Eltemették Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt

MUBARAK, Hoszni
Kairó, 2020. február 26. Katonák tisztelegnek a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök koporsóját szállító hintó mellett Kairóban 2020. február 26-án. Mubarakot, aki 1981. október 14-től 2011. február 11-ig volt Egyiptom államfője, az "arab tavasz" nevű felkelés űzte el a hatalomból, és utána 2017-ig börtönben volt. Az egykori államfő 2020. február 25-én, 91 éves korában elhunyt. MTI/EPA
Vágólapra másolva!
Katonai tiszteletadással eltemették szerdán Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt, aki kedden halt meg egy kairói kórházban. A szertartást Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök vezette a főváros keleti peremén álló nagymecsetben.
Vágólapra másolva!

A szertartás után a volt elnök koporsóját családja temetőjébe szállították, amely Kairó Heliopolisz nevű előkelő részében található.

Szerdától háromnapos gyász kezdődik az országban.

Az AP hírügynökség értékelése szerint a katonai szertartás Mubarak háborús tetteit volt hivatott tükrözni, mert a jelenlegi vezetés inkább katonai pályáját igyekszik örökségeként feltüntetni, mint elnökségét, amely azonban csaknem három évtizedig tartott. Az állami tévé is Mubarak katonai pályafutására emlékeztette inkább az egyiptomiakat az erre a napra összeállított, archív felvételekkel teli programmal.

Kiemelték, hogy

vadászpilótaként szolgált az Izrael elleni 1973-as háborúban.

Katonák tisztelegnek a Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök koporsóját szállító hintó mellett Kairóban, február 26-án Forrás: MTI/EPA/Háled El-Fiki

Mubarak és az általa vezetett Egyiptom a Nyugat (ezen belül is az Egyesült Államok) megbízható szövetségesének, az arab világon belül a mérsékelt irányzat szószólójának, valamint a közel-keleti stabilitás jelképének számított, miután kitartott az Izraellel megkötött békemegállapodás mellett.

Több tízezer fiatal egyiptomi szemében azonban, akik 2011 januárjában - nem sokkal az arab tavasz tunéziai kezdete után - 18 napon át tüntettek Kairóban a hatalom ellen,

Mubarak brutális, modernkori fáraó volt.

A súlyos rendőri erőszakkal dacoló, kitartó tüntetések hatására a hadsereg, amely végig fő támasza volt az elnöknek, az év február 11-én félreállította őt, és tábornokai vették át a hatalmat, remélve, hogy fent tudják tartani rendszerét.

Mindeddig ő az egyetlen államfő ebben az arab forradalmi hullámban, akit bebörtönöztek. 2012 júniusában azért ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre - belügyminiszterével együtt -, mert nem akadályozták meg, hogy a rendfenntartó erők 900 tüntető halálát okozzák a 2011-es tüntetéseken. Fellebbeztek, és egy felsőbíróság 2014-ben tisztázta őket a vád alól. 2015-ben azonban háromévi börtönbüntetésre ítélték Hoszni Mubarakot közpénzek elsikkasztása miatt. Ebből a büntetésből szabadult ki 2017-ben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!