Vallás és etnikum szerint is listázná a svédeket egy muszlim képviselő

2019.03.20. 14:55

A svéd parlamentnek Leila Ali Elmi nevű szomáliai származású muszlim képviselője azt javasolta, hogy az embereket például rassz, bőrszín, etnikum és vallási hovatartozás alapján is listázni kellene.

A most 30 éves szomáliai gyökerű politikus először azzal vált híressé, hogy miután bekerült a svéd parlamentbe, ő volt az első, aki hidzsábban mondott beszédet. Fontos mérföldkő volt ez a mélysorosista-multikultista svéd politikai elit életében.

Leila Ali Elmi most azonban azt javasolja, hogy az embereknek például „fajuk" (rasszuk) szerint is regisztrálniuk kellene az úgynevezett „egyenlőségi adatbázisban". A baloldali-zöld muszlim képviselőnek egyébként valaki szólhatott volna, hogy a környezetvédelem mellett a munkásmozgalmi eredetű politikai ideológiájának az egyik legfontosabb hívószava elvileg a mély szociális érzékenység - lenne. Az úgynevezett „egyenlőségi adatbázisban" pedig olyan tényezők alapján listázná az embereket, amik az egyenlőtlenség alapvető táptalaját adják.

De itt még nincs vége, a bevándorló szülők gyerekéből lett politikus szerint az adatgyűjtés valójában a diszkrimináció elleni harcot erősítené. Mint mondta, „ahelyett hogy azt mondjuk, a rasszizmus nem létezik, és Svédország 'színvak'", adatot kell gyűjteni, ugyanis például ez a módszer segített visszaszorítani a nemek közti egyenlőtlenséget is.

Igen, mert amúgy azt leírni, hogy valaki férfi vagy nő, az teljesen ugyanaz, mint amikor valakiről azt kell feljegyezni, hogy az illető fehér, fekete, zsidó, keresztény vagy bármi más. Különösen aggasztó ez egy muszlim bevándorló hátterű politikus szájából. Azt is hozzátette ugyanis, hogy a tervezet kidolgozását szakértőkre bízza, de a fentieken túl akár a vallási hovatartozás és a fogyatékosság alapján történő listázás is belekerülhet.

A '30-as évek nácizmusát idéző gondolatmenetet elég sokan kikezdték. Ugyanakkor érdekesség, hogy nem a muszlim Leila Ali Elmi dobta be először az ötletet, ugyanis februárban a Baloldali Párt már eljátszadozott a hasonlóan „egyenlőségi adatbázis" névre keresztel ötlettel. Csakúgy, mint a hidzsábos svédországi képviselő, adatokat gyűjtöttek volna az emberekről etnikai hovatartozásukra, nemzetiségükre, bőrszínűkre és vallásukra vonatkozólag. Még szerencse, hogy a helyi statisztikai hivatal elutasította az ötletet, mivel nem igazán lenne törvényes egy akció.

2019-re tehát eljutottunk oda, hogy a jobboldalt lépten-nyomon neonácizó és fasisztázó baloldali-liberális véleménydiktátorok a hitleri Harmadik Birodalomra hasonlítva többek között etnikum, szexuális beállítottság, vallás és rassz szerint is listáznák az embereket.