Továbbra sincs megállapodás a német CDU/CSU menekültügyi vitájában

Vágólapra másolva!
Továbbra sincs megállapodás a német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájában, a pártszövetség és a koalíciós társ Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőinek egyeztetése eredménytelenül ért véget szerda hajnalban.
Vágólapra másolva!

- nyilatkozta szerdán Volker Kauder, a CDU és a CSU közös szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezetője az ARD országos köztelevíziónak. Andrea Nahles, az SPD elnök-frakcióvezetője a televíziónak elmondta, egyelőre nem tudják, hogy érdemes-e készülni az előre hozott Bundestag-választásra.

Az biztos, hogy kimondottan feszült a légkör a kormányban. A szociáldemokraták a jövő hétfői elnökségi ülésükön elemzik a helyzetet.


A koalíciós társak vasárnap tanácskoznak, az Angela Merkel vezette CDU elnöksége Berlinben, a Horst Seehofer belügyminiszter vezette CSU elnöksége Münchenben.

Alexander Dobrindt, a CSU Bundestag-képviselőinek vezetője az ARD-nek elmondta, pártja továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy július elejétől megtagadják a belépést az EU-ban máshol már regisztrált menedékkérőktől.

Angela Merkel és a CDU ugyan nem ellenzi a szigorítást, de szerintük előbb meg kell állapodni az érintett EU-s társállamokkal arról, hogy visszafogadják azokat a menedékkérőket, akiket nem engednek be Németországba,

a CSU szerint viszont akár egyoldalúan, az érintett országok beleegyezése nélkül is lépni kell.


A CSU elnökségének június közepén hozott határozata szerint Angela Merkel a hónap végéig dolgozhat az európai szintű, két- vagy többoldalú együttműködésen alapuló megoldáson, és utána,

július első hetében akkor is be kell vezetni a szigorítást, ha nincs megállapodás a menedékkérők visszafogadásáról.


Alexander Dobrindt az ARD-ben nem adott egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a CSU hajlandó-e szembefordulni a kancellárral. Mint mondta, elképzelni sem tudja, mit lehetne kifogásolni abban, hogy egy belügyminiszter gondoskodik a határigazgatásra vonatkozó jogszabályok érvényesítéséről.

Amennyiben Horst Seehofer július elején a kancellár egyetértése nélkül utasítja a szövetségi rendőrséget a szigorításra, Angela Merkelnek nem lenne más választása, mint a miniszter menesztése.

Ez végletesen megronthatja a CDU és a CSU viszonyát, és a CDU-CSU-SPD kormány felbomlásához vezethet.