Rendezési tervben állapodott meg a nicaraguai kormány és az ellenzék

2019.03.06. 04:59

Daniel Ortega nicaraguai elnök kormánya és az ellenzék 16 pontból álló "útitervben" állapodott meg annak érdekében, hogy lezárják a tavaly április óta tartó válságot, amely erőszakba torkollt - jelentette be helyi idő szerint kedden a tárgyalásokon közvetítő katolikus egyház.

Waldemar Stanislaw Sommertag pápai nuncius a megállapodás bejelentésekor felolvasta a felek 16 pontból álló közös nyilatkozatát, de a bejelentésről kiadott hírügynökségi jelentés annak tartalmára nem tért ki.

Befejeződhetnek a tüntetésekForrás: AFP//Ezequiel Becerra

Nicaraguában tavaly április közepén kezdődtek zavargások, miután a biztonsági erők leverték a nyugdíjcsökkentések miatt kirobbant tüntetéseket. Azóta a tiltakozások az egész országra átterjedtek. A mozgalom élén a diákok állnak. A tüntetők az elnök távozását követelik. Ortega, az egykori gerillavezér, korábban 1979 és 1990 között volt az ország elnöke, majd 2007-ben újra hatalomra került. Jelenlegi mandátuma 2022 januárjáig tart.

Nicaraguai és nemzetközi emberi jogi szervezetek szerint 325 és 545 között van a zavargások halálos áldozatainak a száma.