Így próbálja összemosni a baloldal az iszlámot és a kereszténységet

2019.03.11. 13:54

Az iszlamisták új stratégiájára hívja fel a figyelmet Éric Zemmour, Orbán Viktor és a magyar modell nagy tisztelője a világ egyik legfontosabb konzervatív napilapjában, a Le Figaróban. Nem az első eset, hogy a baloldalon kísérletet tesznek a kereszténység és az iszlám összemosására, de Zemmour rámutat a baloldal újabb súlyos ideológiai tévedésére. Most Macron elnök egyik képviselője okozott botrányt: szerinte nem probléma a muszlimok elkülönülését jelző ruha vagy fátyol, úgy látja, ez ugyanolyan, mint a katolikus asszonyok fejpántja.

Zemmour abból indul ki, hogy már lassan szokássá, reflexé válik a baloldalon, hogy az iszlámot és a kereszténységet azonos nevezőre helyezzék. Most éppen Aurélien Taché, az LREM (Macron baloldalt és liberálisokat tömörítő mozgalma) nemzetgyűlési képviselőjén volt a sor. Szerinte, ha egy muszlim lány kendőt (a teljes arcot eltakaró ún. nikábról van szó) vesz fel, az pontosan ugyanaz, mintha egy katolikus lány fejkendőt (fejpántot) viselne. A macroni mozgalom politikusa többször is megismételte ezt a tézist, ami egyébként saját párttársai körében sem aratott osztatlan sikert. Azért mindent nem lehet. Egy hajpánt nem egy muszlim fejkendő,mondta Aurore Bergé, az LREM szóvivője. De még ennél is jobban látja és érti ezt a kérdést a marokkói-francia Zineb El Rhazoui, az iszlámmal szemben kritikus jogász, a Charlie Hebdo egykori (és a 2015-ös terrorista merényletet marokkói útja miatt túlélő) vallással foglalkozó újságírója. El Rhazoui azt mondta a Le Figarónak adott korábbi interjújában, hogy Aurélien Taché mondatát tudatlanságnak vagy akár viccnek is lehetne tekinteni, ami miatt viszont ezen mégsem tudunk nevetni, az az, hogy egy nemzetgyűlési képviselő véleményéről, tehát Macron pártjának hivatalos álláspontjáról lehet szó. 

Ugyanaz a muszlim nikáb, mint a katolikus fejkendő?

Nincs ebben semmi meglepő, sugallja Zemmour, hiszen egy évvel ezelőtt a mostani belügyminiszter, Macron egyik legközvetlenebb embere, Christophe Castaner, még frakcióvezetőként nyilatkozott úgy, hogy „nem is érti, hogy mi a probléma a muszlim nikábbal”, amikor „a mi anyáink éppen így viselték a katolikus fejkendőt”. Zineb El Rhazoui fent idézett interjújában külön is kitért erre, hiszen nagyon fontos kérdésről van szó. Miután El Rhazoui Marokkóban született és szocializálódott, pontosan tudja, hogy mi mit jelent az arab szokásjogban vagy az iszlám vallásban. Szerinte Castaner (és nyugodtan hozzátehetjük, hogy ez igaz az egész francia baloldalra) nincs tisztában azzal, amit mondott, ugyanis a nikábot a mai muzulmánok szülei, nagyszülei sem viselték. A katolikus nagymamákra, anyákra történő utalás tehát teljes mértékben hamis, mert ha hordtak is fejkendőt, annak nem az elkülönülést bizonyító (vallási) okai voltak. A nikáb pedig egy integrista, fundamentalista viselet, egy olyan, valójában szexista, vallási egyenruha (és ide már a muszlim nők számára kötelező más viseleteket is sorolni kell, mint az egész testet lefedő burkát vagy hidzsábot), mondja Rhazoui, ami önmagában is súlyos megalázása a nőknek. Ugyanakkor annak viselője a külvilág felé is jelezni akarja, hogy eltérő értékeket vall azokkal szemben, akik azt nem viselik. El kellene dönteni a politikai elitnek, hogy mi a fontos számára: a nők és férfiak közötti egyenjogúság biztosítása, vagy egy (ma még) kisebbségben levő integrista, radikális iszlám vallási vonal támogatása, mondja találóan a marokkói-francia újságíró.

Zemmour pedig arra is emlékeztet kiváló tárcájában, hogy Castaner fenti mondatát Alain Juppétől, a jobboldal rendkívül megosztó, mára teljesen eljelentéktelenedett Macron-szimpatizánstól kölcsönözte, aki szinte szó szerint ugyanezt a fordulatot használta 2015-ben, és lényegében a muszlim nikáb viselése mellett érvelt, szemben egykori köztársasági elnökével, Nicolas Sarkozyvel, aki egyértelműen kimondta, hogy nincs helye a nikábnak a francia társadalomban azon egyszerű oknál fogva, hogy a nők és a férfiak egyenjogúak.

Emellett a macroni kormányzat közismert baloldali véleményalkotója, kommunista hátterű feministája, aki korábban arról vált ismertté el, hogy rendkívül sajátos elméletet gyártott a sárgamellényesekről, amely szerint a sárgamellényeseket „külföldi hatalmak” pénzelik. (Feltehetően – minden alap nélkül – Olaszországra célozhatott.)  Marlène Schiappa a hagyományos családmodellt védő, a gyerekvállalást szorgalmazó, azonos neműek házassága ellen tüntető „Tüntetés Mindenkiért” mozgalmat támadta meg, és újabb elképesztő elméletében „ideológiai konvergenciát” vélt felfedezni az iszlám terrorizmus és a családokért, a gyerekekért kiálló mozgalom között. 

A tudatlanok

És ezt csak tetőzte az ún. Decathlon-ügy, folytatja Zemmour, amelyben a baloldali, liberális értelmiség és politikai elit felháborodott a francia sportáruházlánc döntése miatt, mert az végül is nem hozta forgalomba a muszlimok részére gyártott speciális, ún. nikáb futókendőt, a sport semlegességére hivatkozva. Nem véletlen, hogy a macroni rezsim védelmezői és a Juppé-féle áljobboldaliak erre az „ideológiai konvergenciára” hivatkoznak, mondja Zemmour, mert ha most még nem is egy szilárd stratégiáról, de mindenképpen egy gondolatközösségről kell beszélni. Ezeknek az embereknek az iszlám semmi más, mint az arabok egyfajta kereszténysége. Tudatlanok, mondja Zemmour, mert azt hiszik, hogy minden vallás teljesen egyforma, egymással helyettesíthetők és bedobhatók ugyanabba a zsákba, amire elég csak annyit ráírni, Karl Marx szavaival élve, hogy a „népek ópiuma”. Hiába nem beszélnek a mostani helyzetben a laikusságról, mert most éppen nincs szükségük rá, nem tudják, hogy az iszlám számára a laikusság hitetlenséget jelent, éppen úgy, ahogy a más vallásúakat sem tolerálják. (Franciaországban egy 1905-ös törvény alapján szétválasztották az államot és az egyházat, Franciaországot laikus országnak kiáltották ki. Nem véletlen, hogy Macron adott utasítást ennek a törvénynek a felülvizsgálatára, mert politikai érdeke, hogy az iszlám hívők kérését akár más vallások rovására is, de teljesítse, ugyanis hatalomban maradásához szüksége van az iszlám szavazatokra, és a muzulmánok mindig a baloldali-liberális blokkra szavaznak.)

Ismét Zemmour éleslátásáról árulkodik, ahogy felrója Aurélien Tachénak, aki magas szintről közvetíti a macroni rezsimet védő „katonák” mondvacsinált félelmét, hogy amikor a baloldal „republikánus, muzulmánellenes háborút” vizionál a jobboldalon, valójában erre a vélt iszlámfóbiára a baloldal egy teljes mértékben szabadjára eresztett keresztényellenességgel válaszol. Az iszlámot támogató, pártoló macroni rezsim gondolatvilágában a két vallást, tehát a kereszténységet és az iszlámot egy és azonos platformra helyezik, miközben elfelejtik, hogy Franciaország a kereszténység által lett az, ami, miközben az iszlám ezt akarja szétrombolni, hogy aztán egy „jobbat” építsen fel a kereszténység romjain. (Ez a gondolatmenet arra emlékeztethet bennünket, amit Laurent Wauquiez mondott Európáról és Franciaországról szóló tervében, Macronnak válaszul megfogalmazva. Wauquiez, a francia konzervatív párt elnöke Orbán Viktor miniszterelnök gondolatmenetét követve azt írta az Origo által is ismertetett alapvetésében, hogy Európát a nemzetállamokra kell alapozni, és nem a széthulló nemzetek romjain kell újjáalakítani. Azaz meg kell őrizni azt, amit a kereszténységnek köszönhetünk (többek között saját államunkat és hagyományainkat), és nem szabad engedni, hogy ezt egy külső befolyás, jelen esetben az iszlám lerombolja, a nemzetet „behódoltassa”, és egy új államot hozzon létre.) 

Feministák, akik támogatják a muszlim nők alávetettségét

Pontosan ez a kereszténység és az iszlám közötti azonosság hirdetése lett az iszlámot támogató bevándorláspárti baloldal új stratégiája, és ők azok, akik ki akarják sajátítani Franciaországot. Éppen úgy, ahogy a nemrégiben antiszemita támadás áldozatává vált Alain Finkielkraut radikális iszlám támadója üvöltötte a zsidó származású filozófusnak: „Mi vagyunk Franciaország!” Ez egyébként ugyanaz az „újbeszéd”, írja Orwell után szabadon Zemmour, amit az egyetemi vagy külvárosi közegben is gyakran hallani mostanában.

Éric ZemmourForrás: AFP/Emmanuel Dunand

Van ráadásul egy olyan feminista tábor is, amely pedig úgy gondolkodik, hogy a nikábot viselő muzulmán nők egyáltalán nincsenek „alávetve” a férjüknek vagy apjuknak, nincsenek elnyomva, megalázva női mivoltukban, jogaikban és lehetőségeikben. Ellenkezőleg. Szerintük ezek a muzulmán nők az iszlámot önként akarják hirdetni az utcán, így akarnak példát mutatni a többi muzulmán nőnek, hogy azok őket utánozva szintén nikábot vegyenek fel. Ez a szeparatista logika jellemzi egyébként azokat a férfiakat is, akik djellabában járnak a mecsetbe (a djellaba egy hagyományos észak-afrikai – eredetileg berber – hosszú, bő szabású köpeny, amelyet a muzulmán férfiak viselnek). Ugyanakkor ez a (baloldali) harcos iszlámpártosság – írja Zemmour – kegyetlenül kihasználja szabadságjogainkat, keresztény hitből fakadó toleranciánkat, miközben kikényszeríti és ránk erőszakolja totalitárius ideológiáját (valószínűleg ezért is utalnak „fejkendős anyáinkra”, amikor a gyerekeikért iskolákhoz siető nikábos asszonyokról van szó valójában).

Zemmour: Hasznos idióták

A macroni rezsim, vagy ahogy Zemmour találóan nevezi „Macronia”, a jogállam és az iszlámfóbia elleni harc nevében hasznos idiótaként az iszlám hódítás szolgálatába szegődött – zárja Zemmour értekezését. Macronia előkészíti a behódolást.