennyi nő lett az iszlamisták szexrabszolgája.

A táborban levő keményvonalas iszlám hívek pedig szintén könnyű prédának tekintik őket.

Az egyik jazidi férfi elmondta, hogy

A görög média és a hatóságok egyidőben felkapták az ottani táborokban levő szélsőségesek ügyét, ám

a hivatalos vizsgálatok nem találtak semmit.

A Malakasa-táborban kipattant zavargás után a hatóságok egyik táborlakóról sem tudták megállapítani, hogy az iszlamistákhoz tartoztak-e, vagy sem.

A leszboszi táborban is vizsgálat indult.

A portugál kormány szeretett volna befogadni 700 jazidit Görögországból, ám ebből végül nem lett semmi: a görög bürokrácia meghiúsította a dolgot, mondván egyik csoport sem kaphat speciális elbánást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!